bélyegkép Margit István (Bácsfeketehegy, 1960. október 20. –) egyházi író, szerkesztő, helytörténész
Élete
Iskoláit szülőfalujában, majd Kishegyesen és Topolyán végezte, ez utóbbi helyen érettségizett 1979-ben. Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén folytatott tanulmányait követően 1983-tól Kishegyes Község Szakszolgálatának fordítója, közben a Topolya és Környéke, majd a Községi Napló c. újságok állandó munkatársa. 1985-től művelődésszervező Bácsfeketehegyen, később könyvelő ugyanitt a helyi Földműves Szövetkezetben. 1993 óta Magyarországon él, Budapesten a Ráday Gyűjtemény levéltárosa és könyvtárosa, 2000-től pedig a péceli székhelyű Ébredés Alapítvány szerkesztője, könyv- és lapkiadással foglalkozik. Különböző folyóiratokban publikál, rovatszerkesztője a Biblia és Gyülekezet c. lapnak. Producerként dokumentumfilmek és portréfilmek készítésében vett részt.
Több közegyházi tisztséget viselt: 1995-től a Torbágyi Református Egyházközség missziói gondnoka, 2006-tól pedig a Péceli Református Egyházközség missziói gondnoka, majd főgondnoka. 2003 és 2008 között az Északpesti Református Egyházmegye tanácsbírája, zsinati pótképviselő, 2009 és 2014 között az Északpesti Református Egyházmegye gondnoka, 2015 és 2020 között a Dunamelléki Református Egyházkerület Közgyűlésének tagja. 1999-től a Biblia Szövetség Egyesület Tanácsának tagja és az Ébredés Alapítvány titkára.
Művei
Kötetek
A Biblia és Gyülekezet 1989-2003. évi (I-XV. évfolyam) tartalomjegyzéke (Bibliográfia), Pécel, 2004 A társrendező (Martinidesz László lélekrajza), Pécel, 2009 "Úrnak szolgái mindnyájan..." (A Péceli Református Egyházközség elöljárói), Pécel, 2013 "Evangéliumot minden teremtménynek" (Magyar protestáns külmissziótörténeti olvasókönyv), Pécel, 2014 Rövid egyháztörténet (Bibliaiskolai tankönyv), Pécel, 2017 [~Szabó Lászlóval] Arany a tűzben (György László péceli református lelkipásztor élete és munkássága), Pécel, 2017 Péceli református gyűjteményi értékek (Adattár), Pécel, 2017 Reformátorok és utódaik (Egyháztörténeti arcképcsarnok), Pécel, 2017 "Az Isten útaiban való járás" (Péceli református arcképek), Pécel, 2021
Gyűjteményes munkák A megtartó egyház (A feketicsi református gyülekezet történetéből), Újvidék, 1997 ”Ad ébredést az Úr” (Cikkek, tanulmányok), Pécel, 2004 25 éves a Biblia Szövetség (Információs kiadvány), Pécel, 2014 30 éves a Magyar Református Presbiteri Szövetség (Ünnepi kiadvány), Budapest, 2020 A Péceli Kör 100 esztendeje (Emlékképek, megemlékezések), Pécel, 2021 Advent, karácsony, évutó (Rövid írások), Pécel, 2022
Szerkesztői munkák
Gátszakadás (Tanulmányok), Pécel, 2002 Fiatalok fiataloknak (Vallomások, életképek, bizonyságtételek), Pécel, 2007 Egypercesek (Hétkezdő gondolatok), Pécel, 2009 Presbiterválasztás '2011 (Cikkek, egyéb írások), Budapest, 2011 A kegyelem öröme (25 éves a Biblia és Gyülekezet), Pécel, 2014 Mint élő kövek (Hogyan épüljünk fel lelki házzá?), Pécel, 2019 Tíz év után (Református egyházi élet Pécelen 2013 és 2022 között dr. Cs. Nagy János lelkipásztori jelentéseinek tükrében), Pécel, 2023
Kéziratok
Akik könyhullatással vetettek... (A feketicsi református gyülekezet múltja és jelene), Budapest, 1995 "Ne félj te kicsiny nyáj" (A Torbágyi Református Egyházközség fél évszázada), Biatorbágy, 1995 A magyarországi és erdélyi puritánus mozgalom főbb képviselőinek életrajzi és könyvészeti adatai (Bibliográfia), Szeged, 1999 A Presbiter 1992-2016. évi (I-XXV. évfolyam) tartalomjegyzéke (Bibliográfia), Pécel, 2017 Protestáns adattár (Magyarországi és Kárpát-medencei protestáns egyházak, közösségek, missziói szervezetek, kiadók, valamint egyházi és evangéliumi folyóiratok, honlapok adatbázisa és válogatott címjegyzéke), Pécel, 2019 Délvidéki református lelkipásztorok a kezdetektől napjainkig (Adattár), Pécel, 2023 Magyar bibliafordítások és bibliakiadások (Katalógus), Pécel, 2023
Filmjei
Televíziós filmsorozat
Jövőnk záloga a család (12 x 28 perc) (r. Erdős Pál) 2001
Portréfilmek
Dr. Pálhegyi Ferenc (r. Martinidesz László) 2006 Dobos Károly (r. Martinidesz László) 2008
Dokumentumfilmek
Rendszerváltó Izsák (r. Horváth Balázs) 2005 1956-os forradalom és szabadságharc Békéscsabán (r. Martinidesz László) 2005 Visszaszámlálás (r. Hajnal Gergely) 2006 Munkástanácsok Pécsett az 1956-os forradalom idején (r. Körtési Béla) 2009 A színjátszás harmadik útja és a hatalom (r. Szirtes András) 2009
Díjak
Visszaszámlálás (r. Hajnal Gergely) 2006. A Kistérségi és Kisközösségi Televíziók VIII. Szemléje, különdíj, 2007
Források Roncsák Alekszander: Nehéz táncot zsákban járni. Magyar Szó, 1985. szeptember 12. Bada Tibor: Én nem kukoricázok!!! Képes Ifjúság, 1987. október 28. Szakács-Nagy Ilona: A megtartó egyház. Református Szemle, 1998. március-április Torok Csaba: Kunok vagyunk vagy kurucok? Családi Kör, 1998. június 25. Vajda Gábor: Visszaidegenedés. Budapest, 2000 Publikációinak gyűjteménye a Magyar Tudományos Művek Tárában.
Jegyzetek
Kategória:Vajdasági magyarok Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Bácsfeketehegyiek