A Törvényhozó (Kanunî) és a Nagy jelzővel illetett I. SzulejmánA régebbi szakirodalom egy része II. Szulejmánnak nevezi, és I. Szulejmán néven Szulejmán edirnei szultánt említi. (oszmán-törökül سليمان, modern törökül Süleymān) (Trabzon, 1494. november 6. – Szigetvár, 1566. szeptember 6.Meghalt Szulejmán, a szíve Magyarországon maradt, 24.hu) apja, I. Szelim halálát (1520) követően, 26 évesen, szeptember 30-án lett az Oszmán Birodalom szultánja, egyben az iszlám kalifája, ezzel az akkori világ egyik elsőszámú vezetője. Uralma alatt az Oszmán Birodalom fennhatósága csaknem 25 millió alattvalóra terjedt ki, az oszmán flotta pedig a Földközi-tenger térségétől a Vörös-tengeren és a Perzsa-öblön át fekvő vizeket az ellenőrzése alatt tartotta.

A világhatalmi ambíciókat dédelgető ifjú uralkodó az európai hegemónia megszerzéséért kirobbant harcba bekapcsolódva, trónra lépését követően számos hadjáratot vezetett a Földközi-tenger térségébe és Közép-Euróba irányába. 1521-ben bevette Nándorfehérvár, azaz a mai Belgrád várát, 1522-23-ban Rodosz szigetét, valamint az 1526-os mohácsi csatában II. Lajos magyar király teljes haderejét megsemmisítette és bevonult Budára. A térségben folytatott hódítás végső, de soha meg nem valósuló célja Bécs bevétele volt.

A Perzsia elleni – Irak elfoglalásával végződő – keleti, és az európai keresztény hatalmakkal szembeni földközi-tengeri győzelmeit követően a szultán figyelme hűbérese, Szapolyai János halálakor (1540) újra Magyarország felé fordult, annak megszállása mellett döntött. E hódító hadjáratsorozat egyik utolsó epizódja, Szigetvár 1566. évi ostroma alatt, 71 éves korában hunyt el. Halálának helyén eltemetett belső szervei fölé győztes alattvalói hamarosan türbét emeltek. Hitvese Hürrem szultána volt, aki Szulejmán uralkodásának második felére a birodalom egyik vezetőjévé és férje egyik legfőbb tanácsadójává vált.

Ifjúkora Szulejmán valószínűleg 1494. november 6-án született a Fekete-tenger partján fekvő kis-ázsiai Trabzonban (Trapezunt). Apja a későbbi I. Szelim szultán, aki ekkor beglerbég (beylerbey) volt a Trabzoni vilajet élén. Anyja a tatár származású Ajse Hafsza szultána, I. Mengli Girájnak, az oszmán vazallus Krími Kánság uralkodójának lánya volt. 1509-ben, tizenöt éves korában ő maga is kormányzói pozícióba került; nagyapja, II. Bajezid szultán a Krím-félsziget délkeleti partvidékén elhelyezkedő Kaffai szandzsák vezetőjévé nevezte ki. Az apja trónra lépését követő éveket Saruhani szandzsákbégként már a birodalom hatalmi centrumához, Isztambulhoz jóval közelebbi Maniszában töltötte. Itt kötött szoros barátságot későbbi bizalmasával, a rabszolga sorból származó Pargali Ibrahimmal.

Trónra lépése, első hadjáratai Amikor 1520 szeptember 30-án trónra lépett, apja politikájával ellentétben nyugatra fordította figyelmét, s I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául. A franciák később a teljes európai fronton együttműködtek a törökökkel. 1543-ban például Esztergom ostromakor a törököket egy francia tüzéregység is segítette. A damaszkuszi beglerbég, Janbirdi al-Ghazali nem ismerte el Szulejmán uralkodását, ezért lázadást szított, melyet a helytartó Ferhat pasa is támogatott. 1521. január 27-én a lázadást leverték, al-Ghazalit pedig megölték. Helyére Ajasz Mehmed pasát nevezték ki.

A többszöri pápai és más tiltás ellenére a törökök folyamatos ellátást kaptak a kor legmodernebb fegyvereiből, és az Oszmán Birodalomban is folyt fegyvergyártás, amelyet európai rabok, olasz és francia kalandor mesteremberek, és az inkvizíció üldözései elől főleg Spanyolországból menekülő zsidók segítettek. Amit a törökök nem tudtak pénzért megvenni vagy helyben legyártani, azt hadizsákmányként is megszerezhették.Firearms of the Islamic world. 38. o., és Daniel Goffman: The Ottoman Empire and early modern Europe. 111. o. Trónra lépését követően Szulejmán szinte azonnal, már 1521-ben a Habsburg-házzal szövetségben álló, és európai hatalmi törekvéseinek útjában álló Magyarország ellen fordult.

Magyarország megtámadása szükségszerűen következett be, a rutinszerűen működő oszmán hadigépezetet működtetni kellett, ugyanakkor a keleti perzsaellenes háborúkat be kellett fejezni. Magyarország már régóta határos volt az Oszmán Birodalommal, ezért áttevődött ide a hadszíntér.Szulejmán 1521. május 18-án élete első hadjáratára indult mintegy ötvenezer fős seregével. Az oszmán hadvezetés megosztott volt a háborús célok tekintetében, végül a ruméliai török sereg Ahmed vezetésével Szabács, míg az anatóliai had Piri Mehmed nagyvezírrel Nándorfehérvár ellen vonult. A magyar védősereg a határvédelem elavultsága, mozgósítási nehézségek, személyes ellentétek, és a készletek kimerülése miatt nem tudta megvédeni a várat. A török sereg az 1521. évi hadjárattal széles rést ütött a délvidéki határszakaszon, ezért egy új védelmi vonal kiépítése vált szükségessé, hogy a következő években induló offenzívát valamiképp megállítsák. A magyar határvédelem nehéz feladat előtt állt, amit az is jelzett, hogy 1525-ben egy kisebb seregre volt szükség ahhoz, hogy Jajca elszigetelt végvárába megérkezzen az ellátás.Kubinyi András: Nándorfehérvártól Mohácsig. A Mátyás- és a Jagelló-kor hadtörténete. Budapest, Argumentum Kiadó, 2007. 37. o. Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elfoglalásávalImber, Colin: The Ottoman Empire, 1300–1650: The Structure of Power. New York, Palgrave Macmillan, 2002. 49. o. . utat nyitott az oszmán fegyvereknek és befolyásnak nyugat felé (magyar–török háború [1521–1526]). A sikert a törökök nem tudták teljes mértékben kiaknázni, mert az anatóliai sereget Szulejmán hátrahagyta egy esetleges perzsa támadás kivédésére. Ezzel azonban elvesztette annak lehetőségét, hogy a Kemálpasazáde-krónikában is írt végső célját, Budát elfoglalhassa.

1522-ben a szultán a Földközi-tenger keleti térsége felé indult és meghódította a johannita lovagrend ellenőrzése alatt álló Rodosz szigetét a (rodoszi hadjárat). A hadjárat során a szultán tekintélyes erődöt építtetett Marmaris városában, amely az oszmán flotta támaszpontjául szolgált. Öt hónapos ostrom után a lovagrend feladta a szigetet és szabad elvonulást kapott Szulejmántól. Rodosz bevétele során 50 és 60 ezer török katona vesztette életét az ostrom és a járványok miatt (az európai szerzők állítása szerint 64 ezren haltak meg csatában és további 50 ezren járványban). Miután 1525-ben a győztes paviai csatát követően  V. Károly Nyugat- és Közép-Európa ura lett, Szulejmán figyelme ismét Közép-Európa felé irányult.

Második hadjárata Magyarország és Ausztria ellen A Magyar Királyság veresége 265px|bélyegkép|jobbra|Szulejmán rabokat végeztet ki elefántokkal Nándorfehérvárnál, török miniatúra (1521)A török hadvezetés tisztában volt Magyarország belső állapotaival, ráadásul 1524-ben meghalt I. Iszmáíil sah, emiatt az Oszmán Birodalom mentesült a perzsa fenyegetéstől, a Habsburg–francia háború pedig Magyarországot védtelenné tette. Szulejmán a török haderő mennyiségi és logisztikai fölényének köszönhetően 1526. augusztus 29-én a mohácsi ütközetben vereséget mért a magyar királyi haderőre, majd szeptember 10-én győztesként vonult be Buda várába. Bár a Magyar Királyságot a Szerémség várainak kivételével ez alkalommal állandó jelleggel még nem szállta meg, a mohácsi csatavesztés az ország sorsát hosszú időre eldöntötte. A hadjárat következményei közé tartozott, hogy II. Lajos halála lehetővé tette a Habsburg-ház csehországi és magyarországi trónra jutását.

Kettős királyválasztás és polgárháború Magyarországon bélyegkép|jobbra|I. Szulejmán a mohácsi csatában, török miniatúra bélyegkép|jobbra|János Zsigmond hódolata Szulejmán előtt 1556-ban, török miniatúra

Szulejmánnak nem kedvezett a Habsburg-ház közép-európai megerősödése, ezért újból Magyarország felé fordult, ahol az oszmán stratégiának megfelelően a belső megosztottságra épített.Szakály Ferenc: Vesztőhely az út porában. Gritti Magyarországon 1529–1534. Budapest, Helikon, 1986. 114–115. o. I. Ferdinánddal szemben Szapolyai Jánost támogatta, majd Szapolyai megsegítése ürügyén 1529-ben harmadszor vezetett hadat Magyarországra.

Hadjárata céljául ezúttal Bécs bevételét tűzte ki, de a Niklas Salm által hősiesen védelmezett várost nem tudta elfoglalni, így elvesztése után október 14-én kénytelen volt az ostromot beszüntetni. Bécs elfoglalása és a Habsburgok legyőzése egyértelműen azzal a következménnyel járt volna, hogy Magyarország véglegesen és teljesen betagolódik az Oszmán Birodalomba. Maga Szulejmán írta egy levelében 1541-ben, hogy a meghódított Magyarország időben túl messzire esett a birodalomtól, ezért annak vezetését Szapolyaira bízta, akit az 1526. évi székesfehérvári országgyűlés királlyá választott. 1542 decemberében Erdély rendjei érvénytelennek mondták ki a gyalui egyezményt, és adófizetést vállalva inkább behódoltak a szultánnak. Ugyanakkor az a magyarázat sem vethető el, mely szerint Magyarország megszállására kényszerből, a Habsburg fenyegetés miatt került sor, vagy azt a törökök csak felvonulási területnek és ütközőzónának használták. A történészek Szulejmán magyarországi szándékait illetően igen változatos álláspontokat vallanak.

jobbra|bélyegkép|220px|Az Oszmán Birodalom – Szulejmán hódításai rózsaszínnel

Az előbbit egy újabb sikertelen hadjárat követte 1532-ben, melyet Jurisics Miklós Kőszeg védelmezésével tett emlékezetessé. Szulejmán, aki 1529-ben már sikertelenül ostromolta Bécset, most szerette volna a Habsburgok Bécs alatt összpontosított haderejét elcsalni, hogy nyílt csatában vívhasson meg velük és úgy gondolta, hogy ezt a célját Kőszeg ostromával és elfoglalásával éri el. A Bécs előtt álló hatalmas birodalmi csapatok (cseh, magyar, olasz, spanyol hadakkal) készen várták a törököket. A vár bevételéért indított támadás azonban meglehetősen felemás eredménnyel zárult. A védők kifejezetten erős ellenállásával szembesülve a szultán elfogadta a hosszabb távon védhetetlen erőd kapitánya által ajánlott egyezséget: a török győzelem jeleként kitűzték a várra a félholdas zászlót, de a törökök nem szállták meg a várat, sőt a vereséggel felérő győzelem után Szulejmán eredeti tervét feladva visszafordult Kőszeg alól. Nagy valószínűséggel visszariadt a Bécs előtt felsorakozott hatalmas, mintegy nyolcvanezer fős császári (cseh, magyar, olasz, spanyol) hadakkal való nyílt összecsapástól. Szulejmán számára igen kockázatos lett volna egy ilyen csata, mert seregének csak töredékét képezték a nyílt harcmezőn is helytállni képes janicsár és szpáhi egységek, hadseregének tekintélyes része irreguláris egységekből és a moldvai vajda fegyvereseiből állt.1532. augusztus 29: Kőszeg ostromának feladása , mohacsi-csata.hu

A török hódoltság létrejötte

1541-ben I. (Szapolyai) János király előző évi halála, és az ennek nyomán kitört utódlási harc ismét Magyarországra szólította a szultánt.

A vazallus Erdélyt Szapolyai özvegyének, Izabellának és fiának, János Zsigmondnak adományozta, hogy a keleti részek felől biztosítva legyen, majd Nyugat-Magyarország ellen fordult. Ettől kezdve nemhogy Bécset nem érhette el, de meg kellett vívnia olyan nyugat-magyarországi várakat is, amelyeket korábban könnyelműen kiengedett a kezéből. Ez alkalommal megverte a Budát ostromló Wilhelm von Roggendorfot, majd augusztus 29-én a szultáni táborba rendelt Izabella királyné és a magyar főurak, Török Bálint és Fráter György távollétében csellel kezébe kerítette a várat. Ezt követően a Duna–Tisza közét török tartománnyá tette.

jobbra|bélyegkép|Zrínyi és Szulejmán emlékműve Szigetváron a Magyar–Török Barátság Parkban