Bereczki Csaba (Margitta, 1966. június 4.–) Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, producer.

Életpályája 1966-ban született Margittán. Nagyváradon nőtt fel, ahol 1984-ben érettségizett. 1984–1986 között Temesváron, építész hallgató. 1987-ben Magyarországra költözött. 1988–1993 között a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen filmrendező szakára járt. 1992–1994 között a Francia Köztársaság ösztöndíjasa volt a párizsi FEMIS filmfőiskolán, illetve az Ateliers Varan dokumentumfilm műhelyben. Ezután főleg Párizsban dolgozott 1998-ig rendezőasszisztensként és filmforgalmazóként. 1998–2002 között a Mokép Rt. filmforgalmazó cég vezérigazgatója volt. 2002 óta szabadúszó filmrendező. A Dialóg Filmstúdió dramaturgja, és a Filmenergy Kft. ügyvezető-igazgatója.

Rendezőasszisztensként dolgozott többek között Jean-Paul Rappeneau-val (Cyrano), Marco Ferrerivel ( Ezüst Nitrát, a Mester utolsó filmje...).

Az egész pályáját meghatározó találkozása volt 1996-ban Tony Gatlif, algériai származású francia rendezővel – többek között a Latcho Drom alkotója – akinek munkatársa volt a Gadjo Dilo című filmben. Tony Gatlif-t tekinti igazi mesterének.

Első nagyjátékfilmje a Bolondok Éneke, 2003-ban készül magyar–francia koprodukcióban, a főbb szerepekben Eperjes Károly, Julie Depardieu, Maia Morgenstern, Stéphane Höhn, Kovács Lajos láthatóak. A film világpremierje 2003 őszén a Kanadában, a Montreali Nemzetközi Filmfesztiválon volt. Ezután számos más fesztivál is meghívta: Viareggio, Kairó, Ourense, Los Angeles, Eilat, Cabourg. Magyarországon 2004-ben mutatták be.

A film forgatókönyvét beválogatták az Emergence elnevezésű, Gérard Depardieu és Jack Lang által alapított francia mesterkurzusra, ahol alkalma volt forgatni többek között Fanny Ardantnal forgatni.

2005-ben egy az erdélyi tradicionális népzenét bemutató sorozatba kezdett a Duna Televízió részére, ez volt az Életek éneke. A kilencrészes tv-sorozat mellett, 2008-ra elkészült a film moziváltozata is, amelyet nagy sikerrel vetítettek a hazai mozik. Külföldön elsőn alkalommal a biarritzi fesztiválon mutatták be, ezután megfordult Varsóban, Los Angelesben, Salernóban is. 2006-ban televíziós filmet rendezett a Duna Televízió részére A két Bolyai címmel. 2008-ban dokumentumfilmet forgatott Franciaországban a Tűzorgona címmel. Itthon ugyancsak a Duna Televízió mutatta be. Biarritzban versenyfilmként szerepelt.

2011 óta a Magyar Nemzeti Filmalap nemzetközi igazgatója. Az Európa Tanács filmes koprodukciós szervezetében, az Eurimages-ban, Magyarország képviselője, 2010 óta. 2014-től a szervezet igazgatótanácsának állandó tagja.

2014-ben forgatta a SOUL EXODUS című kreatív dokumentumfilmet, amely egy identitástörténet klezmerzenével elmesélve, öt amerikai születésű, de kelet-európai származású zenész sorsán keresztül. A filmet 2016 decemberében mutatták be a magyar mozikban. 2017 márciusában, a 2. Magyar Filmdíj-gálán, az alkotás elnyerte a Legjobb Dokumentumfilm díját. Külföldön Krakkóban, Kolozsvárott (TIFF Nk. Fesztivál), Nagyszebenben került bemutatásra többek között.

Jelenleg három további filmterven dolgozik, amelyek európai koprodukciók lesznek.

Filmjei Rendezőként Egy iker sóhaja (1992, dokumentumfilm, Párizs) Emlékeim egy házról (1994 dokumentumfilm, Párizs) Nem halt meg (rövidfilm, 1999, Párizs) Bolondok Éneke (2003, játékfilm) Életek Éneke (2006–2008, tv-sorozat, illetve mozifilm) A két Bolyai (2006, tévéfilm) Tűzorgona (2008, dokumentumfilm) The Fallen Faithful, 2010, játékfilm; IMDb Kondorostól a világhírig – Kepenyes Pál (2013, dokumentumfilm-sorozat) Soul Exodus, 2016, dokumentumfilm. ( 2. Magyar Filmdíj-gála. Legjobb Dokumentumfilm díja, 2017-ben)

Producerként Kisvilma (2000, r: Mészáros Márta) Anarchisták (2001, r: Tóth Tamás) Hukkle (2002, r: Pálfi György) Bolondok Éneke (2003) Életek Éneke (2006–2008) Soul Exodus (2016) executive producer.

Díjai

Balázs Béla-díj (2024) Művészetek és Irodalom Lovagrendje, Franciaország (2022) Év Legjobb Dokumentumfilmje (Soul Exodus), Magyar Filmdíj gála (2017)

Jegyzetek

Források

További információk

Életek éneke

Kategória:Magyar filmrendezők Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Magyar filmproducerek Kategória:Margittaiak Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Balázs Béla-díjasok