bélyegkép|Vincellér utca bélyegkép|Auguszta

A debreceni 12-es jelzésű autóbusz a Vincellér utca és az Auguszta között közlekedik a TEVA Gyógyszergyárat érintve. Útvonalán során érinti a Tócóskertet, a Tescót, a Dózsa György Általános Iskolát, a Malomparkot, a Dienes László Gimnáziumot, a Bolyai János Általános Iskolát, a DAB-székházat, a Debreceni Egyetemet, a Klinikákat, a Teva Gyógyszergyárat és az Augusztát.

Jelenlegi menetrendje 2018. július 1-jétől érvényes.

Története A 3-as és 7-es villamos 1970-es megszűnésekor átalakították a buszhálózatot. Ekkor jött létre a 12-es busz, mely a MÁV állomás - Erzsébet utca - Külsővásártér - Nyugati utca - Csap utca - Mester utca - Dózsa György utca - Nádor utca - Gyöngyösi utca - Egyetem sugárút - Egyetem tér - Nagyerdei körút - Pallagi út - Gyógyszergyár útvonalon közlekedett. 1980-tól a Nádor utca - Thomas Mann utca - Bolyai utca - Egyetem tér útvonalon közlekedett, a Gyöngyösi utca és az Egyetem sugárút kihagyásával. 1992-ben ismét változtattak az útvonalán. Ekkortól kezdve nem a Nagyállomástól, hanem a Vincellér utcáról indul majd innen az István út - Szoboszlói út útvonalon érte el a Külsővásárteret ahonnan az addigi útvonalon haladt tovább. 1999-ben ismét változott az útvonala, ekkor kapta meg a klasszikus Vincellér utca - István út - Kishegyesi út - Pesti utca - Mester utca útvonalat. Tovább az addigi útvonalon haladt. Ekkor alakult át a 12-es busz műszakváltó járatból alapjárattá. A 2011-es menetrendváltozás II. ütemében a 12-es busz vette át a megszűnő 26-os és 26Y buszok szerepét, így a 12-es busz végállomása az Auguszta lett, és a Nagyerdei körút - Pallagi út - Móricz Zsigmond út - Auguszta - Móricz Zsigmond út - Dóczy József utca - Bolyai utca útvonalon közlekedett. 12Y jelzéssel betétjárata indult, mely betért a Gyógyszergyárhoz. Még ebben az évben újra változott az útvonala, augusztus 15-től a járatok a Derék utcán közlekednek az István út helyett, valamint már minden járat betér a Gyógyszergyárhoz, így a 12Y busz megszűnt.

Útvonala ÉvVégállomásokÚtvonal odaÚtvonal vissza1970-1980MÁV állomás – GyógyszergyárErzsébet utca – Külsővásártér– Nyugati utca – Csap utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Gyöngyösi utca – Egyetem sugárút – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi útPallagi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Egyetem sugárút – Gyöngyösi utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Vendég utca – Nyugati utca – Külsővásártér – Erzsébet utca1980-1992MÁV állomás – GyógyszergyárErzsébet utca – Külsővásártér– Nyugati utca – Csap utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Bolyai utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi útPallagi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Bolyai utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Vendég utca – Nyugati utca – Külsővásártér – Erzsébet utca1992-1999Vincellér utca – GyógyszergyárIstván út – Szoboszlói út – Külsővásártér– Nyugati utca – Csap utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Bolyai utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi útPallagi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Bolyai utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Vendég utca – Nyugati utca – Külsővásártér – Szoboszlói út – István út1999Vincellér utca – GyógyszergyárIstván út – Kishegyesi út – Csap utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Bolyai utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi útPallagi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Bolyai utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Vendég utca – Kishegyesi út – István út1999-2011Vincellér utca – GyógyszergyárIstván út – Kishegyesi út – Pesti utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Bolyai utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi útPallagi út – Nagyerdei körút – Egyetem tér – Bolyai utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Pesti utca – Kishegyesi út – István út2011Vincellér utca – (12Y: Gyógyszergyár) – AugusztaIstván út – Kishegyesi út – Pesti utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Bolyai utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi út – (12Y: Gyógyszergyár – Pallagi út) – Móricz Zsigmond útMóricz Zsigmond út – Dóczy József utca – Egyetem tér – Bolyai utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Pesti utca – Kishegyesi út – István út2011-tőlVincellér utca – AugusztaIstván út – Kishegyesi út – Pesti utca – Mester utca – Csemete utca – Dózsa György utca – Nádor utca – Thomas Mann utca – Bolyai utca – Egyetem tér – Nagyerdei körút – Pallagi út – Gyógyszergyár – Pallagi út – Móricz Zsigmond útMóricz Zsigmond út – Dóczy József utca – Egyetem tér – Bolyai utca – Thomas Mann utca – Nádor utca – Dózsa György utca – Csemete utca – Mester utca – Pesti utca – Kishegyesi út – István út

Megállóhelyei

! !Megállóhely ! !Átszállási kapcsolatok |- | 0 | Vincellér utcavégállomás | 24 |align=left| |- | 1 | Sárvári Pál utca | 23 |align=left| |- | 2 | Holló László sétány | 22 |align=left| |- | 4 | Gyepűsor utca (↓)Derék utca-Jégcsarnok (↑) | 20 |align=left| |- | 6 | Dorottya utca | 18 |align=left| |- | 8 | Kishegyesi út | 17 |align=left| |- | ∫ | Pesti utca | 15 |align=left| |- | 11 | Vendég utca (↓)Mester utca (↑) | 13 |align=left| |- | 13 | Csemete utca | 12 |align=left| |- | 15 | Dózsa György utca | 10 |align=left| |- | 17 | Nádor utca | ∫ |align=left| |- | 18 | Dienes László Középiskola | 7 |align=left| |- | 20 | Bolyai utca (↓)DAB-székház (↑) | 6 |align=left| |- | 23 | Egyetem | ∫ |align=left| |- | 24 | Klinikák | ∫ |align=left| |- | 25 | Szociális Otthon | ∫ |align=left| |- | 26 | Pallagi út | ∫ |align=left| |- | 27 | TEVA Gyógyszergyár | ∫ |align=left| |- | 28 | Móricz Zsigmond út | ∫ |align=left| |- | ∫ | Bolyai utca | 4 |align=left| |- | ∫ | Dóczy József utca | 3 |align=left| |- | ∫ | Egyetemi sporttelep | 2 |align=left| |- | 29 | Augusztavégállomás | 0 |align=left|

Menetrend Hivatalos menetrend Egyszerűsített menetrend

Források A DKV Zrt. Hivatalos oldala

Balogh Tamás Zoltán: buszPANORÁMA - A debreceni autóbuszjáratok története 1863-2018

Kategória:Debrecen autóbuszvonalai