bélyeg|300px|Az Isteni színjáték első éneke Dante Pokla, az Inferno, Dante Alighieri száz énekből álló Isteni színjáték című elbeszélő költeményének első színtere.
A költemény az 1300. évben, nagypéntekre virradó éjszakán kezdődik. Dante ekkor harmincöt éves volt, ami a Biblia szerinti várható élettartam fele.Zsolt 90,10: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk.” (Károlyi-féle fordítás)
A pokol felépítése bélyeg|300px|A Dante-féle pokol felépítése (Giovanni Stradano) Dante pokolképe a görög mitológia és keresztény elképzelések alapján jött létre. A pokol bejárása hasonlít Odüsszeusz és Aeneas alvilági utazásához, de a túlvilágon élők sorsa egészen más, mint az ókori eposzokban. Dante poklában szenvednek a bűnösök, egyetlen céljuk a bűntől való megszabadulás, de ez nem lehetséges.
A Dante-féle pokol bejárata a Golgota hegyén, Jeruzsálem mellett található. Felépítését és alakját tekintve tölcsérszerű, egyre jobban szűkülő körökből épül fel. A bűnös lelkek, bűneik súlyosságától függően különböző fajtájú és mértékű büntetésben részesülnek, a következőképp: Pokol tornáca: a meg nem keresztelt emberek (újszülöttek és a kereszténység előtt élők) Második kör: a szerelem bűnösei Harmadik kör: torkosok, falánkok Negyedik kör: fösvények, uzsorások, tékozlók Ötödik kör: haragosok Hatodik kör: eretnekek Hetedik kör: erőszaktevők az erőszakos tetteik fajtája szerint. Így a hetedik körnek három gyűrűje különíthető el: Gyilkosok, vérengzők, rablók, zsiványok gyűrűje Öngyilkosok és saját vagyonuk eltékozlói Istenkáromlók Nyolcadik kör: a megbízhatatlanok. Ez a kör tíz bugyorból áll, benne bugyronként a következő bűnösöket találjuk: kerítők, csábítók hízelgők szimóniákusok varázslók, jósok nyerészkedők, sikkasztók képmutatók rablók, tolvajok rossz tanácsadók viszályszítók hamisítók Kilencedik kör: az árulók bűnhődésének helyszíne. Négy különböző, névvel ellátott gyűrűből áll. A nevek az árulás fajtájára utalnak: Kaina: rokonok árulói, testvérgyilkosok Autenóra: hazaárulók Ptolomea: vendégeik elárulói Judecca: jótevőik elárulói
Dante útja a pokolban A vadonban 300px|bélyeg|Dantét megtámadja a három fenevad (bal oldal), Dante és Vergilius találkozása (Giovanni di Paolo festménye, 15. század) Dante túlvilági zarándokútra indul, hogy morális megújulásával, irányt nyújtson embertársainak. Nemsokára azonban rémülten rádöbben, hogy letért a helyes útról, s eltéved egy sötét erdőben. Azonban amikor sikerül kitörnie az erdős völgyből és a reggeli fénynél megpillantania célját, egy magas hegygerincet, vadállatok – a lélek és a firenzei társadalom sötét erői – törnek rá: : a gyönyörök és az irigység párduca; a gőg és az erőszak dühös oroszlánja és a féktelen kapzsiság mindig éhes nőstényfarkasa. Ekkor feltűnik az értelem és az erkölcsi tisztaság hőse, Vergilius, aki kivezeti a Dantét a veszedelemből és vezetőül kínálkozik „örök hely”, a pokol, illetve a purgatórium és a mennyország felé. Dante előbb elfogadja az ajánlatot, majd visszaretten és csak akkor indul el, amikor megtudja, hogy Vergilius az ő üdvözült szerelme, Beatrice követeként jött eléje.
A pokol kapuja bélyeg|300px|Dante és Vergilius a pokol kapujában. Priamo della Quercia (15. század) festménye Dante túlvilági vezetője, Vergilius, az utazást a pokol bemutatásával kezdi. Először a pokol kapujához érkeznek, melyen a következő felirat olvasható, Babits Mihály fordításában: „Én rajtam jutsz a kínnal telt hazába, én rajtam át oda, hol nincs vigasság, rajtam a kárhozott nép városába. Nagy Alkotóm vezette az igazság; Isten hatalma emelt égi kénnyel, az ős Szeretet és a fő Okosság. Én nem vagyok egykorú semmi lénnyel, csupán örökkel; s én örökkön állok. Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.”
A feliratban a „Hatalom” az Istent jelenti, az „Okosság” Jézust, a „Szeretet” a Szentlelket. vagyis a pokol Lucifer bukása miatt keletkezett, az „örök” egek és az angyalok után, de még a földi világ előtt.
A pokol kapujában Dante a közönyös emberek lelkeivel találkozik. Ezek az emberek, bár erényesen éltek, közönyösek voltak Isten és a Sátán iránt is. A „közönyösök” pokolba való helyezésével, Dante a Biblia egyik tanításának: „…nem vagy se hideg, se meleg, ezért kiköplek a számból” (Jelenések könyve 3.16) akar megfelelni. A közönyösök mögött az Akherón folyó húzódik, melyen Kharón szállítja a lelkeket a túloldalra. Kharón csak az Istennel meg nem békült lelkeket veszi fel a ladikjába, így Dantét visszautasítja, aki később, rejtélyes módon, ájulásból feleszmélvén, mégis a túloldalon találja magát.
Első kör: a pokol tornáca bélyeg|300px|A „nagy szellemek” Akárcsak a többi, a kereszténység megjelenése előtt élt erényes ember, Vergilius is a pokol lakója, mivel: „Bár későcskén, sub Julio születtem,/jó Augusztus alatt Rómában éltem, hívén a régi, hazug istenekben.” Ugyanakkor Dante kérdésére válaszolván Vergiliustól megtudjuk azt is, hogy a pokol ezen köréből van remény a szabadulásra: egy, a mennyországból alászállt „Erős” (Jézus) – aki halála után „szálla alá a poklokra” és felvitte a mennybe az Ótestamentum prófétáit és atyáit – kivitt innen már több lelket is: Ádámot és Évát, Ábelt, Noét, Mózest, Dávid zsidó királyt, Ábrahámot, Jiszráélt és feleségét Ráhelt, de még sok más mindenkit is.
A tornác lakói, akiket Dante „a lebegők”-nek nevez, semmilyen más kíntól nem szenvednek, csak a kereszténység iránti vágyakozástól.
Második kör: a szerelem halottjai bélyeg|300 px|A szerelem halottjai bélyeg|Francesca da Rimini sorsa 19. századi festményen A kör bejáratánál Minósz ítélkezik. (A tulajdonképpeni kárhozottak sora ebben a körben kezdődik, azért áll itt a bíró.) A pokol ezen körében azok töltik büntetésüket, akik életükben a kéjt keresték. A lelkek, nagy csapatba verődve, fel s le szállingóznak. A csapat élén Szemiramisz áll, mögötte a Dido aki Aineiaszért hagyta el férjét, majd amikor ő elutasította öngyilkos lett. Őket követi Kleopátra, Heléna, Akhilleusz, Parisz és Trisztán.
Dante két szerelmest szólít meg, akik közel jőve hozzá elmesélik történetüket. Kiválasztásuk nem véletlenszerű: Dante Ravennában, a Pó torkolatánál született Francesca da Rimini (Francesca da Polenta) történetét meséli el. Francesca Gianciotto Malatestának, Rimini uralkodójának volt a felesége. Azonban miután Gianciotto szerelmi légyott közben lepte meg saját testvérével, Paolóval, megölte őket. Francesca és Gianciotto házassága politikai jellegű volt; arra szolgált, hogy a két család közötti vérbosszúnak véget vessen. Dante hőseinek védelmében az „édes új stílus” szerelmi elméletét hozza fel, amely szerint a szerelmi szenvedély csak a nemes lelkű embert gyújtja fel (al cor gentil ratto s’apprende).
Harmadik kör: „a gyomor mértéktelenjei” bélyeg|bal|300px|Cerberus és a torkos emberek lelkei a pokol harmadik körében. Priamo della Quercia (15. század) festménye A pokol harmadik, a torkos lelkek körét, Cerberus a falánk, háromfejű kutya őrzi. Vergilius egy marék földet dobva a fenevad három szájába, megnyugtatja azt, s így bántódás nélkül jutnak be a harmadik körbe.
Ott a két utazót erős zápor fogadja, a földön pedig halott emberek lelke hever szerte széjjel. Az egyik földön fekvő lélek hirtelen felugrik, amikor a két utazó a közelébe ér: egy szellemes, vidám, firenzei „cimbora”: Ciacco. Torkosságáról Boccaccio is beszél (Dekameron IX. 8). Dante, városa jövőbeli sorsáról érdeklődik Firenze polgárainak megtestesítőjétől, Ciaccótól. A kérdés a Dante korabeli Firenzére céloz, akkoriban ugyanis két ellenséges párt versenyzett egymással: a kevésbé gazdag „fehér” guelfek,A guelfek a pápaság híveinek és a császárság ellenfeleinek pártneve volt Itáliában. a Cerchi család által vezetett csoport, a „vadpárt” (Dante is közéjük tartozott), és a Donati által vezetett „fekete” guelfek – a leggazdagabb bankár családok. Ciacco jóslata szerint ez utóbbi párt fog végül győzni.
Negyedik kör: a pénz rabjai bélyeg|300px|Priamo della Quercia festménye Dante poklának negyedik köréről A negyedik körhöz érvén, a két utazót ördögnyelven megszólaló Plútusz ördög fogadja: „Pape Satan, pape Satan aleppe”.Jelentése ismeretlen. Kardos Tibor a műhöz írt kommentárjában a legvalószínűbb megoldásnak a Hej Sátán urunk, hej Sátán urunk, mit látok! magyarázatot adja. felkiáltással. Vergilius azonban elkergeti útjukból Plútuszt és Dantéval belépnek a pokol negyedik körébe.
A negyedik körben a pénz rabjai bűnhődnek: a tékozlók és a kuporgatók egyaránt. Hatalmas sziklákat görgetnek fel egy magas partra, amelyek akár Sziszüphosz köve, mindig visszagurulnak. Dante valószínűleg a földi kincsek hiábavalóságát akarta ezzel szemléltetni. Számos olyan pap, kardinális és pápa bűnhődik itt, akiket Dante egy olasz közmondásra hivatkozván – Dissipato fino a capelli (Még a haját is eltékozolná) – „még szőrük sem nőtt meg fejük búbján” -ként jellemez.
Ugyancsak a negyedik körben bűnhődnek a haragosok is: ők a Sztüx „tavának” „bíbornál is vörösebb”, sáros habjaiban egymást ütik, rúgják. A tóhoz a két utazó nagypéntek után, éjfélkor érkezik.
Ötödik kör: az indulatosok bélyeg|bal|300px|Az indulatosok a Sztüx folyóban. Jobboldalt Dis városának kapuja Az ötödik kör szélén, a Styx folyó partjához érve, a két utas egy toronyhoz ér. A torony tetején jelzőtüzek égnek, a folyón pedig Flégiász, a Sztüx haragos révésze közeledik a part felé. Vergilius és Dante beszállván a csónakba, a révész átszállítja őket a haragos szellemekkel teli folyón, ahol az életükben haragos, durva jellemű lelkek bűnhődnek. Vergilius elmondása szerint, számos, a földi világban most is dicsőített király és uralkodó került ide, olyanok, mint a lovát ezüst patkóval megpatkoltató Filippo Argenti, aki életében durva embertelenségéről volt ismert.
Hatodik kör (Dis városa): az eretnekek és a hitetlenek bélyeg|300px|Dis városa bélyeg|300px|Jobboldalt: Guido Cavalcanti apja és Farinata; baloldalt pedig azoknak sírja látható, akik nem hittek a halál utáni életben A folyó másik partján Dis vörösen lángoló városa tűnik fel a homályból.Dis, más néven Pluto Dante alvilágának a királya. Dante „mecsetnek” nevezi Dis város tornyait, utalva ezzel lakóinak hitetlenségére. A város várfalai mögül dühös lelkek, bukott angyalok követelik az élő Dante távozását az alvilágból. Míg Vergilius a bejutáson töri a fejét, Dantéban felmerül a kérdés, hogy ha őt le tudta hozni ide Vergilius, akkor lehetséges-e ennek fordítottja: felmehet-e holt lélek az élők világába. Vergilius igennel válaszol: az Eritkó nevű thesszáliai boszorkány közvetlenül a halála után megidézte a lelkét és arra kérte, hogy hozzon fel az alvilágból egy lelket az árulók közül (Júdás köréből), hogy megtudhassa a pharszaloszi csata végkifejletét. Mindeközben Dante egy a városon belüli toronyra lesz figyelmes, amely a három „vén anyó”, a bosszúálló erinnysek otthona. Ekkor a Styxen átgázolva megjelenik Cerberus akinek parancsára Dis városának kapui megnyílnak a két utazó előtt, ők pedig rögtön belépvén, azon lelkek bűnhődésének színterére jutnak akik, nem hittek a halál utáni életben.