Az 1987-es gyorsaságimotoros-világbajnokság volt a MotoGP 39. szezonja. A bajnokságban 80, 125, 250 és 500 köbcentiméteres motorokkal indulhattak a versenyzők.
Összefoglaló
A királykategóriában Wayne Gardner szerezte meg a világbajnoki címet, így ő lett az első ausztrál, akinek ezt sikerült véghezvinnie. Gardner minden versenyen pontot szerzett. A második helyen ismét Randy Mamola végzett, egy ponttal megelőzve Eddie Lawsont, akinek kettővel több győzelme volt, mint neki. 20 év után először rendeztek japán nagydíjat, Szuzukában.
A negyedlitereseknél a venezuelai Carlos Lavado nem tudta megvédeni bajnoki címét, ugyanis több sérülés is hátráltatta. A győztes így végül Anton Mang lett, aki 8 nyolc győzelemmel szerezte meg a vb-címet. 8 győzelme ellenére csak 28 ponttal előzte meg a második, szintén német Reinhold Roth-ot.
A 125 köbcentiméteres géposztályban Fausto Gresini a lehetséges 11 győzelemből 10-et megszerzett, így hatalmas előnnyel lett világbajnok. 150 pontjával szemben a második Bruno Casanova mindössze 88 pontot tudott felmutatni. A maradék 1 verseny győztese, Paolo Casoli harmadik lett.
A 80 köbcentiméteres géposztályban is egyértelmű volt a bajnok kiléte, ugyanis Jorge Martínez szintén nagyon magabiztosan, hét győzelmet begyűjtve szerezte meg a világbajnoki címet.
Versenynaptár
# Verseny Helyszín 80 cm³ győztes 125 cm³ győztes 250 cm³ győztes 500 cm³ győztes Összefoglaló1 japán nagydíj Suzuka Kobajasi Maszaru Randy Mamola Összefoglaló2 spanyol nagydíj Jerez Jorge Martínez Fausto Gresini Martin Wimmer Wayne Gardner Összefoglaló3 német nagydíj Hockenheim Gerhard Waibel Fausto Gresini Anton Mang Eddie Lawson Összefoglaló4 nemzetek nagydíja Monza Jorge Martínez Fausto Gresini Anton Mang Wayne Gardner Összefoglaló5 osztrák nagydíj Salzburgring Jorge Martínez Fausto Gresini Anton Mang Wayne Gardner Összefoglaló6 jugoszláv nagydíj Fiume Jorge Martínez Carlos Lavado Wayne Gardner Összefoglaló7 Holland TT Assen Jorge Martínez Fausto Gresini Anton Mang Eddie Lawson Összefoglaló8 francia nagydíj Le Mans Fausto Gresini Reinhold Roth Randy Mamola Összefoglaló9 brit nagydíj Donington Jorge Martínez Fausto Gresini Anton Mang Eddie Lawson Összefoglaló10 svéd nagydíj Anderstorp Fausto Gresini Anton Mang Wayne Gardner Összefoglaló11 csehszlovák nagydíj Brno Stefan Dörflinger Fausto Gresini Anton Mang Wayne Gardner Összefoglaló12 San Marinó-i nagydíj Misano Manuel Herreros Fausto Gresini Loris Reggiani Randy Mamola Összefoglaló13 portugál nagydíj Jarama Jorge Martínez Paolo Casoli Anton Mang Eddie Lawson Összefoglaló14 brazil nagydíj Goiânia Dominique Sarron Wayne Gardner Összefoglaló15 argentin nagydíj Buenos Aires Sito Pons Eddie Lawson Összefoglaló
Végeredmény
500 cm³
# Versenyző Rajtszám Motor Pont Győzelem Pole L.kör1 Wayne Gardner2 Rothmans-Honda17871082 Randy Mamola3 Lucky Strike-Yamaha1583133 Eddie Lawson1 Marlboro-Yamaha1575214 Ron Haslam9 Elf-Honda725 Niall Mackenzie11 HB-Honda6116 Taira Tadahiko21 Marlboro-Yamaha5617 Christian Sarron6 Gauloises-Yamaha5218 Pier-Francesco Chili10 HB-Honda479 Jacusiro Sundzsi16 Rothmans-Honda4010 Rob McElnea5 Marlboro-Yamaha3911 Roger Burnett Honda2512 Didier de Radiguès Cagiva211
250 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelem1 Anton Mang4 NSZK Honda13682 Reinhold Roth24 NSZK Honda10813 Sito Pons2 Spanyolország Honda10814 Dominique Sarron3 Franciaország Honda9715 Carlos Cardús12 Spanyolország Honda706 Loris Reggiani Olaszország Aprilia6817 Luca Cadalora22 Olaszország Yamaha638 Martin Wimmer6 NSZK Yamaha6119 Jacques Cornu7 Svájc Honda5010 Carlos Lavado1 Venezuela Yamaha461
125 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelem1 Fausto Gresini2 Olaszország Garelli150102 Bruno Casanova23 Olaszország Garelli883 Paolo Casoli Olaszország AGV6114 Domenico Brigaglia3 Olaszország AGV585 August Auinger4 Ausztria MBA546 Ezio Gianola5 Olaszország Honda457 Pier Paolo Bianchi8 Olaszország MBA438 Andrés Sánchez26 Spanyolország Ducados409 Lucio Pietroniro7 Belgium MBA3210 Mike Leitner Ausztria MBA32
80 cm³
# Versenyző Rajtszám Ország Motor Pont Győzelem1 Jorge Martínez1 Spanyolország Derbi12972 Manuel Herreros2 Spanyolország Derbi8613 Gerhard Waibel5 NSZK Krauser8214 Stefan Dörflinger3 Svájc Krauser7515 Ian McConnachie5 Egyesült Királyság Krauser516 Jörg Seel6 NSZK Seel387 Hubert Abold9 NSZK Krauser338 Luis Reyes22 Spanyolország Autisa319 Josef Fischer9 Ausztria Krauser1910 Julián Miralles Spanyolország Derbi18
Források
Fordítás
Kategória:MotoGP-szezonok Motogp