A Petőfi Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóhely, közkeletű nevén: Petőfi Múzeum Aszód legjelentősebb állandó kiállítóhelye (Szontágh lépcső 2.).

Az épületegyüttes bélyegkép|200px|Az épület és környezete (1872) Az állandó kiállításoknak a múzeum főépülete ad otthont. Ennek téglalap alapú, vegyes falazatú (homokkő, tégla) földszinti részét 1769–1771 között, Podmaniczky II. János jelentős anyagi hozzájárulásával, iskolának építették. A vastag falakra 1872-ben húzták rá az emeletet; az épület ekkor kapta máig megőrzött klasszicista jellegét. Szegmentíves bejáratát rojtos szemöldökpárkány díszíti. 1931-ig az evangélikus egyház gimnáziuma, majd a gimnázium fiú internátusa volt. 1948-ban államosították, majd szükséglakásokká alakították. 1958-ban itt rendezték be az aszódi járás múzeumát. 1962-ben hozták létre a megye múzeumait összefogó Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát; azóta a Petőfi Múzeum e szervezet egyik tájmúzeuma.

A múzeum raktárait, irodáit, restaurátor műhelyét, könyvtárát és tanácstermét a főépület mögött, a kiegyezés után nem sokkal épített, jellegtelen épületsorban helyezték el. Ehhez az épületrészt 1992–1994 között átalakították és kibővítették.

Az 1896-ban épített rajzterem jelenleg galéria: itt rendezik az időszaki kiállításokat.

A főépület előtti park látnivalói: a fiatal Petőfi Sándor mellszobra Kovács Ferenc kétszeres Munkácsy-díjas szobrász alkotása; az 1770-es bevésett évszámmal jelzett kerti kutat Acsáról, a Prónay-kastélyból szállították Aszódra; a város három történelmi vallási közösségére (katolikus, evangélikus, zsidó) egy-egy sírkő utal.

A múzeum

A Petőfi Múzeum gyűjtőterülete a Galgamente 19 települése. Szakmailag felügyeli a kistáj hat falumúzeuma: Dány, néprajzi ház; Vankóné Dudás Juli Emlékház (Galgamácsa); Iklad, falumúzeum; Tura, falumúzeum; Verseg, falumúzeum; Zsámbok, falumúzeum; tevékenységét.

A gyűjteményről a „Galga mente” című állandó kiállítás ad áttekintést.

Források

museum.hu: Petőfi Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóhely

Kategória:Pest megye múzeumai