Németh Juci (Németh Judit) (Kapuvár, 1977. május 3. –) magyar énekesnő, zenész, zeneszerző, riporter.
Életrajz Óvónőképzőt, tanárképzőt és zeneiskolákat végzett. A kapuvári, rábaközi gyökerekkel rendelkező lánynak a helyi kórus, a tanárok, a gyerekzenekarok adtak először fellépési lehetőséget. Hét éven át énekelt az Anima Sound Systemben, a zenekar három lemezén, az Anima-n, a Gipsy Sound Clash-en és az Aquanistan-on működött közre. Filmezett Jancsó Miklóssal (Ede megevé ebédem), riporterként és műsorvezetőként is tevékenykedett a Magyar Televízió Kultúrház című műsorában, a Tilos az Á Performansz Színház társulatával pedig a színházi életbe is belekóstolt.
Dolgozott a Kispál és a Borzzal és a Žagarral, rendszeres vendége a Kiscsillagnak. Dolgozik a Budapest Bárral.
Juci 2006-ban hosszabb időre kiutazott Londonba, ahol rengeteg élményt és inspirációt gyűjtött. Ott barátkozott össze Vasaló Áronnal és Faragó Tamással, majd hazatérése után 2008 januárjában hozta össze a saját zenekarát, amelynek a Nemjuci nevet adta. A zenekarban a Rémember együttes két tagja, Vasaló Áron (dob) és Matyijő (basszusgitár), valamint Faragó Tamás (gitár) adja az alapot Juci hangjához.
A Budapest Bár produkcióiban is szerepel. Kiss Tiborral (Quimby) a Szívemben bomba van című korabeli slágert énekelte el. Óriási sikere van Harangozó Teri régi slágerével, az Ördögtánccal.
Párja G. Szabó Hunor zenész. Kislányuk 2018-ban született.
Pályafutása
1997-2004 Anima Sound System 2005-2006 M2 kultúrház 2006 Klikkerek 2007 Žagar zenekar 2007 Kispál és a Borz 20 éves jubileumi koncert 2007-2025 Budapest Bár projekt 2007–2014 Nemjuci zenekar 2010. augusztus – Kispál és a Borz Napozz Holddal (búcsúkoncert) 2021- JUCIHUNOR DUO (G. Szabó Hunorral)
Filmszerepek Könyveskép – A rendőrség ismét nyomoz Lavina professzor ügyében (epizód) (2007) Feszti Körkép – Fesztiváljáró kulturális magazin – műsorvezető
Színházi szerepek Mihaszna Varieté – TÁP Színház – Tünet Együttes közös előadása, műsorvezető Ökosztüm 2009 – MERLIN Színház előadása – Divatszínház, a környezettudatos öltözködésért Békeffi István, Szenes Iván, Fényes Szabolcs: Szerencsés flótás (Dizőz), (Városmajori Szabadtéri Színpad)
Kapcsolódó szócikkek Magyar nők az alternatív zenében
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar zeneszerzők Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar nők Kategória:1977-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kapuváriak