Lőrincz Aladárné Molnár Vilma (Istensegíts, Bukovina, 1929. december 12. – 2019.) szövőasszony, a Népművészet Mestere.
Életpályája Családjában öröklődött a szövés, hímzés tudománya: édesanyja, anyósa egyaránt művelte. Kicsi gyerekkortól volt kitől tanulnia. Az elsők között végezte el Tolna megyében a díszítőművészeti tanfolyamot (1966). 1964-ben kapta meg az első arany oklevelet egy megyei kiállításon, s akkor kezdte el hinni is, hogy valóban jó és fontos, értékes az, amit csinál. Majdnem minden meghirdetett szőttespályázaton, kiállításon részt vett. Rá jellemző szerénységgel, díjait nem tartotta számon, pedig Gránátalma-díj (1975) és több országos I-III. díj és Sárközi-emlékdíj is van közöttük. Nemcsak egyéni, saját tervezésű munkáival, hanem gyermek- és felnőtt szakköreiben végzett eredményes tevékenységével is országos elismerést, hírnevet szerzett. Majoson szakköre volt, amit folyamatosan indított az érdeklődőknek 1963-tól, de tanított Zombán, Bonyhádon és bárhol, ahol igényelték. Nyers színben tartott, anyagában mintás kender vagy pamutvászonból készült bordó vagy fonallal mintázott párnái, terítői, falvédői és egyéb lakástextiljei meleg díszei a mai lakásnak is. 1969-ben népi iparművész, 1970-ben Népművészet Mestere címet kapott.
Díjai
Sárközi-emlékdíj (1968, 1990) A Népművészet Mestere (1970) Gránátalma-díj (1975) Sebestyén Ádám-díj (1996)
Jegyzetek
Források Balázs Kovács Sándor – Deli Erzsébet: Kézművesek, népi iparművészek Tolna megyében. Szekszárd, 1999. A Népművészet Mesterei
Kategória:Magyar iparművészek Kategória:Népművészet Mestere díjasok Kategória:1929-ben született személyek Kategória:2019-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar nők