Az Nieuwe Kerk (hollandul, magyarul Újtemplom), korábban St. Ursulakerk – „Szent Orsolya-templom”) a hollandiai Delft második temploma az Oude Kerk, azaz Ótemplom után. A 14. század végén kezdték építeni, és teljesen csak 1655-ben készült el. 1572 óta református templom. A delfti Piactéren áll, a Városházával szemben. 108,75 méteres tornyával a 112 méter magas utrechti Szent Márton-katedrális után ez Hollandia második legmagasabb temploma. Orániai Vilmos halála óta az Újtemplom a holland királyi család, az Oránia–Nassaui-ház temetkezési helye. Itt keresztelték meg Jan Vermeer van Delft holland festőt.

A templom szimbolikája és védőszentje A templom brabanti gótikus stílusban épült. Alaprajza a szokásos keresztény szimbolikát követi, a keresztforma Krisztust, a tizenkét oszlop a tanítványokat, a négy központi oszlop az evangélistákat jelképezi. Eredetileg Szűz Máriának szentelték a templomot, de 1404-ben Szent Orsolya lett a templom védőszentje (neve egy időben Szent Orsolya templom volt). 1572-től a templom a református egyházhoz tartozik.

Története A templom építésének legendája A Nieuwe Kerk eredetét egy 1351-ben játszódó legendára vezetik vissza. Eszerint egy koldus, Simon, a Piactéren ült szokásos helyén, és egy bizonyos Jan Col adott neki enni. Aztán valami nagyon különleges dolog történt. Hirtelen egy erős fény világította meg Simon arcát. A koldus így szólt polgártársához: „Ó, kedves barátom, nem látod a megnyílt Mennyországot?” Együtt felnéztek, az egykori akasztófamező irányába... Ott egy látomás jelent meg, egy Szűz Máriának szentelt aranytemplomot láttak.

Simon koldus viszonylag hamar meghalt, de Jan Col sürgetni kezdte a városi tanácsot, hogy építsen templomot a Piactéren. Harminc éven át minden évben ugyanazon a helyen ugyanazt a látomást látta. Amikor két jámbor begina támogatta az elhatározását, egyikük, Geertrui van Oosten még stigmákat is hordozott. Végül a városi tanács beleegyezett egy új templom építésébe. Ez lett Delft második plébániatemploma; az „Új templom”.

Építése Történészek az új templom építését a gazdagodó delfti polgárság különböző csoportjai közötti rivalizálásnak is tulajdonítják. A versengés a két templom történetének később is része maradt.

1381-ben szentelték fel ezt a fából készült ideiglenes templomot Mária tiszteletére, de hamarosan elkezdték körülötte építeni a kőtemplomot, amit aztán Szent Orsolyának szenteltek. 1393-ban már a kereszthajó alapjait is lefektették.

1440 és 1441 között az építészek az alul még négyszögletű tornyot nyolcoldalúként kezdték folytatni. Az első nyolcoldalú szakasszal 1447-re készültek el, melynek anyaga fehér belga kő volt. 1453 és 1465 között a hátsó hajót egy fedett körfolyosóval egészítették ki, miután a hajót egy magasabbal helyettesítették, ezt 1476 óta használják. 1485 körül a déli oldalhajót meghosszabbították a torony felé és kiegészítették egy keresztelőkápolnával. Ekkor készült el az alagsori könyvtár, és kívül, a hajó mögötti részen a paplak és az északi kapuval szembeni Miasszonyunk-kápolna is. Az Ótemplom mintájára az Újtemplomot is Anthonis Keldermans tervei szerint szélesítették ki. 1484-től a torony építését világossárga bentheimi homokkővel folytatták. Végül 1496. szeptember 6-án készült el a torony, csúcsára fából készült, alma formájú toronydíszt helyeztek.

A toronynak a bentheimi kőből készült szakasza, felső negyedrésze szürkésfekete színt kapott, ami égésnyomnak látszik, de nem az. Ez a fajta kő, mint kiderült, az időjárás, a savas eső hatására feketedik meg, a tisztítása ezért értelmetlen lenne.

Természeti csapások, robbanás, felújítások 1536. május 3-án egy hatalmas tűzvész porrá égette Delft felét. A katasztrófát valószínűleg a Nieuwe Kerket ért villámcsapás okozhatta. A torony részben leégett. Az orgona, a harangok és az ólomüveg ablakok elpusztultak, az egyik tető pedig beomlott. Ekkor volt szükség az első nagyobb felújításra.

1654. október 12-én a delfti arzenál mintegy 40 tonna puskaporának felrobbanásakor a templom teteje és az ablakok megsemmisültek. A környező közösségek gyűjtéseinek köszönhetően a város újjáépítése gyorsan megkezdődhetett. Még azon a télen megkezdték a templom felújítását is, és azt 1655-ben nyitották meg újra.

Az 1930-as években került sor a templom eddigi utolsó átfogó restaurációjára. Ekkor távolították el az épületről a vakolatot. A templom alá pedig betoncölöpöket is helyeztek, hogy megakadályozzák a süllyedést.

A 2020-as években új tervek készülnek egy átfogó, műemléki jellegű felújításra. A cél a templom történelmileg hiteles megjelenésének helyreállítása, és annak biztosítása, hogy a műemlék ismét megfeleljen a sokoldalú használatához szükséges modern követelményeknek.

Művészi ábrázolásaiból

A templom üvegablakai bélyeg|A templom egyik ablaka: Jairus lánya

A templom üvegablakai két ízben károsodtak a történelem folyamán. Először az 1536 májusi tűzvész során, másodszor a lőportár felrobbanásakor, 1654 októberében. Majdnem három évszázad múlva, a 20. században készültek csak új ólomüveg ablakok a templom számára, addig az ablakokat befalazták vagy közönséges üveget alkalmaztak.

Vilma királynő ezüstjubileumának tiszteletére 1923-ban egy holland származású amerikai, Edward W. Bok, a Vilma királynő nevű ólomüveg ablakot adományozta a templom számára. Ez az üveg a templom déli apszisában található. 1927 és 1936 között az északi átjáró összes üvegét ólomüvegre cserélték. Ezen képek nagy többségét Willem van Konijnenburg készítette.

A képek részletes listája:

Címe Tárgya KészítőjeVilma-ablak Vilma királynő tiszteletére. Willem van KonijnenburgA Zeeland-ablak Az orániai hercegnek, Veere márkijának, Zeeland tartománynak és számos zeelandi városnak a címere Georg RueterMózes és a tízparancsolat (1) Mózes és a tízparancsolat, balján az égő csipkebokor Willem van KonijnenburgMózes és a tízparancsolat (2) A bibliai példabeszéd ábrázolása Willem van KonijnenburgKrisztus születése Lukács könyvének második fejezete Willem van KonijnenburgDániel próféciája az Örök Királyságról II. Nabú-kudurri-uszur hódítása Willem van KonijnenburgA brédai grófság ablaka A Nassaui-család belépése a holland történelembe Willem van KonijnenburgVilmos herceg ablaka Orániai Vilmos a pápa, Luther Márton és Kálvin János, II. Fülöp spanyol király és V. Károly német-római császár társaságában Georg RueterAz orániai ablak Az Oránia-család és Hollandia közötti kapocs Jaap GiddingIII. Vilmos és Mária ablaka A királyi pár és fő tanácsadói Willem van KonijnenburgA királyi ablak Nassaui Julianna és fia, Vilmos Willem van KonijnenburgHazájának szolgálata szeretetben Emma királynő emlékére Willem van KonijnenburgJézus áldása Jézus áldást oszt Willem van KonijnenburgJános jelenései János első jelenései Henri van der StokA tengeri koldusok ablaka Hollandia tengeri szerepéről Willem van KonijnenburgA Hugo Grotius-ablak Hugo Grotius élete 14 részletben Joep NicolasJairus lánya Jairus lányának feltámasztása Annemiek Punt

A templom orgonája és harangjai Az Újtemplom mai orgonáját 1837 és 1839 között építették az utrechti J. Bätz és társa orgonakészítők. Eredetileg 42 regisztere volt, három billentyűsorra és egy pedálra osztva. A későbbi bővítés során a regiszterek számát 48-ra növelték. Az orgonának több mint 3000 sípja van. Az Újtemplomban rendszeresen tartanak orgonakoncerteket.

A harangok a toronyban 1660-ból származnak, a francia François Hemony öntötte őket. A 36 harang öntéséhez a városháza harangjait használta fel, mivel azok az 1618-as tűzvészben súlyosan megsérültek.

A királyi család temetkezési helye 1584-ben Orániai Vilmost itt helyezték végső nyugalomra, mauzóleumát Hendrik és Pieter de Keyser készítette. Azóta az Oránia–Nassaui-ház tagjait ide, a királyi kriptába temetik. A legutolsó temetés Julianna holland királynőé és férjéé, Bernard holland hercegé volt 2004-ben. A királyi kripta zárva van a látogatók előtt.

A királyi kriptában eltemetett személyek bélyegkép|A királyi kripta

A régi kriptában tizenegy embert temettek el:

Orániai Vilmos (1584) Louise de Coligny (1621) Móric orániai herceg (1625) Erzsébet, Frigyes Henrik orániai herceg lánya (1630) Isabella Charlotte, Frigyes Henrik orániai herceg lánya (1642) Frigyes Henrik orániai herceg (1647) Catharina Belgica nassaui bárónő (1648) Amália solms–braunfelsi grófnő (1675) Három ismeretlen személy

Az új kriptában 35 ember nyugszik:

bélyegkép|jobbra|300px|Bernát herceg temetése bélyegkép|jobbra|300px|Julianna királynő temetése

II. Vilmos orániai herceg (1651) IV. Vilmos orániai herceg legidősebb lánya (1736) IV. Vilmos orániai herceg (1751) Anna orániai hercegnő (1759) George Willem Belgicus, Carolina orániai-nassaui hercegnő fia (1762) Carolina orániai-nassaui hercegnő gyereke (1767) V. Vilmos orániai herceg legidősebb fia (1769) Vilmos György Frigyes, V. Vilmos orániai herceg fia (1896) Pauline orániai-nassaui hercegnő (1806) V. Vilmos orániai herceg (1806) Frederika Lujza Vilma, V. Vilmos orániai herceg lánya (1819) Vilma porosz hercegnő (1822) Ernő Kázmér holland herceg (1860) Vilmos Frigyes Miklós Károly, Frigyes holland herceg fia (1834) Porosz Vilma (1837) I. Vilmos holland király (1844) Vilmos Frigyes Miklós Albert, Frigyes holland herceg fia (1846) Sándor holland herceg (1848) II. Vilmos holland király (1849) Maurice holland herceg (1850) Anna holland királyné (1865) Lujza porosz hercegnő (1870) Szász-Weimari-Eisenachi Amália (1872) Zsófia holland királyné (1877) Henrik holland herceg (1879) Vilmos orániai herceg (1879) Frigyes holland herceg (1881) Sándor orániai herceg (1884) III. Vilmos holland király (1890) Waldecki Emma holland királyné (1934) Mecklenburgi Henrik holland herceg (1934) Vilma holland királynő (1962) Claus holland herceg (2002) Julianna holland királynő (2004) Bernát holland herceg (2004)

Galéria

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:Református templomok Kategória:Hollandia építményei Kategória:Hollandia vallási élete Kategória:Delft