Az FK Liepājas Metalurgs, teljes nevén Futbola Klubs Liepājas Metalurgs egy lett labdarúgócsapat. A klubot 1997-ben alapították, székhelye Liepāja városa. Jelenleg az első osztályban szerepelnek.
Története Daugava Liepāja és Dinamo Liepāja: 1945-1947
Első szezonjában a Daugava második helyen végzett a Lett SZSZK bajnokságában az FK Dinamo Rīga mögött. 1947-ben megnyerték első lett bajnoki címüket.
A Dinamo Liepāja sosem játszott a lett első osztályban. Legnagyobb sikere egy lett kupagyőzelem volt 1948-ban.
Sarkanais Metalurgs: 1949-1961
1949-ben a Daugava és a Dinamo egyesült, ezzel létrejött a Sarkanais Metalurgs csapata. Ebben az időben ez volt a legerősebb lett csapat. 1949-ben a Sarkanais megnyerte a bajnokságot és a kupát is. A bajnoki címet 1951-ben, 1953-ban, 1954-ben, valamint 1956 és 1958 között megszakítás nélkül megnyerte. 1953 és 1955 között a kupában is diadalmaskodott. 1954-ben, miután legyőzte a Daugava Rīga csapatát, a két csapat, 6 Metalurgs-játékossal a csapatban, együtt indult a szovjet másodosztályban. Ekkortól a lett bajnokságban leginkább a tartalékok szerepeltek. 1960-ban feljutottak az első osztályba, ahol 1990-ig különféle néven szerepeltek. 1961-ben a klub LMR Liepāja néven szerepelt.
Zvejnieks Liepāja: 1962-1989
1962-ben a klubnál tulajdonosváltás történt, a neve pedig Zvejnieks Liepājára változott. Ez lett a Dugava második csapata, a jobb játékosok szinte kivétel nélkül ott szerepeltek.
Olimpija Liepāja: 1990-1993
1990-ben a klub megkapta egy 20-as, 30-as évekbeli lett klub, az Olimpija Liepāja nevét. 1990-ben még a szovjet bajnokságban indult, 1991-ben viszont már csak a lettben, ahol harmadik lett. A Szovjetunió felbomlása után pénzügyileg egtyre rosszabb helyzetben kerültek, és fokozatosan visszaestek.
FK Liepāja: 1994
1994-ben a klub neve FK Liepāja lett, de ezen a néven csak 1994-ben szerepeltek.
DAG Liepāja: 1995-1996
1995-ben a klub egyesült az FC Dag Rīga csapatával, létrehozva ezzel a DAG Liepāja nevű csapatot. Az új csapat legnagyobb sikereként 1995-ben bejutottak a kupadöntőbe, ahol 3–0-ra kikaptak a Skonto FC-től.
Baltika Liepāja: 1996-1997
1996-ban ismét tulajdonosváltás történt a csapat élén, a neve Baltika Liepājára változott. Ekkor a klubnál szerepelt a későbbi válogatott labdarúgó, Māris Verpakovskis. A klub anyagilag nem volt túl erős, így folyamatosan meg kellett küzdenie a legjobb játékosok távozásával. 1997-ben végül megvette a csapatot a helyi kohászat, így ismét nagy terveket szövögethettek.
FK Liepājas Metalurgs: 1997 óta
Az immáron biztos pénzügyi háttérrel rendelkező csapat első szezonjában rögtön a második helyen végzett. 2005-ig 3 kupadöntőt is elvesztettek, majd ekkor megnyerték azt, valamint bajnokok is lettek. Ezek voltak a város első komolyabb trófeái a független Lettország létrejötte óta. 2006-ban ismét megnyerték a kupát.
Sikerek
Bajnok 2005 Bajnoki második 1998, 1999, 2003, 2004, 2006, 2007 Kupagyőztes 1946, 1947, 1948, 1953, 1954, 1955, 1963, 1964, 2006, 2017 Baltic League-győztes 2007 A Lett SZSZK győztese 1946, 1947, 1949, 1951, 1953, 1954, 1956, 1957, 1958
Az eddigi szezonok
1997 - 5. 1998 - 2. 1999 - 2. 2000 - 3. 2001 - 3. 2002 - 3. 2003 - 2. 2004 - 2. 2005 - 1. 2006 - 2. 2007 - 2. 2008 - 2.
Jelenlegi keret
2009. június 18. szerint.
Tartalékok
Ismertebb játékosok
Miervaldis Drāznieks Voldemārs Sudmalis Ernests Ziņģis Žanis Zviedris Jānis Intenbergs Ilmārs Verpakovskis Ainārs Linards Vladimirs Babičevs Māris Verpakovskis
Jegyzetek
Külső hivatkozások Hivatalos weboldal
Kategória:Lett labdarúgócsapatok Kategória:1997-ben alapított labdarúgócsapatok