Az 1975-ös Copa América a 30. kiírása volt a dél-amerikai válogatottak első számú tornájának. Ez volt az első torna Copa América néven. A torna lebonyolítása is megváltozott. Nem volt házigazda, a mérkőzéseket mind a 10 részt vevő országban játszották, a torna is bő 3 hónapig tartott. A 10 résztvevőből 9 csapat 3 csoportban csoportmérkőzéseket játszott, amelyekből az első helyezettek jutottak az elődöntőbe. Az elődöntőben csatlakozott a tizedik résztvevő, a címvédő Uruguay. Résztvevők

Eredmények Csoportkör A csoportmérkőzéseken részt vevő kilenc válogatottat 3 darab 3 csapatos csoportba sorsolták. Mindegyik csapat egyszer hazai pályán, egyszer pedig idegenben játszott a másik két ellenfelével, összesen 4 mérkőzést. Ezután alakultak ki a csoportok végeredményei, az első helyezettek jutottak tovább az elődöntőbe.

Jelmagyarázat A csoportok első helyezettjei bejutottak az elődöntőbe. A csoportok második és harmadik helyezettjei kiestek.

A csoport Csapat

B csoport Csapat

C csoport Csapat

Egyenes kieséses szakasz Elődöntők

Peru sorsolással jutott tovább.

Döntő

Az 1975-ös Copa América győzteseborder|100px|PERU PERU 2. cím

Gólszerzők

4 gólos Leopoldo Luque Ernesto Díaz

3 gólos Mario Kempes Daniel Killer Ovidio Mezza Danival Nelinho Palhinha Roberto Batata Juan Carlos Oblitas Oswaldo Ramírez

2 gólos Osvaldo Ardiles Mario Zanabria Campos Luis Araneda Miguel Angel Gamboa Polo Carrera Ponciano Castro Willington Ortiz Hugo Enrique Kiese Clemente Rolón Enrique Casaretto Teófilo Cubillas Percy Rojas

1 gólos Julio Asad Ramón Bóveda Américo Gallego Romeu Sergio Ahumada Julio Crisosto Carlos Reinoso Gonzalo Castañeda Félix Lasso Edgar Angulo Oswaldo Calero Eduardo Retat Carlos Báez César Cueto Hugo Sotil Fernando Morena Ramón Iriarte

öngólos Julio Meléndez

Végeredmény Az első kettő helyezett utáni sorrend nem tekinthető hivatalosnak, mivel ezekért a helyekért nem játszottak mérkőzéseket. Ezért e helyezések meghatározásához az alábbiak lettek figyelembe véve: több szerzett pont jobb gólkülönbség több szerzett gól HelyezésNemzet|| Külső hivatkozások Copa América 1975

Kategória:Copa América