Vásárosnaményi báró Eötvös Loránd Ágoston (külföldön gyakran: Roland Eötvös; Buda, 1848. július 27. Eötvös Loránd Ágoston Ignácz Albert József, keresztelője augusztus 5-én a krisztinavárosi plébánián – Budapest, 1919. április 8.)Halálesete bejegyezve a Budapest VIII. ker. polgári halotti akv. 1236/1919. folyószáma alatt. magyar fizikus, feltaláló, politikus, akadémikus, egyetemi tanár, hegymászó. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke 1889-től 1905-ig, Magyarország kultuszminisztere 1894–1895-ben, a Matematikai és Fizikai Társulat alapító elnöke. Legismertebb találmánya a nevét viselő torziós inga.
Élete bélyeg|200px|Eötvös Józsefné barkóci Rosty Ágnes (1825–1913), Eötvös Loránd édesanyja. Than Mór alkotása Eötvös Loránd Ágoston 1848-ban született Budán, a Svábhegyen, majd a krisztinavárosi római katolikus plébánián keresztelték meg. Édesapja báró Eötvös József (1813–1871), író, politikus, vallás- és közoktatásügyi miniszter, földbirtokos, édesanyja barkóczi Rosty Ágnes 1825 szeptember 21. Pest Belváros (1825–1913). halál oka: szívhűdés Szülei 1842. szeptember 13-án kötöttek házasságot (a menyasszony 16 éves „leopoldvárosi lakos”). Pest, Szentistvánváros (Lipótváros) Testvérei Ditrichsteinné Eötvös Berta, Návayné Eötvös Ilona (1846–1924), Inkeyné Eötvös Jolán (1847–1909), Plennerné Eötvös Mária (1851–1928) és Eötvös András (1854–?). Apai nagyszülei báró Eötvös Ignác (1786–1851), bölcseleti és jogi doktor, földbirtokos és báró Anne von der Lilien (1786–1858) voltak. Anyai nagyszülei barkóczi Rosty Albert (1779–1847) Békés vármegye alispánja, földbirtokos és ehrenbergi Eckstein Anna Franciska (1801–1843) voltak. A Rosty családnak ez az ága révén, ősi Zala- és Vas vármegyei tehetős és befolyásos köznemesi családoknak a sarja volt; köztük a zalalövői Csapody-, az osztopáni Perneszy-, a csébi Pogány és az alsólendvai Bánffy családok találhatók. Eötvös Loránd keresztszülei nagynénje, barkóci Rosty Ilona és férje Trefort Ágoston voltak. Anyai nagybátyja, barkóczi Rosty Pál (1830–1874), magyar földrajztudós, néprajztudós, fotográfus volt.
Középiskoláit 1857-től a pesti piaristáknál, illetve magántanulóként végezte.Az I. osztályt (1857–1858), a II–III. osztályok első féléveit (1858–1860), a IV. osztály második (1861) és az V. osztály első félévét (1861–1862), végül a VIII. osztályt (1864–1865) végezte a piarista gimnáziumban, nyilvánosan, a többit magánúton. Ld. a budapesti piarista gimnázium anyakönyveit (Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, Budapesti gimnázium levéltára, Anyakönyvek) Miután 1865-ben érettségizett, a pályaválasztás keresztútja elé került. Nevelésére Eötvös József Vécsey Tamást, a római jog neves művelőjét, később nemzetközi hírnévvel rendelkező professzorát kérte fel. Apja ösztönzésére beiratkozott ugyan a jogi fakultásra, de Petzval Ottónál matematikát is hallgatott, majd Krenner József vezetése mellett az ásvány- és kőzettannal ismerkedett, Than Károly laboratóriumában pedig kémiai oktatásban részesült. A természettudományok bűvkörében érdeklődése mindinkább polarizálódott, és lassan érlelődni kezdett lelkében a gondolat, hogy a párhuzamosan folytatott kétirányú képzés nem célravezető, végül is választania kellett a jogi, és a hajlamainak, érdeklődési körének jobban megfelelő természettudományi tanulmányok között. A végső döntésre csak a második év után, 1867-ben került sor, amikor a kiegyezés után apja újból elvállalta az 1848-as Batthyány-kormányban már betöltött vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárcát. Ekkor Loránd beiratkozott a Heidelbergi Egyetemre, ahol akkoriban a természettudományok három világhírűvé vált tudósa, Gustav Robert Kirchhoff, Hermann Ludwig von Helmholtz és Robert Wilhelm Bunsen egy időben tanított. Eötvös Kirchhoffnak mind kísérleti, mind elméleti előadásait buzgón látogatta, Helmholtznál a hangtan és fénytan fiziológiai aspektusait tanulmányozta, Bunsen laboratóriumában pedig kémiai analíziseket végzett. Königsbergben is tanult, de itt csak egy félévet töltött elé, mert túl elvontnak találta. Csatlakozni akart August Petermann német földrajztudós Spitzbergákra induló expedíciójához, de erről apjának sikerült lebeszélnie.
1870-ben summa cum laude, azaz színjeles eredménnyel doktorált. Erről apjának a következőket írta: „…E fokozatot nemigen osztogatják. Ebben a félévben kívülem még csak egy jelöltnek adatott, s kultuszminiszteri örömöd telhetik abban, hogy az is magyar volt… neve König Gyula, győri születésű matematikus.”
Hazatérve, az egyetem laboratóriumában kísérletekbe kezdett, melyek a doktori fokozat megszerzésére végzett kutatások folytatásai voltak. Ezeket az eredményeket nyújtotta be 1871 márciusában magántanári képesítése iránti kérelmében a budapesti bölcsészeti karhoz. A kérelmet a Petzval Ottó, Jedlik Ányos és Than Károly professzorokból álló bizottság pozitívan értékelte és megkapta a magántanári kinevezést. Első előadására inkább azért gyűlt össze a közönség, hogy láthassa a bárót, aki előad az egyetemen. 1872-től nyilvános rendes tanár, 1874-től kísérleti fizikát is előadhat. 1875-ben laboratóriumot kapott az egyetemen, ahol kísérleteit végezte. 1878-ban pedig, Jedlik Ányos nyugalomba vonulása után, a kísérleti fizikai tanszék vezetőjének nevezték ki, és megbízást kapott az elméleti és kísérleti fizikai tanszék összevonásával létrehozott Fizikai Intézet igazgatói teendőinek ellátására. 1873-ban, 25 évesen megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1883-ban pedig rendes tagjává. 1889 és 1905 között ő volt az Akadémia elnöke.
Heidelbergből való hazatérése után elkezdődött közéleti szereplése is. Bekapcsolódott a Királyi Magyar Természettudományi Társulat munkájába. 1891-ben többedmagával megalapította a Mathematikai és Physikai Társulatot és Mathematikai és Physikai Lapok címen folyóiratot indított el.
1894. június 10. és 1895. január 15. között vallás- és közoktatási miniszter volt. 1905-ben lemondott akadémiai elnöki posztjáról, de tudományos tevékenységét az egyetemen a haláláig folytatta. A Magyar Turista Egyesület elnöke volt. Az egyetemre szentlőrinci nyaralójukból, ahol családjával lakott, lóháton járt be. Általános tanulmányi verseny helyett egyes tantárgyakból, matematikából és fizikából szervezett versenyeket, az elsőt 1894-ben.
Édesapjától örökölte a hegymászás szenvedélyét. A Magyarországi Kárpát-egyesület is elnökévé választotta. Bejárta az országot, és külföldön, az Alpok vidékén és Tirolban új csúcsokat is meghódított, melyeket korábban mászhatatlannak tekintettek. Alig 18 évesen feljutott a Monte Rosára (4638 m), ami a második legmagasabb hegycsúcs Európában. Dél-Tirolban 1902-ben az egyik 2837 m magas csúcsot róla nevezték el. Utazásait, expedícióit fényképeken örökítette meg. Népszerűsítette is a természetjárást, de nyári hegymászásai közben is figyelemmel kísérte a kutatómunkát. Leányaival sportos életet éltek, például egy alkalommal kerékpárral mentek ki Olaszországba, a Dolomitokba.
Élete végén súlyos betegség gyötörte, de folytatta tudományos munkásságát, a terepmunkát is figyelemmel kísérte. Utolsó cikkét nem sokkal halála előtt adta nyomdába. Az 1919. április 8-án elhunyt nagy tudóst és nagy embert április 11-én temették el. A Magyar Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, innen kísérte a gyászmenet a Kerepesi temetőbe.Két rendszer, két halott, két temetés. mediakutato.hu
Einstein, amikor halálhíréről értesült, a „fizikai fejedelmének” nevezte.Dr. Szabó Árpád: Magyar természettudósok (Bessenyei György Könyvkiadó, Nyíregyháza, 1996.)
Házassága és gyermekei Egy nappal 27. születésnapja után, 1875. július 28-án a csehországi Marienbadban feleségül vette a szombathelyi születésű, polgári származású Horvát Gizellát (Szombathely, 1853. július 30. – Budapest, 1919. március 30.), Horvát Boldizsár, az Andrássy-kormány igazságügyi minisztere és Schenk Klára (1824–1872) lányát. Három leánygyermekük született, ám csak ketten érték meg a felnőttkort. Ilona és Rolanda hegymászó és alpinista teljesítményükkel nemzetközi hírnevet szereztek, nem mentek férjhez.
Gyermekei Jolán (1877–1879), kisgyermekként meghalt Rolanda (1878–1952) Ilona (1880–1945), Budapest ostroma alatt veszítette életét.
Tudományos eredmények Eötvös 1875-ben kezdte meg kísérleteit az egyetemtől kapott laboratóriumban. Új kutatási módszereket is kidolgozott. 1883-ban részt vett a Párizsban az elektromosságról tartott nemzetközi kongresszuson. Cikkei számos témában jelentek meg a Vasárnapi Ujságban, a Természettudományi Közlönyben, a Műegyetemi Lapokban, a Mathem. és Term. Értesítőben, az Annalen der Physik u. Chemie-ben és a Mathematikai és Physikai Lapokban. Műszereit szigorúan tudományos alapon, elméleti megfontolások alapján fejlesztette ki.
A gravitációs abszorpció az a kérdés, hogy két test egymásra való gravitációját befolyásolhatja-e egy harmadik, közéjük került test. Eötvös ezzel a problémával is foglalkozott.
Eötvös-törvény (kapillaritás) Az 1870-es évek elejétől két évtizeden át a kapillaritás jelenségével foglalkozott. A felületi feszültség mérésére új módszert dolgozott ki, az Eötvös-féle reflexiós módszert. 1875-ben laboratóriumot kapott az egyetemen, ahol kísérleteit végezte. Elméleti úton felismerte a folyadékok különböző hőmérsékleten mért felületi feszültsége és molekulasúlya közötti összefüggést, ami az Eötvös-féle törvényként lett ismeretes.
Eötvös-inga (torziós inga) bélyegkép|balra|250px|Eötvös-inga a Sághegyi Múzeumban bélyegkép|jobbra|270px|A Ság hegy, Eötvös 1891-es méréseinek helyszíne. A hegy eredetileg a Badacsonyhoz hasonlított, de különösen szabályos csonka kúp alakú bazaltsapkával. Így könnyen kiszámítható volt az ingára gyakorolt várható hatás (képeslap 1911–12-ből, a bazaltbánya megnyitása után)
A gravitáció felé az 1880-as években fordult az érdeklődése. A gravitáció térbeli változásának mérésére megszerkesztette világhírűvé vált torziós ingáját, mely a Cavendish-féle torziós inga módosítása. Eötvös gravitációs méréseiben kétféle alakú torziós ingát használt: Az első alak: a torziós szálon függő vízszintes rúd mindkét végére platinasúly van erősítve, így a rúd végein elhelyezkedő tömegek egyenlő magasságban helyezkednek el (görbületi variométer). A görbületi variométer a Coulomb-mérleg pontosabbá és stabillá tett változata, amivel a nehézségi erő potenciáljának deriváltjait lehet meghatározni. Ebből levezethető a potenciál szintfelület görbülete. A második alak: a vízszintes rúd egyik végére ugyancsak platinasúly van erősítve, másik végén vékony szálra erősített platinahenger lóg alá, így a rúd végein levő tömegek különböző magasságban vannak, amivel a horizontális gradienseket is meg lehet határozni (horizontális variométer). A horizontális variométer – Eötvös fő műve – a tulajdonképpeni Eötvös-inga. A műszert tokkal védte, amely végső változatában három rétegből állt, ezzel az elektromágneses hatásokat védte ki és a szélmozgásoktól is óvta az eszközt.
Horizontális variométer, az első Eötvös-inga, 1890-ben készült el. A műszer elve igen egyszerű, ha ugyanis a két tömegre ható vonzóerő nem teljesen egyenlő, egymástól nagyságban vagy irányban eltér, akkor a rúd a vízszintes síkban elfordul, és a felfüggesztő platina szál megcsavarodik. A megcsavart szál rugalmassága a rudat eredeti helyzetébe igyekszik visszafordítani. A rúd tehát ott fog megállni, ahol az egymással szemben működő kitérítő erő és rugalmas visszatérítő erő forgatónyomatéka egymással egyenlő. Műszeréről Eötvös maga a következőket mondja:
Eötvös műszerei, a görbületi variométer és a horizontális variométer, 1890-ben a Magyar Optikai Művek elődjében, Süss Nándor finommechanikai műhelyében készültek. Az 1900-as párizsi világkiállításon bemutatott és díjat nyert egyszerű nehézségi variométer 1898-ban készült.
bélyeg|Eötvös-emlékoszlop a Ság-hegyen bélyeg|Jedlik Ányossal közös domborműve a szegedi Dóm téren (Körmendi-Frim Jenő alkotása) bélyeg|2005-ben, a fizika évében avatták emléktábláját a XII. kerület, Dolgos utca 2. számú ház falán, egykori partnervállalata helyén, a MOM Parkban