Degré Miklós (Vác, 1867. október 14. – Budapest, 1945. február 27.)Halálesete bejegyezve a Bp. XI. ker. állami halotti akv. 201/1945. folyószáma alatt. bíró, büntetőjogász, ítélőtáblai elnök, jogi szerkesztő.
Élete Apja, Degré Alajos ügyvéd és író a márciusi ifjak egyike volt, így Jókai Mór, Irányi Dániel és Klapka György közelében nevelkedett; édesanyja nemes Koller Amália (1837-1907) volt.özv. Degré Alajosné gyászjelentése, 1907 Gimnáziumi tanulmányait a budapesti piaristáknál, jogi tanulmányait a budapesti egyetemen folytatta. Elnöke volt az egyetemi olvasókörnek. 8 évi ügyvédjelölti, bírósági és igazságügyminisztériumi fogalmazói gyakorlat után 1897-ben járásbírónak nevezték ki Békésbe, majd a budapesti VIII-X. kerületi bíróságra. 1906-ban a zalaegerszegi, 1911-ben a győri törvényszék, 1914-ben a budapesti központi járásbíróság elnöke lett. 1915 és 1921 között a budapesti ítélőtábla tanácselnöke volt és az egyik büntetőtanácsot vezette. 1918-tól 1920-ig az Országos Központi Árvizsgálóbizottság elnökeként is tevékenykedett. 1921-től alelnöke, 1926-tól elnöke volt az ítélőtáblának. 1927-től a politikai életben is részt vállalt, a felsőház tagja, a mentelmi bizottság elnöke volt. Bírói és politikusi pályájáról 1937-ben vonult nyugállományba. Halálát szívizomelfajulás okozta.
Házassága és leszármazottjai Degré Miklós feleségül vette Lechner Paula (1878-1936) kissaszonyt, dr. Lechner Ágost (1834-1901), egyetemi jogtanár, egyetemi rektor, felsőrendiházi tag lányát. Gyermekuk: Degré Alajos (Zalaegerszeg, 1909. május 16. - Zalaegerszeg, 1984. április 10.) jogtörténész, levéltáros volt.
Szerkesztői munkája
Szakírói munkája a büntetőjog és büntető eljárásjog területére terjedt ki, szerkesztői és kiadói tevékenysége szélesebb körű volt. 1915–1937 között egyik szerkesztője volt a Büntető Jog Tára büntetőjogi szaklapnak, mely 1920-tól a Magyar Jogi Szemle melléklapja volt. 1913-tól 1921-ig A büntető igazságszolgáltatás évi bírói gyakorlatáról címmel összefoglaló cikkeket írt, melyek a Magyar Jogászegylet Értekezéseiben és a Jogállam c. folyóiratban jelentek meg, s az időszak büntetőjogának szemléltető keresztmetszeteit adták. 1930–1944 között Várady Brenner Alajossal együtt szerkesztette a Magyar Törvénytár millenniumi emlékkiadásának (új Corpus Juris Hungaricinak) az évenkénti új köteteit.
Főbb művei
Magyar büntetőtörvények zsebkönyve (az Edvi Illés Károly-féle könyv átdolgozása és kiadása (Bp., 1924, 1930) Főtárgyalás az esküdtbíróság előtt (Bp., 1912) Az árdrágító visszaélésekről szóló 1916. évi IX. törvénycikk magyarázata (Bp., 1916) Háborús büntetőjog (Bp., 1918) Anyagi és alaki büntetőjog (I. kiad. Angyal Pállal, Pécs, 1917, II. kiad. Angyal Pállal és Zehery Lajossal, Pécs, 1927) Az új büntetőnovella (Bp., 1928)
Jegyzetek
Források
Ruhmann Emil: Degré Miklós (Magyar Jogászegyleti Szemle, 1927.) Corpus Juris Hungarici, 1896. A Corpus Juris Hungarici szerkesztőinek életrajza. Magyar Országgyűlési Almanach az 1931-1936. évi országgyűlésről [ Magyar életrajzi lexikon]
Kategória:Magyar jogászok Kategória:A Corpus Juris Hungarici szerkesztői Kategória:1867-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek