A Ház a Kísértet-hegyen (eredeti cím: House on Haunted Hill) 1999-ben bemutatott amerikai horrorfilm, melyet Robb White és Dick Beebe forgatókönyve alapján William Malone rendezett, Robert Zemeckis és Joel Silver produceri segédletével. A főbb szerepekben Geoffrey Rush, Famke Janssen, Taye Diggs, Ali Larter, Bridgette Wilson, Peter Gallagher és Chris Kattan látható.
A film William Castle azonos című 1959-es horrorjának feldolgozása, illetve a horrorfilmekre szakosodott Dark Castle Entertainment filmgyártó cég legelső filmje. Az Amerikai Egyesült Államokban 1999. október 29-én mutatták be a Warner Bros. forgalmazásában, magyarországi mozibemutató 2000. november 2-án volt. Bár anyagi szempontból sikeresnek mondható, a kritikusok véleménye összességében negatív volt.
2007-ben megjelent egy videófilmes folytatása Visszatérés a Kísértet-hegyre címmel, teljesen új szereplőkkel.
Cselekmény
1931-ben egy elmegyógyintézet páciensei fellázadnak a szadista intézményvezető, Dr. Richard B. Vannacutt és személyzete ellen, akik embertelen kísérleteket végeznek az ápoltakon. Az épületet felgyújtva öt orvos kivételével mindenkivel végeznek.
1999-ben Evelyn Stockard-Price boldogtalan érdekházasságban él a dúsgazdag vidámpark-tulajdonos Steven Price-szal. A makacs Evelyn kérésére Price egy régóta elhagyatott kórházban szervez a nőnek születésnapi partit. Az ingatlan tulajdonosa, a gyerekkora óta ott élő Watson Pritchett váltig állítja, az épület maga a gonosz. A partin öt meghívott vendég vesz részt: Jennifer Jenzen filmproducer, Eddie Baker baseballjátékos, Melissa Marr egykori tévésztár, Donald Blackburn orvos és maga Pritchett. A vendégeket rejtélyes módon nem Price hívta meg és a férfi egyáltalán nem is ismeri őket. Ennek ellenére megtartja a rendezvényt és egymillió dollárt ajánl fel minden vendégnek, aki reggelig az épületben marad (aki előbb elhagyja azt, annak a pénzét felosztják a nyertesek között).
Az épület biztonsági rendszere meghibásodik és fogságba ejti a bent tartózkodókat. Jennifer, Eddie és Pritchett az alagsorban próbálja megkeresni az irányítópanelt. Kutatás közben Jennifer beismeri Eddie-nek, hogy igazi neve Sara Wolfe: a lány a valódi Jennifer Jenzen kirúgott titkárnője, aki a pénz megszerzése érdekében ellopta korábbi munkaadója meghívóját. Nem sokkal ezután Sara egy magát Eddie-nek kiadó szellem után ered és kis híján belefullad egy hatalmas kádnyi vérbe. Melissa véres nyomokat hátrahagyva eltűnik, Price pedig felkeresi asszisztensét, a parti látványosságaiért felelős Schechtert, akire brutálisan megcsonkítva talál rá. A biztonsági kamerák monitorján Dr. Vannacutt szellemét pillantja meg, kezében egy véres fűrésszel.
Evelyn a többiek szeme láttára hal meg egy elektrosokk asztalhoz szíjazva. Price fegyverrel a kezében felesége gyilkosának nevét követeli a vendégektől. Eddie kiüti a férfit, akit ezután bezárnak egy különös kamrába: itt egy elavult zoetróp készülék található, mellyel a múltban szkizofrén betegeket próbáltak kezelni. Blackburn önként vállalja a bezárt Price őrzését, majd a többiek távozása után beindítja a kamra gépezetét, hátborzongató mozgóképekkel kínozva Price-t. Vannacutt irodájában Sara és Eddie rájön, hogy az összes vendég – Blackburn kivételével – az 1931-es tűzvész öt túlélőjének leszármazottja és Price számítógépének manipulálásával maga a gonosz szellem hívta őket egy helyre.
Blackburnről kiderül, hogy régóta Evelyn szeretője. Megrendezték a nő halálát, Price-t próbálva megvádolni a gyilkossággal és abban reménykedtek, Evelyn férjével valamelyik vendég önvédelemből végez majd az éjszaka folyamán. Evelyn hidegvérrel Blackburnt is megöli és kiengedi az önkívületi állapotban lévő Price-ot a kamrából. Sara rátalál a véres ruházatú Price-ra, valamint Blackburn levágott fejére és gyilkosnak gondolva a férfit, lelövi őt. Sara Eddie-vel és Pritchett-tel együtt távozik, ezután Evelyn felbukkan és sértegetni kezdi a látszólag halott férjét. Price azonban golyóálló mellényt viselt és rátámad nejére. Egy korhadt ajtón átzuhanva Evelyn eléri a házat uraló gonosz alakváltó sötétség rejtekét, mely felemészti és magába olvasztja a nőt.
Az amorf árnyalak Pritchett-tet is megöli, lehetőséget adva Price-nak a menekülésre. Közli Sara-val és Eddie-vel, hogy az egyedüli menekülő út a padláson át vezet. Price kinyit a padláson egy ablakot és feláldozza magát, időt nyerve két életben maradt vendégének a megmenekülésre. Sara kijut, de Eddie az ablakot lezáró acéllemez miatt a ház foglya marad. Eddie felfedi az őt elemészteni próbáló árny előtt, hogy valójában örökbe fogadták és nem a kórházi személyzet leszármazottja. Pritchett kísértete megjelenik, eltereli az árny figyelmét és kinyitja az ablakot elzáró akadályt, Eddie így kimenekül a napfényre. Sara megtalálja az öt darab, egyenként egymillió dollárról szóló csekket.
A végefőcím utáni jelenetben egy fekete-fehér filmen látható, ahogyan az 1931-es páciensek szellemei a Price házaspárt kínozzák az idők végezetéig.
Szereplők SzereplőSzínészMagyar hangSteven H. PriceGeoffrey RushHaás Vander PéterEvelyn Stockard-PriceFamke JanssenHorváth LiliSara WolfeAli LarterSchell JuditEddie BakerTaye DiggsKálid ArtúrMelissa Margaret MarrBridgette WilsonOrosz AnnaWatson PritchettChris KattanCsőre GáborDonald W. BlackburnPeter GallagherTarján PéterCarl SchecterMax PerlichDr. Richard VannacuttJeffrey CombsTV riporterLisa LoebÁrkosi KatiTV operatőrJames Marsters
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kapcsolódó szócikk Ház a Kísértet-hegyen (film, 1959)
Kategória:1999 filmjei Kategória:Amerikai természetfeletti horrorfilmek Kategória:Pszichiátriai intézetben játszódó filmek Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Remake filmek Kategória:Warner Bros. Pictures-filmek Kategória:InterCom-filmek Kategória:Los Angelesben forgatott filmek Kategória:Dark Castle Entertainment-filmek