A Varsói Szerződés, hivatalos nevén a Barátsági, Együttműködési és Kölcsönös Segítségnyújtási Szerződés egy kollektív védelmi szerződés, amely a közép- és kelet-európai szocialista országok védelmi katonai-politikai szervezete volt a hidegháború idején. Varsóban, Lengyelországban alapították meg 1955. május 14-én a Szovjetunió javaslatára. A Varsói Szerződés katonai és gazdasági kiegészítése volt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST), amely a keleti blokk közép- és kelet-európai államainak regionális gazdasági szervezeteként működött.
A Szovjetunió vezetése alatt létrejött Varsói Szerződés erőegyensúlyként vagy ellensúlyként jött létre az Észak-atlanti Szerződés Szervezetével (NATO) és a nyugati blokkal szemben. Fennállása alatt a két szervezet között nem volt közvetlen katonai konfrontáció; ehelyett a konfliktust ideológiai alapon és úgynevezett csatlósháborúkkal vívták szerte a világ nemzetközi hadszínterein.
1991. február 25-én egy magyarországi értekezleten bomlott föl, s ebben az évben a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) is megszűnt. Maga a Szovjetunió is felbomlott 1991 decemberében és az egykori szovjet köztársaságok többsége röviddel ezután megalakította a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét (CSTO). A következő 20 évben a Varsói Szerződés Szovjetunión kívüli országainak mindegyike csatlakozott a NATO-hoz.
Előzmények A Varsói Szerződés megalakítása az NSZK újrafelfegyverzése és a Nyugat-európai Unió megalakulására adott ellenlépésként jött létre. A Szovjetunió csapatainak a partnerország területén történő állomásoztatásával igyekezett ellensúlyozni a NATO-t, és szorosabban magához vonni a közép- és kelet-európai államokat. A Szovjetunió felmondta az Egyesült Királysággal és Franciaországgal a háború idején kötött segítségnyújtási szerződését, és 1955. május 14-én megalakította a Varsói Szerződést. Kezdetek A Varsói Szerződés megalakulását megelőzően a csehszlovák politikai vezetés félve az újrafegyverezett Németországtól, biztonsági egyezményt akart kötni Kelet-Németországgal és Lengyelországgal.Laurien Crump (2015), A Varsói Szerződés újragondolása: Nemzetközi kapcsolatok Kelet-Európában, 1955–1969. Routledge 21-22.o. Ezek az államok kifejezetten tiltakoztak Nyugat-Németország újra militarizálása ellen.Europa Antoni Czubiński Wydawn. Poznańskie, (1998) 298.o. A szovjet vezetés és sok európai vezető a vasfüggöny mindkét oldalán tartottak attól, hogy idővel Németország ismét katonai nagyhatalom lesz és fenyegetést jelent majd rájuk nézve. A német militarizmus ugyanis még friss emlékként élt a szovjetek és kelet-európaik körében. A Szovjetunió 1955-ben nemcsak politikailag, hanem katonailag is jelen volt már valamennyi szatellitállamában, ezért a szerződés létrejöttét feleslegesnek tartották.Laurien Crump (2015), A Varsói Szerződés újragondolása: Nemzetközi kapcsolatok Kelet-Európában, 1955–1969. Routledge 17.o. A Szovjetunió tartva Nyugat-Németország újrafegyverezésétől 1954-ben csatlakozási kérelmet nyújtott be a NATO-hoz, de ezt az Egyesült Államok elutasította. Vjacseszlav Molotov javaslatot tett Németország újraegyesítésére bizonyos feltételek mellett, melyek között szerepelt a négy szövetséges ország fegyveres erőinek folyamatos jelenléte az országban és Németország semlegessége.Vjacseszlav Molotov (1954), La conferenza di Berlino, olasz nyelven, 197-212.o. A javaslatot Dulles (amerikai), Anthony Eden (brit) és Bidault (francia) külügyminiszter is elutasította. A Németország újraegyesítésére vonatkozó javaslatokra már korábban is volt példa: 1952. március 20-án a német újraegyesítésről szóló, az úgynevezett „Sztálin-jegyzet” által kezdeményezett tárgyalások véget értek, miután az Egyesült Királyság, Franciaország és az Egyesült Államok ragaszkodott ahhoz, hogy az egyesült Németország nem lehet semleges, és szabadon csatlakozhat az Európai Védelmi Közösséghez (EDC) és felfegyverkezhet.Rolf Steininger (1991). A német kérdés: Az 1952-es Sztálin-nóta és az újraegyesítés problémája. Columbia Univ Press. 56.o. 250px|thumb|right|Konferencia a varsói Miniszterek Tanácsa palotájában, ahol aláírták a Varsói Szerződés alapdokumentumát 1955. május 14-én 1954 áprilisában Konrad Adenauer német kancellár először látogatott el az Egyesült Államokba, ahol találkozott Richard Nixonnal, Dwight D. Eisenhowerrel és John Foster Dulles-szal.Konrad Adenauer (1966a). Memorie 1945–1953, olasz nyelven A ratifikálás késett, de az Egyesült Államok képviselői nyilvánvalóvá tették Németország számára, hogy az EDC-nek a NATO részévé kell válnia. A második világháború és a német megszállás emlékei még mindig erősen jelen voltak, ezért Franciaország is tartott Németország újrafegyverezésétől. 1954. augusztus 30-án a francia parlament elutasította a csatlakozást az EDC-hez, ezáltal megakadályozta a szerződés ratifikálását és az Egyesült Államok egyik Európával kapcsolatos fő célkitűzését: Németország fegyveres összekapcsolását a nyugattal. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma azonban új alternatívák kidolgozásába kezdett, melynek eredményeként végül 1954. október 23-án eldőlt, hogy a Német Szövetségi Köztársaságot felveszik a NATO-ba. Nyugat-Németország 1955. május 9-én lett a szervezet tagja.
A Szovjetunió 1954 novemberében új Európai Biztonsági Szerződést kért, hogy egy utolsó kísérletet tegyen arra, hogy az újrafegyverzett Németország ne álljon potenciálisan szemben a Szovjetunióval, de a tárgyalások sikertelenül zárultak.Springer Science & Business Media. Oszthatatlan Németország: illúzió vagy valóság?" James H. Wolfe, 2012. december 6. 73.o. 1955. május 14-én a Szovjetunió hét másik kelet-európai országgal közösen – „megerősítve az európai kollektív biztonság olyan rendszerének létrehozására irányuló vágyukat, amely az összes európai állam részvételén alapul, társadalmi és politikai rendszerüktől függetlenül” – létrehozta a Varsói Szerződést, válaszul a Német Szövetségi Köztársaság Észak-atlanti paktumhoz történő integrációjára, kijelentve, hogy: "a remilitarizált Nyugat-Németország és az utóbbi integrációja az észak-atlanti blokkba növeli a veszélyt egy újabb háború kirobbanására és fenyegetést jelent a békés államok nemzetbiztonságára. Ilyen körülmények között a békés európai államoknak meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket biztonságuk megóvása érdekében.
Az NDK-nak a Szovjetunió engedélyezte, hogy saját haderőt hozzon létre és megalakult a Nemzeti Néphadsereg (Nationale Volksarmee). A Szovjetunió a saját helyreállítására koncentrált, lefoglalta és átadta a legtöbb német ipari üzemet, és háborús jóvátételt követelt Kelet-Németországtól, Magyarországtól, Romániától és Bulgáriától a szovjet uralma alatt álló vegyesvállalatok segítségével. Ezenkívül kereskedelmi megállapodásokat vezetett be, amelyeket szándékosan az ország előnyére alakítottak ki. Moszkva irányította a szatellitállamokat irányító kommunista pártokat, melyek követték a Kreml utasításait. 1956. novemberében a Szovjet Hadsereg megszállta Magyarországot, a varsói Szerződés egyik tagállamát és leverte a magyar forradalmat. Ezt követően a szovjetek két oldalú, 20 évre szóló szerződéseket kötöttek Lengyelországgal (1956. December 17.), az NDK-val (1957. Március 12.), Romániával (1957. Április 15.; később a szovjet csapatokat kivonták Románia területéről), és Magyarországgal (1957. Május 27.), biztosítva a szovjet csapatok jelenlétét ezekben az országokban.
A hidegháború alatt
36 éven keresztül a NATO és a Varsói Szerződés közvetlenül egyetlen fegyveres konfliktust sem viselt egymással szemben Európában. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió valamint a szövetségeseik olyan politikai stratégiát hajtottak végre, melynek legfőbb célja egymás megfékezése volt Európában, miközben a világ különböző pontjain a hidegháború nemzetközi hadszínterén a saját befolyásukért harcoltak. Ezek közé tartozott a koreai háború, a vietnámi háború, a disznó-öbölbeli invázió, a kambodzsai–vietnámi háború. 1956-ban, miután Nagy Imre kormánya bejelentette Magyarország kilépését a Varsói Szerződésből, a szovjet csapatok bevonultak az országba és leváltották a kormányt, majd leverték a magyar forradalmat, ami becslések szerint 2500 magyar állampolgár halálát okozta.
A többnemzetiségű kommunista fegyveres erők egyetlen közös megmozdulása a Csehszlovákiába történő bevonulás volt 1968 augusztusában. Albánia és Románia kivételével valamennyi tagállam részt vett az hadműveletekben. A Német Demokratikus Köztársaság csak minimális támogatást nyújtott. (Albánia pedig egy hónappal a beavatkozás után kilépett a szövetségből.)
A hidegháború vége
Az 1989-ben lezajlott polgári mozgalmak és politikai megmozdulások sorra döntötték meg a Varsói Szerződés tagállamainak kommunista kormányait. A katonai szervezet végének a kezdetét az 1989. augusztus 19-én megtartott páneurópai piknikkel szokták azonosítani. A vasfüggöny leomlott és a Varsói Szerződés már nem tudott katonailag összetartani. 1989 és 1991 között kommunista kormányokat buktattak meg Albániában, Lengyelországban, Magyarországon, Csehszlovákiában, az NDK-ban, Romániában, Bulgáriában, Jugoszláviában és a Szovjetunióban.
1991. február 25-én a szervezet budapesti ülésén aláírták a szerződés katonai szervezetének megszűnéséről szóló dokumentumot. Ennek nyomán 1991. április 1-jén hivatalosan megszűnt a Varsói Szerződés katonai szervezete, majd három hónap múlva Prágában, 1991. július 1-jén a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete is. 1991. december 25-én a Szovjetunió is felbomlott.
Egykori tagjai bélyegkép|Vasfüggöny A fekete sáv a vasfüggönyként értelmezendő határ kelet és nyugat között. Szovjetunió 22x22px Albán Szocialista Népköztársaság (1961-től, a szovjet–kínai konfliktus kezdetétől nem vett részt az üléseken, 1968-ban kilépett) Bolgár Népköztársaság Csehszlovák Szocialista Köztársaság Lengyel Népköztársaság Magyar Népköztársaság (a magyar forradalom idején 1956. november 1–4. között ideiglenesen kilépett) Német Demokratikus Köztársaság (a Varsói Szerződés katonai szervezetéhez csak a Nemzeti Néphadsereg megalakulása után, 1956 januárjában csatlakozott. 1990-ben Németország újraegyesítésével tagsága megszűnt, volt tartományai a NATO részévé váltak, melynek az NSZK már 1955 óta tagja volt.) Román Szocialista Köztársaság (a Varsói Szerződés egyetlen független állandó nem szovjet tagja, amely az 1960-as évek elejére megszabadult a szovjet szatellit státusztól) Megfigyelők Mongólia: 1963 júliusában a Mongol Népköztársaság felvételi kérelmet nyújtott be a Varsói Szerződéshez a 9. cikkely alapján. A kialakulóban lévő kínai-szovjet konfliktus miatt Mongólia megfigyelői státuszban maradt. Az első alkalom volt, hogy nem a szovjetek, hanem egy másik tagállam, Románia blokkolta a csatlakozást. 1966-ban a Szovjetunió beleegyezett, hogy csapatokat állomásoztasson Mongólia területén.
Kezdetben a Kínai Népköztársaság, Észak-Korea és Észak-Vietnam is megfigyelői státusszal rendelkezett, de Kína 1961-ben kilépett az albán-szovjet szakadás következtében, melyben Kína Albániát támogatta a Szovjetunióval szemben.
Intézményei 250px|thumb|right|A Varsói Szerződés hitelesített alapdokumentuma 250px|thumb|right|Katonai vezetők találkozója 1980 májusában Politikai Tanácskozó Testület (PTT) A szervezet legfőbb politikai szerve, amely formálisan valamennyi politikai, gazdasági és kulturális szervet felügyelt.
Egyesített Titkárság 1976-ban állították fel, és a tagállamok képviselőiből állt. Minden kérdésben együttműködött a PTT-vel és a KGST-vel, különböző bizottságokat egyesített.
Külügyminiszterek Bizottsága 1976-ban állították fel, ajánlásokat dolgozott ki külpolitikai kérdésekben.
Katonai Tanács 1969-ben alakult, a szerződő feleknek erősebb beleszólási jogot biztosított.
Honvédelmi Miniszterek Bizottsága 1969-ben alakult.
A Varsói Szerződés hadvezetése jobbra|bélyegkép|375px|Csapatok létszáma a NATO (kék) és a Varsói Szerződés (piros) államaiban 1973-ban