Az Underground David Bowie egyik dala; az 1986-ban bemutatott Fantasztikus labirintus című film főcímdala és a filmzenealbum első kislemeze. Először hanglemezen jelent meg, 1986-ban, majd letöltésként 2007-ben. A film végén is hallható, a Magic Dance-szel együtt.The Original Soundtrack of the Jim Henson Film

A dalban Bowie olyan stílusokkal kísérletezett, amilyenekkel még nem; kicsi gospelhatás érezhető rajta, háttérénekesek egész kórusa szerepel, és Albert Collins bluesgitáros is közreműködik.

Feltételezések szerint ez a dal ihlette Madonna 1989-ben megjelent Like a Prayer című számát, amiben szintén pop és gospelhangzás keveredik, illetve Michael Jackson 1987-ben kiadott Man in the Mirror című számát, ami szintén hatással lehetett a Like a Prayerre.

Videóklip A dal videóklipjét Steve Barron rendezte. Bowie legismertebb személyiségeit alakítja (Ziggy Stardust, The Thin White Duke, Thomas Newton a The Man Who Fell to Earth filmből, Jareth a Labirintusból és Baal), majd a Labirintus bábfigura-szereplőivel táncol, és maga is rajzfilmfigurává változik.

Dallista 7" kislemez Underground (Edited Version) – 4:25 Underground (Instrumental) – 5:40 Ez az egyetlen instrumentális változat, amin hallhatóak a háttérénekesek.

7" képes kislemez Underground (Edited Version) – 4:25 Underground (Instrumental) – 5:52

12" maxi kislemez Underground (Extended Dance Mix) – 7:51 Underground (Dub) – 5:59 Underground (Instrumental) – 5:54

Letöltés Underground – 4:25 Underground (Extended Dance Mix) – 7:51 Underground (Instrumental) – 5:54 Underground (Dub) – 5:59

Verziók, remixek Album Version – 5:57 Single Version – 4:26 Dub Mix – 5:59 Extended Dance Mix – 7:51 Instrumental – 5:53

Helyezések Slágerlista (1986)Legmagasabb helyezésBrit kislemezlista21Kanadai kislemezlista30USA Billboard Hot Dance Music/Club Play22USA Billboard Mainstream Rock Tracks18

Közreműködők David Bowie: ének Robbie Buchanan: billentyűsök, szintetizátorok, programozás Andy Thomas: programozás Richard Tee: akusztikus zongora, Hammond-orgona Albert Collins: szólógitár Nicky Moroch: ritmusgitár Steve Ferrone: dobeffektusok Cissy Houston, Chaka Khan, Luther Vandross, Fonzi Thornton, Marcus Miller, Marc Stephens, Daphne Vega, Garcia Alston, Mary David Canty, Beverly Ferguson, A. Marie Foster, James Glenn, Eunice Peterson, Rennele Stafford: háttérénekesek

Jegyzetek

Források Nicholas Pegg: The Complete David Bowie, Reynolds & Hearn Ltd, 2000,

Kategória:1986 kislemezei Kategória:David Bowie-kislemezek