Csiffáry Tamás (Dorog, 1958. február 8. – ?, 2010. január 19.) magyar kutató, szerkesztő, főiskolai docens. Özvegye Csiffáry Gabriella, főlevéltáros. Szerzői álnevei: Carus T., Kovács Gábor, Kiss Dezső.
Élete
1979-ben Esztergomban tanítói, majd 1985-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán történelem-magyar szakos diplomát szerzett. 1976-ban Dorogon, 1979 és 1981 között Csolnokon volt könyvtári alkalmazott. 1988-tól haláláig a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola magyar nyelvi és irodalmi tanszékének tanára volt. 1991 és 2005 között főiskolai adjunktus, majd 2005-től az intézmény docense tisztséget töltötte be.
Munkássága során a magyar nyelv és magyar történelem, kommunikáció valamint anyanyelvi metodológia területén több tanulmányt és cikket publikált. Negyvenegy önálló kötete jelent meg, valamint több számítógépes oktatóprogram tervezése, szerkesztése köthető a nevéhez. Írt többek között az Új Írás és az Új Magyarország című folyóiratokba is.
Főbb művei Nyelvi gyorssegély. Magyar – német – angol – francia; Titán Computer, Budapest, 2001 Magyar irodalmi helynevek. Helynévszótár és kronológia; szerk. Csiffáry Tamás; Könyvmíves, Budapest, 2001 Magyar-olasz kéziszótár; Könyvmíves, Budapest, 2002 Vallások lexikona. A–Z-ig; Könyvmíves, Budapest, 2002 Magyarország virágkora, 896–1896; Fix-term, Budapest, 2003 EQ. Érzelmi intelligencia tesztek; Könyvmíves, Budapest, 2003 Bék Gerzson–Csiffáry Tamás: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára; Könyvmíves, Budapest, 2003 AQ. Műveltségi intelligencia tesztek; Könyvmíves, Budapest, 2003 IQ. Intelligencia tesztek; Könyvmíves, Budapest, 2003 Minden, amit tudni kell az Unióról. Az Európai Unió és Magyarország. Információk, adatok az Európai Unióról és Magyarország csatlakozásának feltételeiről, következményeiről; Könyvmíves, Budapest, 2003 Bék Gerzson–Csiffáry Tamás: Magyar szinonima kéziszótár. A–Z-ig; Könyvmíves, Budapest, 2004 Erdély 1000 éve. Képes történelem; Fix, Budapest, 2004 A magyar nemzet története. A Szent Korona 1000 éve; Titán Computer, Budapest, 2004 Mindentudó lexikon. A–Z-ig. Festészet, irodalom, tudomány, történelem, építészet, közgazdaság, vallás, biológia, technika; szerk. Csiffáry Tamás; Fix, Budapest, 2004 Mátyás király; Fix, Budapest, 2005 A magyar királyság kincsei és történelmi emlékei. Árpádok kora, vegyes-házi királyok kora, a Habsburgok kora; Titán Computer, Budapest, 2005 Német-magyar diákszótár; Könyvmíves, Budapest, 2005 II. Rákóczi Ferenc élete; Fix, Budapest, 2005 Magyar irodalmi lexikon. A legrégibb irodalmi emlékektől kezdve; szerk. Csiffáry Tamás; Könyvmíves, Budapest, 2006 Történelmi lexikon. Személyek, események, tárgyak, helyek és fogalmak A-tól Z-ig; szerk. Csiffáry Tamás; Könyvmíves, Budapest, 2006 Világirodalmi lexikon. A legrégibb irodalmi emlékektől kezdve; szerk. Csiffáry Tamás; Könyvmíves, Budapest, 2006 Magyar-francia zsebszótár; Könyvmíves, Budapest, 2006 Vajdaság gyöngyszemei; Fix-term, Budapest, 2007 Szórakoztató fejtörő. Műveltségi kérdések gyűjteménye; Könyvmíves, Budapest, 2007 Széchenyi István. A legnagyobb magyar; Fix-term, Budapest, 2007 Isztria, az Adria gyöngyszeme; Fix-term, Budapest, 2007 Erdély gyöngyszemei; Fix-term, Budapest, 2007 Az I. világháború története; Fix-term, Budapest, 2007 Felvidék gyöngyszemei; Titán Computer, Budapest, 2007 Carus T.: Az I. világháború nagy csatái; Könyvmíves, Budapest, 2007 Európai uralkodók könyve. Királyok, hercegek, grófok; Könyvmíves, Budapest, 2008 Tudni illik, hogy mi illik. Illemtankönyv; Könyvmíves, Budapest, 2008 Kovács Gábor: Gyógynövények. Fűszernövények, gyógyfüvek, zöldségek, gyümölcsök; Könyvmíves, Budapest, 2009 Kiss Dezső: Általános intelligencia tesztek. AQ-IQ; Könyvmíves, Budapest, 2009 Évgyűrű(k). A mi kis történelmünk. Családszociográfia; szerzői, Szentendre, 2009 Erdélyi fejedelmek, magyar királyok; Fix-Therm, Budapest, 2010
Források 2010 Honismeret XXXVIII/1, 95. Dorogi lexikon A-Zs. Írta és szerk. Solymár Judit, Kovács Lajos. Dorog, Dorog Város Önkormányzata-Dorog Város Barátainak Egyesülete, 2000. 24 óra XX/147, 2 (2009. június 25.)
Hivatkozások
További információk Csiffáry Tamás személyes honlapja szeretgom.hu
Tamás 1958 Kategória:Magyar nyelvészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Dorogiak Kategória:Esztergomiak Kategória:1958-ban született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek