Sassari

Sassari (olasz IPA kiejtés: [ˈsas.sa.ri], , sassariul: Sassari, szárdul: Tàthari, algherói katalán nyelvjárásban: Sàsser) város Olaszországban, Sassari megyében, Szardíniában, a sziget második legnépesebb települése kb. 130 000 lakossal (az agglomerációval együtt ). Jelentős képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezik.

Az idő folyamán a települést irányították a genovaiak, a pisaiak, az aragóniaiak, a katalánok, a spanyolok és az osztrákok, külön-külön építették Sassari történelmi és kulturális örökségét. Sassari gazdag művészeti, kulturális és történelmi szempontból is, valamint ismert „palazzo”-iról, neoklasszikus tereiről, például a Piazza d'Italia (Olaszország tér) és a Teatro Civico (Civil Színház).

Szardínia második legfontosabb településeként (Cagliari után) Sassari jelentős kulturális, turisztikai, gazdasági és politikai szempontból is. A város gazdasága főleg turizmusból és vendéglátásból áll, részben fontosak még a tudományos kutatások, az építőipar, a gyógyszeripar és a kőolajkereskedés is.

Földrajz Északnyugat-Szardíniában található város, 225 méterrel a tengerszint felett, egy az Asinarai-öböl valamint a Nurra-síkság felé lejtő karsztfennsíkon. A települést egy több ezernyi hektár területű olívaültetvények alkotta zöld terület veszi körül, ami a 19. században váltotta fel az őshonos a tölgyfákat és a macchiát.

A bőségesen rendelkezésre álló vízkészlet (400 forrás és artézi kút) lehetővé tette évszázadokon át a kertészeti kultúrák elterjedését.

Sassari Olaszország (546,08 km² területtel) ötödik legnagyobb területű önkormányzata. A város legnagyobb részét nyugaton a gyéren lakott Nurra-síkság foglalja el, míg a 275 000 lakosból álló agglomerációs terület a városmagtól délkeletre helyezkedik el..

Történelem thumb|150px|right|Monte d'Accoddi korai lépcsős piramisa Őstörténet és az ókor Bár a város a korai középkorban alakult ki, ahol a régió emelkedett, a neolitikum és az ókor folyamán lakott volt a nuraghek, a föníciaiak és a rómaiak által is.

Számos régészeti lelőhely található a városon belül vagy környékén, mint Monte D'Accoddi lépcsős piramisa, valamint számos Nuraghe és Domus de Janas („A tündérek háza”), egy római vízvezeték romja vagy egy római villarom, amelyet a Szent Miklós-katedrális alatt fedeztek fel, vagy egy ókori út töredéke két római gyarmatot, Turrys Lybissonist és Caralist kötötte össze.

A város határain belül is találtak fosszíliákat, egy 8,5 millió éves Oreopithecus bambolii, egy őskori antropomorf főemlős került napvilágra a helyszínen.

Középkor A várost 9-10. században alapították Turris Lybisonis (jelenleg Porto Torres) ókori római római kikötőváros lakói, akik a szárazföldön kerestek menedéket, hogy megszabaduljanak a szaracén támadásoktól a tenger felől.

left|200px|thumb|A Sassari Köztársaság középkori törvényei szárd nyelven. Sassari több önálló község egyesüléséből alakult ki, mint például Pietro di Silki, San Giacomo di Taniga, és San Giovanni di Bosove. A legrégebbi említés egy 1113-as dokumentumból való, egy Tathari nevű községből, amely a Szent Péter-kolostor archívumában található meg Silki-ben. A települést 1116-ban kifosztották a genovaiak. A bevándorlás folytatódott, a kora 13. században Giudicato di Torres legnépesebb települése volt, és utolsó fővárosa. Az utolsó bíró meggyilkolása után (1274), Sassari megkapta a Pisai Köztársaság félig független státuszát.

1284-ben a melorai csatában a pisaiak megsemmisültek a genovaiak flottája által, így a város megkapta szabadságát, így ez lett az első és csak szabad commune Szardíniában, saját szabályokkal. Szövetkeztek a genovaiakkal, akik kikötötték, hogy ők vehessék át az irányítást a pisaiaktól. Az 1316-os törvényeikben figyelemre méltóak a büntetések enyhítése, ha összehasonlítjuk őket a középkor büntető jogszabályaival.

1323-tól engedtek az aragóniaiaknak, melynek értelmében megmaradnak a következő évszázadokban, de még háromszor fellázadtak Sassari ellen. A megmozdulások megszűntek, amikor V. Alfonz aragóniai király támogatta Sassarit mint Città Regia (királyi város) és melyben a király közvetlenül uralkodik és mentesíti a települést minden feudális adózástól. Hódítási kísérletei Genova felett nem sikerültek. 1391-ben a települést meghódította Brancaleone Doria és a fia, V. Marián arboreai király Arboreából, amely fővárossá vált, de 1420-ban az aragóniaiak kezébe jutott, akiktől 1479-től a spanyol királyok vették át.

Reneszánsz thumb|150px|right|A Szent Miklós-katedrális

1527-ben a franciák kifosztották a várost. A katalánok és a spanyolok uralma alatt a település katalánul Sàsser-ként és spanyolul Saçer-ként volt ismert.

Váltogatták egymást a válság évei, a gazdasági kizsákmányolás közreműködésével, csökkent a forgalom tengeri kereskedelem körében, amelyek a nem biztonságos szaracén kalózok napi betöréseihez vezettek. Az uralkodóik korrupciója miatt 1528-ban és 1652-ben két nagy csapás érte a kulturális és gazdasági jólétet. 1562-ben a jezsuiták megalapították a városban az első szardiniai egyetemet, ugyanebben az évben vezették a nyomtatási rendszert, és a reneszánsz humanizmus mozgalmának terjedését. Számos manierista művész és flamand iskola működött a városban.

Modern történelem Az osztrák uralmat (1708–1717) a szárd–piemonti irányítás követte (1720–1861), amely után a város az újonnan létrehozott Olasz Királyság részévé vált. 1795. december 28-án antifeudális felkelés tört ki a városban egy szardíniai politikus és hazafi, Giovanni Maria Angioy vezetésével, aki ellen a Savoyai-ház is harcolt. A csapatok elfoglalták a várost.

bélyegkép|balra|250px|Giovanni Maria Angioy, a Savoyaiak ellen felkelt bevonul a városba (1795) A 18. század végén az egyetemet helyreállították. 1836-ban, hat évszázad után a középkori falakat részben lebontották, hogy a település terjeszkedhessen. Az új városi terveket megvalósították, a rendszer új fővárosának (Torino) modellje alapján, geometrikus utcákkal és terekkel. Sassari fontos ipari központtá vált, a 19. században a második legfontosabb olasz várossá vált bőrelőállítás szempontjából, és 1848-ban a sassari vállalkozó, Giovanni Antonio Sanna irányítása alá vette Montevecchio bányáját, így a Királyság harmadik leggazdagabb emberévé vált. Az első vasutat 1872-ben nyitották meg.

1877-ben a régi aragóniai kastélyt lerombolták, és helyére a „Caserma La Marmora”-t építették, amely a „Brigata Sassari” főhadiszállásává vált. 1915-ben alapították, és ez az első és máig egyetlen olasz katonai egység, amely kizárólag szardíniai katonákból áll.

A 19. század végén új városi fejlesztéseket hajtottak végre a Cappuccini-dombon, valamint a város déli oldalán, amelyek az eklektika, a szecesszió és az art déco építészeti stílusait tükrözték, amelyek egy mozgalom felé vezettek, amely létrehozott egy hibrid kísérletezést a helyi építészeti stílusokból, melynek neve Sassari Szabadság.

A fasiszta diktatúra folyamán a város átlépte az ötvenezer lakosú határt, emiatt új lakónegyedek épültek, amelyek közül a legfontosabb a Monte Rosello és a Porcellana, a racionalista építészet tipikus példái. A La Nuova Sardegna napilap rombolónak minősült, ezért bezárt.

A második világháború ideje alatt a három szövetséges kísérlete a város lebombázására meghiúsult: csak a vasútállomás sérült meg, de az is csak egy baleset miatt.

Napjainkban Sassari Észak-Szardínia legfontosabb kulturális, adminisztratív és történelmi központja.

Kultúra Egyetem

bélyegkép|jobbra|200px|A Sassari Egyetem épülete

A város saját egyetemmel rendelkezik (Sassari Egyetem), amely a legrégebbi Szardíniában (a jezsuiták alapították 1562 és 1627 között), hírneves intézmény, főképpen a joggyakorlati tudományok, az állatorvosi ismeretek, az orvostudomány és a mezőgazdasági ismeretek terén. Könyvtára számos régi dokumentumot tartalmaz, köztük a Condaghes, Szardínia első jogi kódexei, és a szárd nyelv első írásos emlékei (11. század), valamint a Carta de Logu (IV. Marián arboreai király által az alkotmánynál kibocsátott, és később lánya, I. Eleonóra arboreai királynő (judex/giudichessa) által a 14. században frissített jogi kódex).

A Sassari Egyetem az első helyen áll a legjobb olasz „középfokú” egyetemek listáján, a Censis Research Institute 2009-es felmérése alapján.

Nyelv thumb|200px|right|A sassari nyelv összehasonlítása a korzikai dialektusokkal

A sassari dialektusrendszer (Sassaresu vagy Turritanu) nem hasonlít nagyon a szárd nyelvhez, a legközelebbi rokona a korzikai nyelv, de ebben a témában mély viták történtek. Ez a más nyelvek keverékén alapul, név szerint a korzikai, pisai és genovai (a Giudicati idejében a pisai és genovai tengeri köztársaságokkal folytatott hosszú középkori kapcsolatok miatt), a spanyol és a katalán is. Az erős logudorese hatás miatt érzékelhető a fonetika, a mondattan és a szókincs változása. A sassari nyelvet a városban és környékén beszélik, mintegy 120 000 fő a 175 000 emberből teljes népességből, nagy beszélői közösségek vannak jelen még Stintinóban, Sorsóban és Porto Torresben; átmenete galluri nyelvhez hasonlít, mely castellanesi dialektusokként ismert, és Castelsardo, Tergu és Sedini környékén hallhatjuk.

Nevezetességek thumb|200px|right|A katalán-gótikus stílusú Re Enzo háza a város középkori részében Monte d'Accoddi régészeti hely: egyedülálló őskori emlék a lépcsős piramisok építésénél. A pisai várfal, a 13. században vette körül a várost 36 toronnyal (napjainkban a tornyokból már csak hat maradt fenn) és a Castello di Sassari néven ismert aragóniai kastély, 1877-ben lebontották, majd néhány szobát, a pincét és a torony egy részét újra felfedezték 2008-ban. A silki Szent Péter-templom, a 12. században építették, a 17. században renoválták. Itt találtak középkóri kódexeket is Condaghe di san Pietro néven Silkiben. A „Corso Vittorio Emanuele” a középkori város fő utcája, körülvéve különböző korú érdekes épületekkel, amelyek a katalán-gótikus stílus tipikus példái (mint az ún. Re Enzo háza, a Sant' Andrea barokk templom, amelyet a korzikai közösségek építtek, a neoklasszikus „Civil Színház”, vagy a „Quesada palotája”). A bari Szent Miklós-katedrális, a 13. században építették katalán-gótikus stílusban 1480-tól, egy emlékmű a Duca di Moriana belsejében. Az 1650–1723-as barokk spanyol gyarmati helyreállításokhoz tartozó homlokzat egy négyszögű oszlopcsarnokkal rendelkezik, melynek három fülkéjébe szentek szobrait tartják. A harangtorony román stílusú. A Santa Maria di Bètlem-templom és kolostor a 13. és a 19. század között épült. Az eredeti homlokzat és a kolostor egyes részei lombard román stílusban épültek, néhány kápolna nemzetközi gótikus stílusban, míg az épület többi része a nagy kupolával újraépült barokk stílusban és neoklasszikus stílusban, Antonio Cano szardíniai építész által 1829 és 1834 között. A Legáldottabb Szentháromság-templom egy ismeretlen művész által festett szép képekkel rendelkezik a quattrocento korából. A Palazzo D'Usini a polgári építészet legfontosabb példája a reneszánsz korból Szardínián (jelenleg a Publikus Könyvtár működik benne, ezért nyitott a látogatók előtt). A Rosello-kút 1606-ban épült egy német mester által. Két négyzet alakú részből áll, melyek tetején két összeillő íven található Szent Gavino szobra. Az Egyetemi Palota a 17. és a 20. század között épült, korábban jezsuita iskola működött az épületben. A Hercegi Palota (jelenleg Városháza, 1775-1806) Asinara hercege számára volt építve a 18. században. A Piazza d'Italia (19. század) Sassari főtere. Érdekes épületekkel van körülvéve, mint a neogótikus „Palazzo Giordano” vagy a neoklasszikus Sassari Megyei Palota, ahol a Savoy-ház régi királyi lakosztályai voltak megtalálhatóak.

Múzeumok thumb|200px|right|Nemzeti Archeológiai és Néprajzi "G.A. Sanna" Múzeum

Nemzeti Archeológiai és Néprajzi „G.A. Sanna” Múzeum Nemzeti „Mus'A” Pinacoteca A „Brigata Sassari” Történelmi Múzeuma