bélyegkép|263px|A Hywel-ház, a Tŷ Hywel, az első miniszter és a walesi kormány székhelye
Wales első minisztere (walesiül Prif Weinidog) az 1999-ben alapított ügyvivő kormány vezetője Walesben. Amikor ezt a posztot 1998-ban a Government of Wales-törvény hatály alatt létrehozták, a hivatalos elnevezése első titkár (walesiül Prif Ysgrifennydd) volt, és Walesnek kevesebb jogköre volt, mint Észak-Írországnak vagy Skóciának. A walesi titulus szokták „miniszterelnöknek” is fordítani, így az angol változatban ügyelnek arra, hogy semmiképp ne lehessen összekeverni az angol „miniszterelnök” (Prime Minister = első(dleges) miniszter) szóval.
Az első miniszter hivatala a Tŷ Hywelben („Hywel Ház”) van, amit korábban Crickhowell House-ként ismertek, és Seneddben, a cardiffi öbölben, bár van egy iroda a walesi kormány épületében is a Cathays Parkban.
Az jelenlegi első miniszter Rhun ap Iorwerth.
Szerepe
Az 1998-as Government of Wales-törvény hatálya alatt a végrehajtó hatalmi funkciók Wales nemzetgyűlése alá kerültek, aztán első minisztert és más minisztereket delegáltak.
A 2006-os Government of Wales bevezetéséig ezek a küldöttek az Egyesült Királyság kormányzata alá tartoztak, az új törvény hatályba lépésekor 2007 májusában az első minisztert a király vagy királynő nevezi ki és a walesi koronát képviseli.
2000 októberében a walesi nemzetgyűlésben a Liberális Demokraták koalíciót kötöttek a Walesi Munkáspárttal, ekkortól az „első miniszter” titulus „első miniszter, a walesi pecsét őrzője” változatban is használható. ez a koalíció 2003. május 1-én felbomlott. Innentől kezdve a Munkáspárt koalíciós partnere a Plaid Cymru volt, egészen 2011. május 11-ig, azóta a Munkáspárt egyedül kormányoz, parlamenti kisebbséggel.
Az első miniszterek listája(eredetileg az első titkárok listája)
Név Kép Hivatali ideje Politikai párt Kormányzat Alun Edward Michael 60px 1999. május 12. – 2000. február 9. Munkáspárt Munkáspárt Hywel Rhodri Morgan 60px 2000. február 9. – 2009. december 9. Munkáspárt Munkáspárt, Munkáspárt-Liberális Demokrata koalíció, Munkáspárt-Plaid Cymru koalíció Carwyn Jones 60px 2009. december 9. – 2018. december 12. Munkáspárt Munkáspárt-Plaid Cymru koalíció, Munkáspárti kisebbségi kormány, Munkáspárt-Liberális Demokrata koalíció Mark Drakeford80x80px2018. december 12. – 2024. március 20.MunkáspártMunkáspárt-Liberális Demokrata koalíció, Munkáspárti kisebbségi kormány Vaughan Gething80x80px2024. március 20. – 2024. augusztus 6.MunkáspártMunkáspárti kisebbségi kormány Eluned Morgan87x87px2024. augusztus 6. – 2026. május 12.MunkáspártMunkáspárti kisebbségi kormány Rhun ap Iorwerth80x80px2026. május 12. –Plaid CymruPlaid Cymru kisebbségi kormány
Az elsőminiszter-helyettesek listája
Név Kép Hivatali ideje Politikai párt Kormányzat Más hivatala Michael German 60px 2000. október 16. – 2003. május 8. Közben: Jenny Randerson 2001. július 6. – 2002. június 13. Liberális Demokraták Munkáspárt-Liberális Demokrata koalíció gazdasági és közlekedési miniszter Ieuan Wyn Jones 60px 2007. július 11. – 2011. május 11. Plaid Cymru Munkáspárt-Plaid Cymru koalíció gazdasági és közlekedési miniszterHuw Irranca-Davies80x80px2024. augusztus 6. – 2026. május 12.MunkáspártMunkáspárti kisebbségi kormányKlímaváltozásért és vidékfejlesztésért felelős kabinettitkár Sioned Williams80x80px2026. május 13. –Plaid CymruPlaid Cymru kisebbségi kormánySzociális igazságosságért és egyenlőségért felelős kabinetminiszter
Külső hivatkozások
Az első miniszter hivataláról
Kategória:Wales politikai élete