Olga Valerjevna Medvedceva (; Krasznojarszk, 1975. július 7. –) korábbi nevén Olga Piljova, orosz sílövő. A civil életben sportedzőként tevékenykedő sportoló 1998-óta szerepel különböző nemzetközi sílövő versenyeken.

A világkupában, a 2003/04-es sorozatban az összetett második helyen végzett, a következő idényben, 2004/05-ben, pedig a harmadik helyet szerezte meg. A világbajnokságon 2000-ben indult először, és az orosz váltó tagjaként aranyérmes lett. Ezzel együtt hat alkalommal nyer világbajnoki címet, és további két alkalommal végzett második helyen, illetve egyszer lett harmadik.

Olimpián 2002-ben indult első alkalommal, ahol megnyerte az üldözőversenyt, az orosz csapattal pedig harmadik lett váltóban. 2006-ban, a torinói olimpián az egyéni indításos versenyszámban ezüstérmet szerzett, viszont az elvégzett doppingtesztjének pozitív eredménye lett, a leadott mintájában nagy koncentrációjú karfedont találtak. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sportoló érmét elvett és kizárta az olimpiáról, ezen felül kétéves eltiltást is kapott a versenyekről.

Visszatérésére a nemzetközi sportéletbe 2008-ban került sor, amikor indult a csehországi Nove Mesto-ban megrendezett Európa-bajnokságon. Azóta rendszeres résztvevője a világkupa fordulóinak. A 2009-ben megrendezett világbajnokságon az orosz váltóval aranyérmet nyert.

2010-ben indult az olimpiai játékokon, ahol az orosz váltó tagjaként a dobogó legfelső fokán végzett.

Eredményei

Olimpia

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni 15 kmSprint 7,5 kmÜldözőverseny 10 kmTömegrajtos 12,5 kmVáltó 6 km2002 Salt Lake City481----32006 TorinoKizártákNem állt rajthoz------------2010 Vancouver21222041 Világbajnokság

ÉvVilágbajnokságVersenyszámEgyéni 15 kmSprint 7,5 kmÜldözőverseny 10 kmTömegrajtos 12,5 kmVáltó 6 kmVegyes váltó 7,5 km2000 Oslo Holmenkollen11--------111----2001 Pokljuka137471----2002 Oslo Holmenkollen------------2--------2003 Hanti-Manszijszk----363014--------2004 Oberhof14524242----2005 Hochfilzen66431----2005 Hanti-Manszijszk--------------------12009 Phjongcshang19211491----

Világkupa

Összesített eredményIdény1999/002000/012001/022002/032003/042004/052005/062008/092009/10Helyezés20741023281713

A világkupa fordulóin elért dobogós helyezésekVilágkupa szezonAranyéremEzüstéremBronzérem 1999/00 Oberhof Váltó Oslo Holmenkollen Váltó (VB) Ruhpolding Váltó Antholz-Anterselva Váltó Lahti Váltó Hanti-Manszijszk Sprint Ruhpolding Sprint Hanti-Manszijszk Üldözőverseny 2000/01 Pokljuka Váltó (VB) Pokljuka/Antholz-Anterselva Sprint Antholz-Anterselva Sprint Antholz-Anterselva Váltó Pokljuka/Antholz-Anterselva Váltó Ruhpolding Váltó 2001/02 Salt Lake City Üldözőverseny (O) Hochfilzen Váltó Pokljuka Üldözőverseny Breznóbánya Tömegrajtos Oberhof Sprint Ruhpolding Váltó Oslo Holmenkollen Tömegrajtos (VB) Salt Lake City Váltó (O) 2002/03 Ruhpolding Váltó Antholz-Anterselva Váltó Lahti Sprint Oslo Holmenkollen Váltó Oberhof Váltó Östersund Sprint Östersund Váltó Ruhpolding Sprint Östersund Egyéni 2003/04 Oberhof Egyéni (VB) Lake Placid Sprint Lake Placid Üldözőverseny Fort Kent Tömegrajtos Oslo Holmenkollen Sprint Oslo Holmenkollen Üldözőverseny Kontiolahti Váltó Breznóbánya Üldözőverseny Ruhpolding Váltó Oberhof Váltó (VB) Breznóbánya Egyéni Pokljuka Üldözőverseny Ruhpolding Üldözőverseny 2004/05 Beitostolen Váltó Ruhpolding Váltó Ruhpolding Sprint Ruhpolding Üldözőverseny Cesana San Sicario Váltó Hochfilzen Váltó (VB) Hanti-Manszijszk Vegyes váltó (VB) Beitostolen Üldözőverseny Oslo Holmenkollen Sprint Oberhof Váltó Cesana San Sicario Egyéni Pokljuka Tömegrajtos Östersund Üldözőverseny Antholz-Anterselva Egyéni Hochfilzen Tömegrajtos (VB) 2005/06 Hochfilzen Váltó Oberhof Tömegrajtos Östersund Váltó 2006/07 2007/08 2008/09 Phjongcshang Váltó (VB) Oberhof Tömegrajtos Vancouver Váltó 2009/10 Oberhof Váltó Vancouver Váltó (O) Östersund Sprint Östersund Váltó Ruhpolding Sprint Ruhpolding Váltó Összesítés Egyéni: 1 Sprint: 4 Üldözőverseny: 4 Tömegrajtos: 1 Váltó: 13 Vegyes váltó: 1 ------------ Összesen: 24 Egyéni: 1 Sprint: 7 Üldözőverseny: 3 Tömegrajtos: 5 Váltó: 14 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 30 Egyéni: 3 Sprint: 3 Üldözőverseny: 4 Tömegrajtos: 1 Váltó: 6 Vegyes váltó: 0 ------------ Összesen: 17 <div id="O">O - Olimpia és egyben világkupa forduló is. <div id="VB">VB - Világbajnokság és egyben világkupa forduló is.

Források biathlonresults.com biathlonworld.com

Kategória:Orosz sílövők Kategória:Orosz olimpiai bajnokok Kategória:Olimpiai bajnokok (2002) Kategória:Olimpiai bajnokok (2010) Kategória:Olimpiai bajnokok (biatlon) Kategória:Orosz olimpiai bronzérmesek Kategória:Orosz nők Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek