balra|bélyegkép|László Fülöp: Bethlen István díszmagyarban Bethleni gróf Bethlen István (Gernyeszeg, 1874. október 8. – Moszkva, 1946. október 5.) jogász, mezőgazdász, konzervatív-liberális beállítottságú politikus, 1921-től 1931-ig Magyarország miniszterelnöke. A Horthy Miklós nevével fémjelzett keresztény-konzervatív rendszer legjelentősebb államférfija.Gróf Bethlen István halála; írta: Tarján M. Tamás; Rubicon online
Dualizmuskori liberális tanítómesterei, Apponyi Albert és Andrássy Gyula szellemi örökségéhez a tekintetben mindvégig következetesen ragaszkodott, hogy a parlamentáris kormányzati forma híve volt, ellenzett mindenfajta (akár proletár-, akár nemzetiszocialista) diktatúrát és mindig föllépett az antihumánus szélsőséges irányzatok visszaszorítása érdekében, sikeresen mérsékelte Horthy kormányzó antiszemita politikáját.Bethlen István életrajza az arcanum.com-on
Kortársai a trianoni béke által megsebzett országban végzett gazdasági helyreállító politikájáért „a nagy konszolidátor” jelzővel illették. A korszak kulturális és szociális reformjait is megalapozta. Méltatói második államalapítónak nevezték.Szerkesztői összefoglaló a Bethlen István-konferenciáról; tortenelemtanítas.hu
Családja és származása A magyar főnemesi, református bethleni gróf Bethlen család sarja. Édesapja bethleni gróf Bethlen István (1839–1881), édesanyja széki gróf Teleki Ilona (1849–1914) volt. Apai nagyszülei bethleni gróf Bethlen János (1792–1851), császári és királyi kamarás, kapitány, kancelláriai titkár, diétai követ és hadadi báró Wesselényi Zsuzsanna (1808–1891) voltak. Anyai nagyszülei gróf Teleki Domokos (1810–1876), a főrendiház örökös tagja, az Erdélyi Református Egyház főgondnoka, a MTA levelező, igazgató és tiszteleti tagja, országgyűlési képviselő, és széki gróf Teleki Klementina (1827–1894) voltak. Idősebb Bethlen István gróf és Teleki Ilona grófnő 1870. január 5-én, Mezősámsondon kötöttek házasságot, amelyből három gyermek, Klementina (gr. Mikes Árminné), Ilona és István született. Házassága és leszármazottjai 1901. június 27-én Bethlenen feleségül vette az író Bethlen Margit (Budapest, 1882. augusztus 6.–1970. június 7.) grófnőt, akinek a szülei gróf Bethlen András (1847–1898), valódi belső titkos tanácsos, országgyűlési képviselő, nagybirtokos, és foeni Mocsonyi Lívia (1847–1898) voltak. Bethlen István gróf és Bethlen Margit grófnő frigyéből három gyermek született: gróf Bethlen András (Budapest, 1902. március 27.–Budapest, 1970. június 13.). 1.f.: Feigelstock Magda Viola (Budapest, 1896. december 25.). 2.f.: Mészáros Eszter (Arad, 1892. január 5.–Budapest, 1955. szeptember 23.). 3.f.: Hoffmann Mária Pálma (Budapest, 1900. április 8.). gróf Bethlen István (Budapest, 1904. március 8.–Roma, 1982. február 7.). Neje: gróf Parravicini Maria Isabella (Torino, 1912. március 15.) gróf Bethlen Gábor (Budapest, 1906. július 8.–Rio de Janeiro, Brazília, 1981. augusztus 20.). Neje: Schmidt Edit (Budapest, 1909. február 20.–Buenos Aires, 1969. június 22.)
Fiatalkora Ifjabb Bethlen István 1874. október 8-án született Gernyeszegen, Marosvásárhelytől északra, Maros-Torda vármegyében.
Főúri származásából fakadóan képzésére nagy hangsúlyt fektettek. Ezért is lehetett egyike a korszak széles körű és mély gazdasági, jogi és történeti ismeretekkel rendelkező, jó íráskészséggel, egyszersmind szónoki tehetséggel bíró politikusainak.Bethlen István életrajza az ovarigazdász.hu-n Nyelvismerete is imponáló volt. Anyanyelvi szinten beszélt németül, angolul és franciául.
Előbb a bécsi Theresianumban (1883–1893) tanult, majd 1893–1896-ban a budapesti tudományegyetem jog- és államtudományi karát látogatta. 1897–1900-ban Budapesten jogász, ezután 1897–1898-ban egy évig katona volt. 1898–1900 között a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia vendéghallgatója volt, ahol mezőgazdasági oklevelet szerzett.
Már a dualizmus éveiben bekapcsolódott az országos politikába. 1898–1899-ben részt vett a megyegyűléseken, 1901-ben képviselővé választották. 1939-ig – az 1919–21-es időszakot kivéve – folyamatosan parlamenti képviselő, majd ezt követően felsőházi tag volt. 1900-tól erdélyi birtokán, Mezősámsondon gazdálkodott.
Karrierje Politikai pályafutásának kezdete 1901–1903-ban szabadelvű párti, 1904–1913-ban függetlenségi párti, 1913–1918-ban alkotmánypárti képviselő volt. 1901-ben tagja lett az Országos Magyar Gazdasági Egyesületnek (OMGE) és a Magyar Gazdaszövetségnek. 1905-ben az OMGE igazgatósági tagjává, 1906-ban a szervezet közgazdasági szakosztályának alelnökévé választották. 1907-től tiszteletbeli elnöke volt a sajátos erdélyi magyar célokért küzdő Székely Társaságok Szövetségének, majd ennek megszűnése után, 1914–18-ban az Erdélyi Szövetség elnöki tisztét töltötte be. 1918 őszén bírálta a Károlyi Mihály-kormány intézkedéseit.
1918–19-ben az ellenforradalmi erők egyik fő szervezője, 1919 őszén „titkos erdélyi miniszter”.A Magyarországi Tanácsköztársaság létrejötte után Bécsben az Antibolsevista Comité (ABC) vezetője, az 1920-as évektől tagja a hivatalos politika hátterében titokban működő Etelközi Szövetségnek.
Miniszterelnökként bélyeg|264px|Bethlen (középen) és a magyar delegáció néhány tagja 1926 márciusában Genfben, Németország felvételekor a Nemzetek Szövetségébe
A „bethleni konszolidáció” Magyarországon (1921–1931) 1920-ban a trianoni békeszerződést előkészítő párizsi békekongresszus magyar delegációjának tagja volt. A Horthy-korszakban tíz éven keresztül, (1921. április 14. – 1931. augusztus 24.) Magyarország miniszterelnöke. Saját kormányában, 1921. október 4-étől december 3-áig pénzügyminiszter, 1924. február 21-étől március 13-áig, majd 1929. január 8-ától február 4-éig igazságügyminiszter, 1924. október 7-étől november 15-éig külügyminiszter, 1924. október 14-étől november 15-éig pedig földművelésügyi miniszter is volt.
Miniszterelnöksége idején egy olyan hatalmi struktúrát kezdett meg kiépíteni, amelyet a parlamentáris, önkormányzati és tekintélyuralmi vonások ötvöződéseként lehet a leginkább jellemezni.
Keresztény–nemzetinek nevezett kormányzata támogatta és stabilizálta a Horthy-rendszert. 1921 októberében legitimista érzelmei dacára a budaörsi csatában meghiúsította IV. Károly király második visszatérését, majd keresztülvitte a Habsburgok trónfosztását. A szerb megszállás alatt állt Délvidék visszatértével és a soproni népszavazás révén sikerült csökkentenie a területi veszteségeket. A Bethlen–Peyer-paktummal kiegyezett a szociáldemokrata párttal, amely így „kevésbé ellenséges” ellenzékként nem szervezkedett a földművesek, közalkalmazottak és vasutasok között, Bethlen cserébe biztosította a párt szabad működését és parlamenti képviseletét.Száray Miklós- Kaposi József: Történelem IV. középiskolák, 12. évfolyam, 87. o., Nemzeti Tankönyvkiadó
Az 1922-es választások megnyeréséhez eredetileg saját addigi pártjából, a KNEP-ből (Keresztény Nemzeti Egyesülés Párt) akart kiindulni, ám annak meggyengülése miatt, illetve, mivel a második királypuccs, és a trónfosztás miatt megromlott viszonya a párt legitimistáival, ezért híveivel együtt belépett a Nagyatádi Szabó István vezette kisgazdákhoz, akikkel 1922. február 2-án megalapították az Egységes Pártot, és megnyerték a választásokat. Az Egységes Pártot 1932-ben Gömbös Gyula átszervezte és átnevezte Nemzeti Egység Pártjának (NEP). Később, az 1920-as években a Bethlen-kormány több ízben kényszerült a legitimisták kritikáival megküzdeni, akik páran erős hangjukat éreztették az Országgyűlésben. Az Egységes Pártban az eredetileg valódi paraszti érdekeket képviselő kisgazda képviselőket és népszerű vezetőjüket, Nagyatádi Szabót háttérbe szorította, és a nagybirtokosi, konzervatív érdekek irányába vitte a párt politikáját.
Miniszterelnöki működésének egyik legkevésbé progresszív intézkedéseként 1922-ben rendeleti úton leszűkítette a választójogot, és a nagyobb városok kivételével visszaállította a nyílt szavazást. Ezzel kényelmes parlamenti többséget biztosított a kormányzó párt számára. 1923-ra kiszorította pártjából a Gömbös Gyula-féle nemzeti és szociális irányzatú politikusokat.
Belpolitikája Politikája sokat tett a gazdasági stabilitásért. Bethlen külpolitikájának köszönhetően 1922. szeptember 18-án Magyarországot felvették a Népszövetségbe. Folyományaként 1924-ben a kormány 250 millió magyar korona kölcsönhöz jutott és létrehozta a Nemzeti Bankot. Rendezte állam veszteségeit, 1927-ben bevezette a magyar pengőt, és új vámrendszert dolgozott ki. Helyzete 1926-ban megingott a frankhamisítási botrány miatt; felajánlotta, de Horthy nem fogadta el lemondását.
Kormánya ezután egy új kultur- és szociális politikába kezdett, kötelező nyugdíj- és betegbiztosítást vezetett be, a népiskolai hálózat és a közegészségügy fejlesztéséhez látott. 1928-ban keresztülvitte a zsidók egyetemi felvételét limitáló 1920-as numerus clausus törvény enyhítését.Varannai Zoltán: Numerus clausus, Rubicon Online >>
A földreform kérdésében a nagybirtokos réteg álláspontját képviselve ellenezte a szélesebb földreformot. A magántulajdon szentségére hivatkozva elutasította a nagybirtokosoktól történő földkisajátítással történő komolyabb megoldások gondolatát (Nagyatádi-féle földreform), így a parasztság földéhségének csak más módon történő, korlátozott mértékű kielégítését patronálta. Kampánybeszédeiben támogatta, a gyakorlatban azonban minden módon akadályozta a földnélküli parasztságot a nagybirtokokból történő kisajátítással földhöz juttatni kívánó Nagyatádi-féle földreform végrehajtását.Sipos József: A földkérdés, Rubicon, 2010/4-5. sz. 78-81. o. >>
Részt vett a nagybirtokos lobbi által kirobbantott Eskütt-féle panama Nagyatádi lejáratására való felhasználásában,Komlós János: Elárult ország, 228-230. o. Gondolat, 1961 a törvény végrehajtásának lassításában. Mindezekkel hozzájárult a nagybirtokrendszer érdemi átalakítás nélküli megőrzéséhez, a kisparasztság demokratikus földhöz juttatásának elmaradásához.
Az oktatási, kutatási és kulturális közintézmények megreformálásában és fejlesztésében nagy segítségére volt kultuszminisztere, gróf dr. Klebelsberg Kuno.
Feltétlenül említést érdemel a szociálpolitikai reformok sorában a társadalombiztosítás újjászervezése.Szovjet börtönbe hurcolták Bethlen Istvánt; 24. hu; 2022. január 29. A kötelező betegségi és baleseti biztosításban részesülők körét 1927-ben kiterjesztették, egyúttal növelték a biztosítottak szociális kedvezményeit. Egy évvel később, 1928-ban bevezették a kötelező öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítást. (Ezek elsősorban a különböző városi munkásrétegekre terjedtek ki, a mezőgazdaságban dolgozókra azonban nem.)
A lakásügy és a közegészségügy területén is figyelemreméltó előrehaladás történt, amit az újonnan épült lakóházak számára, a százezer lakosra jutó orvosok számára vonatkozó, valamint a csecsemőhalandóságot felmérő statisztikai adatok is alátámasztanak.
Külpolitikája
Külpolitikája Trianon revíziójára, valamint a német és orosz befolyás minimalizálására irányult, de gazdasági okokból célszerűnek tartotta a kapcsolatok fejlesztését a Szovjetunióval is. Tervei szerint népszavazás nélkül kell visszakapni a határ menti magyarlakta területeket, autonómiát kell adni a ruszinoknak és szlovákoknak, akik dönthetnek hovatartozásukról, autonómiát akart Erdélyben a népek egyenjogúsága alapján, és népszavazást javasolt a Délvidéken, ahol a magyarság kisebbségben volt.
Együttműködési tervei a kisantant létrejötte miatt meghiúsultak, ezután az Egyesült Királyságra és főleg Olaszországra próbált támaszkodni.
1927-ben magyar–olasz barátsági szerződést kötött, majd közeledett Németországhoz is. A nagy gazdasági világválság hatásait megpróbálta lecsökkenteni, hiteleket vett fel, de megszorító intézkedésekre kényszerült.
Politikai tanácsadóként