A Nemzetiségi adások a Duna Médiaszolgáltató 4. rádiócsatornája, amely Európában szinte egyedülálló módon minden államalkotó kisebbséget saját anyanyelvén szólít meg. A rádió a Kossuth Rádió nemzetiségi műsoraiból vált le, így alapítva külön adót. Céljai közt van a célközönség tájékoztatása, szórakoztatása, kulturális értékeket közvetítése és teremtése.

A Nemzetiségi adások műsorai napi illetve heti rendszerességgel foglalkoznak a hazánkban élő kisebbségek kultúrájával, hagyományainak ápolásával. A műsorokban az adott nemzetiség életének illetve Önkormányzatának hírei mellett szerepelnek kulturális intézményeinek programjai, hagyományos ünnepei, az egyházi ünnepek, a vallási felekezetek hírei, rendezvényei. Mind a naponta, mind a hetente sugárzott adásokban szerepelnek tematikus műsorok és műsorsorozatok, amelyek az adott nemzetiség kiemelkedő alkotóival és alkotásaival, mesevilágával, népköltészetével, népzenéjével foglalkoznak. Az adásokban kiemelten szerepelnek az anyaország hírei, kulturális eseményei. Az országos lefedettségnek köszönhetően minden nemzeti és etnikai kisebbség szerte az országban bárhol meghallgathatja a számára készített műsort. A főszerkesztő 2009. május 1-től Stein Róbert. Emellett a rádió szlovák, szlovén, horvát, szerb, román, ukrán, bosnyák, cigány, valamint magyar nyelvű szignálokat sugároz.

Műsorok Bolgár műsor 150px|bélyegkép|Bolgár népviselet

A bolgár nyelvű adás 1998. január 7-én hangzott el először. A heti félórás műsorban tájékoztatást nyújt a magyarországi bolgár közösség aktuális eseményeiről, a bolgárok hagyományos ünnepeiről és szokásairól, az egyházi és oktatási intézményekben folyó munkáról. A műsor szignálját és tartalmát az első felelős szerkesztő – Markov Alekszandar – alkotta meg, aki a kezdetektől 2004-ig vezette az adást. A Rádió meghív magyarországi és bulgáriai bolgár személyiségeket, művészeket, tudósokat. Tájékoztatja a hallgatókat az anyaország fontosabb társadalmi és kulturális eseményeit is. Bemutatjuk a bolgár zenét, annak minden fajtáját: a hagyományos népzenétől és korszerűsített változataitól kezdve a klasszikus és egyházi repertoáron át a legnépszerűbb mai műfajokig. A bolgár műsor felelős szerkesztője Kjoszeva Szvetla. A bolgár műsor magyar honlapja: http://bolgar.radio.hu . A műsor bolgár nyelvű honlapja: http://bolgar2.radio.hu .

Görög műsor 180px|bélyegkép|balra|Görög sziget

1998. január 7-én kezdte a Magyar Rádió Görög Nemzetiségi Adását is. A műsor célja itt is az: görög zenékkel övezett szép gondolatokkal minél több magyarországi görög készülék elé vonzása. S mindezt természetesen görög nyelven, már a műsor elindulásától. A magyarországi görög közösség mintegy 4000 lelket számlál, de legtöbbjük második-harmadik generációs görög, aki anyanyelvének már inkább a magyart tartja. Ennek ellenére leginkább a görög nyelv tartja össze ezt a közösséget, akik görögnek vallják meg magukat, görög iskolában tanulnak, akik még tudnak görögül. Ők a műsor célközönsége, mint ahogy azoknak az idős embereknek is, akik még otthon, Görögországban jártak iskolába, és sok éven át reménykedtek benne, hogy visszatérhetnek egykori életükhöz. Megpróbálnak ahhoz is szólunk azokhoz a magyar hallgatókhoz is, akiket elvarázsolt a görög táj, a görög emberek közvetlensége, a görög kultúra és nem utolsósorban tudnak görögül. A műsorban bemutatják a görög irodalom kiválóságait, megismertetik a rég elfeledett hagyományokat és mindig ott vannak a magyarországi görögség minden fontos eseményén. A görög muzsika csodálatossága és sokszínűsége is jelen van, és sok műfajt próbálnak a műsoridőbe szorítani. A görög műsor felelős szerkesztője Nagyné Szabó Antigoné. A görög műsor honlapja: http://görög.radio.hu. A műsor görög nyelvű honlapja: http://gorog2.radio.hu.

Horvát műsor

A Rádió önálló horvát nyelvű szerkesztősége 1992-ben jött létre, de a szerb-horvát szerkesztőség már 1952. január 12-én, a Magyar Rádió Pécsi Stúdió létrehozásának napján elkezdte sugározni műsorát, az akkoriban „délszláv”-nak nevezett lakosság számára, elsőként szólította és szólaltatta meg anyanyelvén a hazánkban élő horvát közösséget. A műsor a Magyarországon élő horvátok életéről és Horvátország és hazánk kapcsolatáról szól, valamint a lehetőséghez mérten beszámol a Horvátország határain kívül élő (Ausztria, Szlovákia, Románia, Olaszország, Szerbia, Montenegró és Bosznia és Hercegovina) őslakos horvát népcsoportok életéről. A műsorokban a friss hírek és tudósítások mellett riportok és interjúk szerepelnek. Információs-zenés magazinműsorukban igyekszenek bemutatni a 7 megyében élő horvát népcsoport fontosabb eseményeit, rendezvényeit és törekvéseit az anyanyelv és hagyományok ápolására. A horvát műsor vezető szerkesztője Guván Iván, szerkesztő munkatársai Balatinácz Renáta, Fűri Tamás és Pavlekovics András. A horvát műsor honlapja: http://horvat.radio.hu . A műsor horvát nyelvű honlapja: http://horvat2.radio.hu .

Lengyel műsor balra|100px|bélyegkép|Varsó jelképe

A Magyar Rádió lengyel nyelvű adása 1998 januárjában jelentkezett először. A műsor feladatának tekinti, hogy a legfontosabb információkkal ellássa a Magyarországon élő lengyelséget, és segítse azt kultúrájának megőrzésében és megismertetésében. A műsor állandó része a részben az anyaországból, részben az itteni lengyelségtől származó, lengyel és magyar nyelven sugárzott hírek. A riportokban és tudósításokban beszámolnak a Magyarországon élő lengyelek életéről, ismeretterjesztő adásokat sugároznak a fontosabb magyarországi lengyel emlékhelyekről, történelmi emlékekről. Interjúk is lehangoznak ismert lengyel művészekkel, tudósokkal, politikusokkal magyarországi tartózkodásuk során. A műsorokban beszámolnak a lengyel kisebbség egyházi életéről és a lengyel-magyar barátságról. Irodalmi alkotásokat, lengyel zene tárházából válogatott darabokat mutatnak be. Az lengyel műsor felelős szerkesztője Bożena Bogdańska-Szadai. A lengyel műsor honlapja: http://lengel.radio.hu . A műsor lengyel nyelvű honlapja: http://lengyel2.radio.hu .

Német műsor bélyegkép|250px|Szász város (Brassó)

A Magyar Rádió első, a német ajkú nemzeti kisebbség számára készített német nyelvű adása 1956. szilveszter éjszakáján hangzott el. Azóta jelentős hallgatótábora van. Vasárnapi kívánságműsoruk kifejezetten sikeres, a magyarországi németek minden csoportjához eljut, és az országos sugárzás megindulása óta egyre népszerűbb.Az MR4 Német műsor és története A szerkesztőség jó kapcsolatokat ápol a magyarországi németek különböző szervezeteivel és önkormányzataival, az oktatási intézményekkel éppúgy, mint a különböző egyházakkal. Európában egyedülálló módon minden második vasárnap élőben közvetít német, tehát kisebbségi nyelven celebrált misét a pécsi Belvárosi templomból. Ezzel együtt a hírek, tudósítások javát a mindennapok témái adják: az egyesületek, települési közösségek élete, a kultúra ápolása, az anyaországhoz fűződő kapcsolatok és természetesen a német kisebbség életét érintő politikai kérdések. A német műsor vezető szerkesztője Erdei Krisztián, szerkesztő munkatársai Arnold Krisztina, Becker Robert és Stein Róbert . A német műsor honlapja: http://nemet.radio.hu . A műsor német nyelvű honlapja: http://nemet2.radio.hu .A német műsor adásának témái

Örmény műsor 100px|balra|bélyegkép|Örmény keramikus

A Magyar Rádió örmény nemzetiségi műsora 1998 januárjában indult el. Az örményül tudó hallgatókhoz és az örmények iránt érdeklődő magyar közönséghez egyaránt szólnak. Az adások során megemlékeznek az örmény nemzeti ünnepekről, tudósítanak a magyarországi örmény vonatkozású aktuális eseményekről, valamint hírt adnak a diaszpórában élőkkel kapcsolatos történésekről. Bemutatnak örmény származású magyar személyiségeket, Örményországból idelátogató művészeket, tudósokat, politikusokat, és megpróbálják a magyar köztudat részévé tenni az örmények történelmét, kultúráját, hagyományait. Különösképpen fontosnak tartják, hogy az 1915-ös örmény genocídiumról a teljes hazai közvélemény tájékozódhasson, hiszen a 20. század első népirtása mindmáig hiányzik a magyar köztudatból, s még a tananyagnak sem része. Bemutatják a szomszédos országok örmény közösségeit is. Az örmény műsor vezető szerkesztője Avanesian Alex. Az örmény műsor honlapja: http://ormeny.radio.hu . A műsor örmény nyelvű honlapja: http://ormeny2.radio.hu .Az MR4 Örmény műsor és történet

Cigány műsor A hazai cigányság többsége alapvetően három anyanyelven osztozik: a magyart, a lovárit vagy a beást tekinti sajátjának. Ezért is viseli a roma magazinműsor a „Három szólamra” címet – mert mindhárom anyanyelven készül. A műsor az anyanyelv ápolásán és az identitástudat erősítésén túl folyamatosan tudósítani kíván a hazai cigányságot érintő valamennyi sorskérdés alakulásáról. Támogatja a kulturális és gazdasági kezdeményezéseket, a hagyományőrzést és hagyományteremtést. A magyarországi romák megszólaltatásával, a követhető életutak, illetve követésre méltó, alkalmas és előbbre vivő önkormányzati, kisebbségi önkormányzati, civil szervezeti példák bemutatásával kíván hozzájárulni a közös gondolkodáshoz.

A műsorban nem csak az érdekvédelmi, érdekképviseleti munkát végzők s a roma értelmiség, hanem egyszerű, hétköznapi cigány emberek is megszólalnak. A „Három szólamra” műsorai két, a cigányság felemelkedése és megélhetése szempontjából különösen fontosnak tartott területre, a tanulás és a munka világára kiemelten összpontosítanak. Utóbbi területtel kapcsolatosan a műsor cigány vállalkozói és munkavállalói réteget, de a munkanélküliséggel küzdők érvrendszerét is fontosnak tartja bemutatni. A műsor megpróbálja hasznos információkkal (pályázatokról, jogszabály-értelmezésekről, támogatási lehetőségekről, képzésekről, átképzésekről, ösztöndíjakról, kulturális eseményekről szóló hírekkel) ellátni hallgatóit. A műsorban találhatók kifejezetten gyermekeknek és nyugdíjas korúaknak készült műsorblokkok.

A műsorokban az egészséges életmóddal, egészségőrzéssel, a hagyományos és az élő gasztronómiával kapcsolatos, de a művészeti élet eseményeiről szóló hangképekkel is találkozhatnak. Az évfordulókról és ünnepekről is esik szó. Természetesen a mai valóság legsúlyosabb, a cigányság sorsát alapvetően befolyásoló politikai és társadalmi gondok (pl.: előítéletek, szegregáció, munkanélküliség) is kiemelt helyet kapnak a műsorban, de a szerkesztőség elsősorban a magyarországi romák szemével igyekszik láttatni a folyamatokat, elemezni a jelenségeket. A roma közgondolkodás azon véleményeit és érveit is felszínre kívánja hozni, amelyek másutt nem hangzanak vagy nem hangozhatnak el. Magazinműsor lévén, a Három szólamra sok megszólalóval és zenékkel jelentkezik mind a három nyelven. A roma műsor vezető szerkesztője Varga Ilona, szerkesztő munkatársai Bakos Csaba és Glonczi Ernő. A roma műsor honlapja: http://roma.radio.hu. A műsor beás nyelvű honlapja: http://roma2.radio.hu. A műsor lovári nyelvű honlapja: http://roma3.radio.hu.

Román műsor