Jonathan Charles Palmer (London, 1956. november 7. –) volt brit autóversenyző, Formula–1-es pilóta. Fia, Jolyon Palmer szintén versenyzett a Renault F1 pilótájaként.

Pályafutása bélyegkép|Palmer egy Zakspeed 841 volánja mögött (1985) 1981-ben megnyerte a brit Formula–3-as bajnokságot, majd három évvel később a Formula–2-es bajnokságot is. A Formula–1-ben először a RAM, később a Zakspeed színeiben versenyzett. Egy alkalommal az 1983-as európai nagydíjon a Williams csapatban is szerepelt. Ezután három évig a Tyrrell pilótája volt. Az első szezonban, 1987-ben megnyerte a legjobb nem turbómotorral versenyzők számára kiírt Jim Clark kupát. Az 1988-as év nem hozta a tőle várt jó eredményeket, mert autója messze elmaradt a mezőnyétől. 1989-ben a 018-as karosszériának köszönhetően ismét jobban szerepelt, a szezon második felében azonban Jean Alesi mögött a háttérbe szorult.

Később a BBC kommentárotaként dolgozott, majd saját junior csapatot alapított. Olyan nagy versenyzők karrierjét indította el mint Justin Wilson.

Eredményei Teljes Formula–1-es eredménysorozata

Év Csapat 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Helyezés Pont 1983 Williams BRA USW FRA SMR MON BEL DET CAN GBR GER AUT NED ITA EUR13 RSA 31. 0 1984 RAM BRA8 RSAKi BEL10 SMR9 FRA13 MONNK CAN DETKi DALKi GBRKi GERKi AUT9 NED9 ITAKi EURKi PORKi 27. 0 1985 Zakspeed BRA PORKi SMRNI MON11 CAN DET FRAKi GBRKi GERKi AUTKi NEDKi ITA BEL EUR RSA AUS 29. 0 1986 Zakspeed BRAKi ESPKi SMRKi MON12 BEL13 CANKi DET8 FRAKi GBR9 GERKi HUN10 AUTKi ITAKi POR12 MEX10 AUS9 22. 0 1987 Tyrrell BRA10 SMRKi BELKi MON5 DET11 FRA7 GBR8 GER5 HUN7 AUT14 ITA14 POR10 ESPKi MEX7 JPN8 AUS4 11. 7 1988 Tyrrell BRAKi SMR14 MON5 MEXNK CAN6 DET5 FRAKi GBRKi GER11 HUNKi BEL12 ITANK PORKi ESPKi JPN12 AUSKi 14. 5 1989 Tyrrell BRA7 SMR6 MON9 MEXKi USA9 CANKi FRA10 GBRKi GERKi HUN13 BEL14 ITAKi POR6 ESP10 JPNKi AUSNK 25. 2

Fordítás

Külső hivatkozások Profilja a grandprix.com honlapon Profilja a statsf1.com honlapon

Kategória:Brit autóversenyzők Kategória:Brit Formula–1-es versenyzők Kategória:Brit Formula–2-es versenyzők Kategória:1956-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Williams F1