A mezőkeresztesi csatát 1596. október 22-26-án vívták meg. Ez a csata volt tizenöt éves háború legnagyobb összecsapása. A keresztény oldalon Miksa főherceg vezetése alatt álló császári, magyarországi, birodalmi, cseh, szász, spanyol és a Báthory Zsigmond vezette erdélyi hadak (50– ember) hadak csaptak össze III. Mehmed szultán hadseregével (130– ember). A kezdeti keresztény sikerek után végül az oszmán seregek arattak győzelmet.

A csatát megelőző nemzetközi összefogás felvillantotta annak a lehetőségét, hogy a törököt – Mohács után hetven évvel – kiűzhetik Magyarország és Erdély területéről, de ez nem történt meg.

Az első nap úgy tűnt, a keresztények győznek, maga a szultán is megfutamodott a harctérről. A keresztények minden elővigyázatosságot félredobva elkezdtek zsákmányolni a harctéren, mire ezt a törökök kihasználták: a janicsárok helyreállították harci alakzatukat és rácsaptak a győzőkre, akiket csúfosan megszalasztottak.

A csatát ábrázoló egyetlen fennmaradt kép, egy török miniatúra, nagyobb felbontásban, két részletben: bélyegkép|300px|balra bélyegkép|300px|jobbra

A csata feldolgozásai Passuth László Sárkányfog című regényében részletesen leírja a csatát.

Jegyzetek

Források

Kategória:A tizenöt éves háború csatái Kategória:A Német-római Birodalom csatái