Martina Beck (Garmisch-Partenkirchen, 1979. szeptember 21. –) német sílövő. Martina Glagow néven született, a magánéletben rendőrtiszt sportoló 1992-től foglalkozik a biatlonnal. Első nagy nemzetközi versenye, az 1997-ben, Olaszországban megrendezett junior világbajnokság volt, ahol két második hellyel zárt sprintben és váltóban. Az elkövetkező két évben ifjúsági világbajnoki érmeinek számát tovább gazdagította három arany és egy bronzéremmel.

2000-ben mutatkozott be a felnőttek között, a világkupa Oberhofban megrendezett fordulóján, ahol sprintben rögtön a hatodik helyen végzett. A 2002-2003-as sílövő világkupa összesített eredményei alapján, az első helyen végzett, ő volt az első német női versenyző, aki ilyen kiemelkedő eredményt tudott elérni. A 2005-2006-os sílövő világkupát ugyancsak a dobogón zárta, a harmadik helyen végzett.

Világbajnokságon 2000-ben, Oslóban indult első alkalommal, ahol a legjobb eredménye egy 17. hely volt a tömegrajtos indítású versenyszámban. 2001-ben azonban már a dobogóra is állhatott, a második helyet szerezte meg a tömegrajtos versenyen. A következő években sorra hozta a dobogós helyezéseket, 2010-ig három arany, öt ezüst és négy bronzérmet szerezve hazájának a világbajnokságokon.

Olimpián 2002-ben, Salt Lake Cityben indulhatott, ahol egyéniben a hetedik helyen zárt. Négy évvel később, Torinóban három ezüstérmet nyert, egyéniben, az üldözőversenyben és a német váltóval. A tömegrajtos versenyen tizenöt másodperccel maradt le a dobogóról, honfitársa Uschi Disl mögött végzett a negyedik helyen.

Eredményei Az illető versenyszám nem került be a versenyprogramba Nem neveztékDNS Nem állt rajthozDNF Nem ért célbaDSQ Diszkvalifikálták Olimpia

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó 2002 Salt Lake City72006 Torino2172422010 Vancouver293

Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni Sprint Üldözőverseny Tömegrajtos Váltó Vegyes váltó 2000 Oslo Holmenkollen3424172001 Pokljuka1222002 Oslo Holmenkollen122003 Hanti-Manszijszk61011232004 Oberhof6322632006 Pokljuka102007 Antholz-Anterselva33611212008 Östersund2147612009 Phjongcshang28126112

Világkupa

IdényÖsszesített eredményHelyezés (Pontszám)ÖsszetettEgyéniSprintÜldözőversenyTömegrajtos1999/0013 (208)18 (11)12 (85)10 (98)29 (14)2000/019 (451)5 (102)18 (124)16 (94)3 (117)2001/0212 (401)9 (81)12 (137)14 (121)10 (62)2002/031 (729)8 (66)2 (270)1 (257)7 (108)2003/046 (659)3 (104)6 (255)6 (235)21 (53)2004/0511 (468)2 (115)16 (138)10 (161)16 (54)2005/063 (694)4 (80)5 (220)4 (209)1 (170)2006/077 (551)3 (109)10 (179)6 (198)20 (65)2007/085 (679)1 (139)8 (205)6 (226)10 (106)2008/098 (685)6 (83)14 (221)3 (244)16 (110)2009/1018 (462)16 (76)24 (151)23 (101)10 (134)

A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem 1999/00 Antholz-Anterselva Sprint Antholz-Anterselva Váltó Östersund Üldözőverseny Hanti-Manszijszk Sprint 2000/01 Hochfilzen/Antholz-Anterselva Váltó Ruhpolding Váltó Pokljuka Tömegrajtos (VB) Antholz-Anterselva Sprint Salt Lake City Egyéni Oslo Holmenkollen Üldözőverseny 2001/02 Hochfilzen Váltó Lahti Váltó 2002/03 Oslo Holmenkollen Üldözőverseny Hanti-Manszijszk Üldözőverseny (VB) Pokljuka/Östersund Váltó Breznóbánya Váltó Ruhpolding Váltó Ruhpolding Sprint Ruhpolding Üldözőverseny Lahti Tömegrajtos Breznóbánya Üldözőverseny Oslo Holmenkollen Sprint Hanti-Manszijszk Váltó (VB) 2003/04 Breznóbánya Egyéni Hochfilzen Váltó Hochfilzen Üldözőverseny Oberhof Üldözőverseny (VB) Breznóbánya Sprint Ruhpolding Sprint Oberhof Sprint (VB) Oberhof Váltó (VB) 2004/05 Oslo Holmenkollen Egyéni Beitostolen Váltó Ruhpolding Váltó Beitostolen Üldözőverseny Ruhpolding Sprint 2005/06 Oberhof Tömegrajtos Antholz-Anterselva Tömegrajtos Oslo Holmenkollen Sprint Ruhpolding Váltó Torino Egyéni (O) Torino Üldözőverseny (O) Torino Váltó (O) Hochfilzen Váltó 2006/07 Antholz-Anterselva Váltó (VB) Lahti Sprint Lahti Üldözőverseny Hochfilzen Váltó Hochfilzen Egyéni Oberhof Váltó Antholz-Anterselva Tömegrajtos (VB) Östersund Sprint Oberhof Sprint Antholz-Anterselva Egyéni (VB) 2007/08 Kontiolahti Egyéni Kontiolahti Sprint Hochfilzen Váltó Pokljuka Váltó Östersund Váltó (VB) Östersund Egyéni (VB) Kontiolahti Üldözőverseny Pokljuka Egyéni 2008/09 Östersund Üldözőverseny Hochfilzen Üldözőverseny Vancouver Váltó Phjongcshang Váltó (VB) Hochfilzen Váltó 2009/10 Östersund Váltó Oberhof Váltó Vancouver Váltó (O) Összesítés Egyéni: 3 Sprint: 4 Üldözőverseny: 6 Tömegrajtos: 2 Váltó: 9 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 24 Egyéni: 3 Sprint: 1 Üldözőverseny: 4 Tömegrajtos: 3 Váltó: 14 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 25 Egyéni: 3 Sprint: 9 Üldözőverseny: 4 Tömegrajtos: 0 Váltó: 5 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 21

O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

Jegyzetek

További információk biathlonworld.com biathlonresults.com Hivatalos honlapja Szurkolói oldal

Kategória:Német sílövők Kategória:Német olimpiai ezüstérmesek Kategória:Német olimpiai bronzérmesek Kategória:1979-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Német nők