thumb|280px|right|Newgrange, bejárat thumb|280px|right|Ballykeel Dolmen (Armagh)

Az írországi megalitok és történetük

thumb|300px|right|Brownes Hill: Dolmen thumb|300px|right|Beaghmore: Neolítikus kőkörök thumb|300px|right|Carrowmore: Neolítikus kőkörök

Az ír megalit-objektumok

Brownes Hill

Oszlopsír (dolmen) Kernanstownban. A település keleti bejáratánál található benzinkúttal szemben levő parkolóhelyről már látható az objektum magyarázótáblája. A tábla pontosan jelzi a műemléket, amely egyébként az innen enyhén emelkedő domb szántóföldjén áll. Ha a parkolóból délnyugati irányba nézünk, gyönyörű kilátás nyílik a sírhelyre. Ilyen távolságból nézve az áthidaló kő keleti oldalán található durva faragás emberi fejet formáz. A parkolótól mintegy 5 percet kell gyalogolnunk az oda vezető, kétoldalt lekerített ösvényen. Az oszlopsír egy nagyjából négyzetes – ugyancsak lekerített - területen áll. A terület bejáratánál régészeti bemutatótábla ábrázolja az e helyen vélhetően lebonyolódó őskori rituális életet.

Ez a nagykő-együttes nevét egy hatalmas helybeli házról kapta, a múltban azonban minden bizonnyal az „Óriás valamijé"-nek hívták. Az együttes négy – valamikor álló - oszlopkőből és egy hatalmas fedőkőből áll. Az áthidaló kő híres, mert több mint 100 tonnás tömegével Európa egyik legnagyobb fedőkövét jelenti.

Bár szokatlan, de minden jel arra utal, hogy soha nem borította földkupac, nem úgy, mint a hozzá hasonló sírhelyeket. A déli bejárat mellett, nyugatra, három függőleges kőtömb áll, két kidőlt tömb pedig a fedőlap beszakadt nyugati része alatt fekszik, köztük található a negyedik függőleges kő. A lejtő aljáról, nyugat felől nézve a fedőlap olyan, mint egy hatalmas puding. Alsó lapját (amelynek kerülete 12,5 m) simára csiszolták. A sírhely bizonyosan valamilyen nagy tekintélyű ember számára készülhetett, akinek különös védelemre volt szüksége.

Beaghmore-Stone Circles

Kőkörök (Co Tyrone, Cookstown közelében)

Carrowmore-csoport

Temető, folyosósírok, dolmenek és nyílásokkal rendelkező kövek (Sligo megye, Sligótól 3,2 km-nyire délnyugatra fekvő terület) A helyet jelölik. Írországban Carrowmore-nál a legnagyobb a megalitok „sűrűsége". A Carrowmore Group (Carrowmore csoport) 1,6x2,4 km-es területen fekszik. Elképzelhető, hogy hajdanán ez a kőegyüttes volt Nyugat-Európa legnagyobb temetkezési helye, a különféle ásványi anyagok utáni ásatások azonban sok emléket tönkretettek. A legutóbbi számvetés szerint eddig 42 kőgyűrűt, 14 sírkamrát, ezenkívül még 5 sírgödröt tártak fel.

27-es sírhely A sírban egy agancsdarabot és egy rozmárcsontból készült gyűrűt találtak. A nemrégen feltárt 27-es sír egy nagyon régi típusú, kereszt alapú sírkamra; valószínűleg még i. e. 3750-ben épült; ebből sok kutató arra következtet, hogy az Írország nyugati és keleti részén található sírhelyeket nem a bretagne-i megalitépítők kezdték el, hanem azoktól teljesen függetlenül egy már korábban is létező népcsoport.

Queen Maeve's Grave A hely legértékesebb emléke Maeve királynő sírja Knocknarea térségében. Több ezer évvel ezelőtt épült.

Listoghil Az egyik legnagyobb sír mely egyben a műemlékegyüttes egyik típuspéldánya - ilyen jellegű építményekkel találkozhatunk a Boyne-völgytől északra és nyugatra, például Loughshcrew-nál és Carrowkeelnél is.

a 4-es számú sírhely A parkoló Sligo felőli oldalán található 4-es sírhely maradványai feltehetőleg a legrégebbiek Angliában - az i. e. 4500-at megelőző időkből származhatnak. A „vándorlási elmélet", mely a keleti kultúrákkal hozza összefüggésbe a megalitokat, úgy tűnik, nem állja meg a helyét.

Creewykeel Udvarsír (Co Sligo, Cliffony), melyet a crevykeeli kereszteződés közelében tábla jelez. A Sligóból Bundoranba vezető úttól keletre egy ház mögötti ösvényen kell felmenni. Ha kelet félé nézünk, a két sírkamra mögött láthatjuk a hatalmas, ovális alakú nyitott udvart. (Írországban körülbelül 350 udvaros sírhelyet ismerünk, ezek közül csak 5 található az ország déli részén, Creevykeel az egyik legcsodálatosabb, és mivel ügyesen rendbe is hozták, érdemes felkeresni.

Creevykeel V alakú kőhalmon fekszik, mely eredetileg 61 m hosszú volt. A sírkamrába keleti irányból juthatunk be egy rövid folyosón keresztül, mely a hajdanán lekövezett, ovális (tengelyei: 17,0 m és 10,0 m) előudvarba vezet. Innen egy áthidaló gerenda alatt juthatunk be két nem mindennapi módon kialakított kamrába, ahol az ásatások során négy személy hamvait tárták fel. Creevykeel egyik legérdekesebb sajátosságát 1935-ben fedezték fel: egy mészkőből készült labdát tártak fel, mely hasonlít a Bretagne-ban kiásottakhoz; ez a felfedezés megerősítette azt a tényt, miszerint az udvaros sírhelyek a legkorábbi megalitikus építmények közül valók. Ezzel kapcsolatban ismét előtérbe kerül a „kultúravándorlás" elmélete. Ahhoz, hogy pontos képet tudjunk adni az akkori időszakról, még további régészeti kutatások eredményére van szükség.

Deerpark (Magheraghanrush) Udvarsír (Sligo megyében, Sligo). Leckaunból Sligóba vezető úton, Sligótól 6,5 km-re keletre található a „Leacht con MhicRuis" feliratú tábla; innen körülbelül 10 percet kell gyalogolni a dél felé vezető ösvényen. E helyen Sligo sok gyönyörű temetkezési helye közül az egyiket láthatjuk teljes bocczáhan. Deerpark egy mészkő hegygerincen fekszik, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Lough Gillre. A 15 m hosszúságú központi udvar a kétszer olyan hosszú kőhallba van ágyazva. Az egyik - két kamrába vezető - terasz az udvar nyugati oldalán, két másik pedig az udvar keleti oldalán helyezkedik el; feltehető, hogy eredetileg fedelük is volt. A megmaradt szegélyből arra következtethetnek, hogy ennek az i. e. 3500-3000-ből származó építménynek trapéz alapja volt.

Drombeg Kőgyűrű, lakóhely és konyha (Co Cork, Skibberee). A helyszínt tábla jelöli. Glandore-tól keletre 2,4 km-re található. A mellékútvonaltól keletre levő ösvényen még 366 m-t kell menni. Jobbra a megalitegyüttes szabályos kőgyűrűje látható.

Drombeg i. e. körülbelül 1500-ban épült. Ez az észszerűen felépített, „társadalmi célokat" szolgáló építményegyüttes sok érdekességet tartogat a kutatók számára. (A látogatók általában észak felől közelítik meg a helyet.)

A kőgyűrű A belseje (9,1 m átmérőjű) természetes kövekkel van kirakva. Az eredeti kőből 17 még most is 13 a helyén áll. A bejárat bal oldalán levő kőoszlop 2,2 m magas, az 1,9 méteres párja már kissé megdőlt. Ez utóbbi oszlopon két tojás alakú csészeforma látható, melyek közül az egyiket kör szegélyez.

Az 1957-58-as ásatások során a gyűrű közepének közelében szándékosan összetört agyagedény darabjai között elhamvasztott csontokra bukkantak. A kör tengelye a téli napfordulókor lenyugvó nap irányába mutat.

Lakóhely és konyha Pár méternyire nyugati irányban két további kisebb méretű építmény található. A keletebbre lévőben 1,5x1,1 méteres tűzhely található, melyet még az 5. században is használtak; az ősidőkben a konyhában állt egy tál, melyben úgy melegítették a vizet, hogy forró köveket dobáltak bele. A „szakácsok" munkáját a konyhában található kút és kandalló is szolgálta.

A drombegi kutatási eredmények - annak ellenére, hogy meglehetősen ködösek - felhasználhatók a gyűrű hajdani funkciójának jobb megismeréséhez.

Fourknocks

Folyosósír (Co Meath, Naul) A helyszínt tábla jelzi, területileg Naultól 3,2 km-re északnyugatra, Dublintól pedig 27,2 km-re északra található. A Fourknocks nevezetű sírhely mindössze 14,5 km-re van a híres Newgrange-tól. Radioaktív szénizotóppal történt kormeghatározások szerint i. e. 1 900-ban hozták létre, de az is elképzelhető, hogy 500 évvel, vagy még többel is idősebb. A nyújtott ovális alapú kamra 6,4 m hosszú; hosszabb, mint a többi írországi kamra. (Napjainkban az egész műemlékegyüttest kupola védi.) Fourknocks bizonyos hasonlóságokat mutat portugál sírhelyekkel, a kutatók nagy része szerint azonban mégsem az Ibériai-félszigetről, hanem a Bretagne-ból bevándorlók, illetve azok utódai építhették. A főkamrát feltehetően nem temetkezési helyként használták, talán ez a kamra szolgált a különféle rituális gyakorlatok és más egyéb feladatok lebonyolítására.

Faragott kőtömbök Említésre méltó az itt található 12 faragott kőtömb is, melyek közül az egyik durván megmunkált mókás emberi arcot ábrázol, mely valószínűleg a legkorábbi ír portré.

Krematórium 137 m-re keletre található, egy őskori krematórium, melyben öt gyerekcsontokat tartalmazó sírgödör és két urna foglal helyet.

Kerek sírhalom 15 m átmérőjű, melyben emberi hamvakat és bronzkori agyagedények maradványait lelték.

Great Circle / Lough Gur) Kőgyűrű és kerítés (Co Limerick, Lough Gur. Területét tábla jelzi. Limericktől 20 km-re található délre Kilmallock mellett, az R512-es úttól keletre.

Lough Gur Földtöltéssel körbevett hatalmas kőgyűrűjének kövei szorosan illeszkednek egymáshoz; a kör bejárata keletre néz. Elhelyezkedése miatt Lough Gur Nagy-Britannia egyik legjelentősebb prehisztorikus helye. A környéken további 30 neolitikus hely található. Ha csak a felét nézzük meg az építményeknek, akkor is egész napra lesz látnivalónk; a Turistacentrum (Visitors' Centre) gondoskodik az idelátogatók megfelelő ellátásáról is.

Great Circle A legérdekesebb kőegyüttes, a 45 m átmérőjű Nagy Kör, melynek egymás mellett lévő darabjai összeérnek. A gyűrűt keleti irányból földtöltés védi, melynek átlagos szélessége csaknem 10 m. A kerítéssel körbevett, környezetéből enyhén kiemelkedő terület nagyon sok prehisztorikus érdekességet mondhat a magáénak. Az északkeleti részen egy 50 tonna körüli, vulkanikus breccsából kifaragott kőtömb áll. A kör keleti bejárata előtt gyönyörű kövezet található; i. e. körülbelül 2000-ben készülhetett.

Giant’s Grave Érdemes meglátogatni a közeli ék alakú „Az óriás sírja" elnevezésű objektumot.

Egyéb ásatási leletek Az 1938-as a Great Stone Circle-nél folytatott régészeti kutatások előtt egy évvel - ásatások során - négy gyermek és nyolc felnőtt maradványait tárták fel. Ezen kívül neolitikus és kora bronzkori agyagedényeket is találtak itt.

Kőkorszaki lakóhelyek Van itt még két nem mindennapi építmény, melyek a kőkorszakban, majd később is, egészen a keresztény időkig feltehetőleg lakóhelyként szolgáltak.

Kilcloney More Oszlopsír és udvarsír (Co Donegal, Ardar. A Kilclooney Church (templom) mögött, attól 0,4 km-re, Ardartól pedig 6,5 km-re található északnyugati irányban. Valaha ezen a helyen 25 m hosszúságban kőhalom húzódott. A még megmaradt kövek között két keletre néző oszlopos sírhely található, egymástól 9 m-re.

Oszlopos sírhelyek A nagyobbiknak különös formája van - úgy néz ki, mint egy madár, amit a 4 m hosszú és 6 m széles „kalapkőnek" köszönhet. A két tartóoszlop magassága 1,8 m. A nyugati kamra majdnem ugyanilyen, csak valamivel kisebb.

Udvaros sírhely A kövesúttól körülbelül 60 m-re található, kisméretű udvaros sírhely. A domb átmérője, amelyen fekszik, maximum 11 m. (A helyet gondosan védik.)

Dermot és Grania's Bed 8,8 km-re északkeleti irányban, a Toome Lough északi csücskéhez közeli Tnisklieve-be vezető út mellett található, két oszlopos sírhely (A második név jelentése „Grania ágya", ami azért meglepő, mert ez a vidék eléggé mocsaras, így megpihenésre nem sok lehetőséget biztosít.) Írországban körülbelül 160 oszlopos sírhelyről tudnak.

Brú na Bóinne A Boyne-völgyben 25 sírhelyből álló csodálatos régészeti terület található, mellyel kapcsolatban nagyon sok publikáció jelent meg az utóbbi években. Az ásatásokat 1962-ben kezdték el itt, melyek azóta is folynak George Eogan professzor irányításával; az értékes és érdekes információkat folyamatosan közzéteszik. A látogatók kiszolgálására jól felszerelt Visitor Center működik.