Az I Wanna () Marie N lett énekesnő dala, amellyel Lettország képviseletében megnyerte a 2002-es Eurovíziós Dalfesztivált Tallinnban. A dal 2002. március 2-án, a lett nemzeti döntőben, a Eirodziesmában megszerzett győzelemmel érdemelte ki a dalversenyen való indulás jogát.
Eurovíziós Dalfesztivál 2001. december 14-én vált hivatalossá, hogy az énekesnő is résztvevője az Eirodziesma mezőnyének. A március 2-án rendezett döntőben a nézők szavazatai alapján megnyerte a nemzeti döntőt, így ő képviselhette hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon. Érdekesség, hogy a döntőben I Wonna címmel adta elő.
A dalt először a május 25-én rendezett döntőben adta elő, fellépési sorrendben huszonharmadikként, a Szlovéniát képviselő Sestre együttes Samo Ljubezen című dala után és a Litvániát képviselő Aivaras Happy You című dala előtt. A szavazás során összesítésben 176 ponttal (Észtországtól, Izraeltől, Litvániától, Németországtól és Spanyolországtól maximális pontot kapott) megnyerte a versenyt és megszerezte Lettország első és mai napig egyetlen eurovíziós győzelmét, egyben a 2002-es Eurovíziós Dalfesztivál rendezési jogát is elnyerte. Érdekesség, hogy Lettország az utolsó balti állam, amely győz
A következő lett induló a F.L.Y. együttes Hello From Mars című dala volt a 2003-as Eurovíziós Dalfesztiválon, Rigában, ahol Marie N volt az egyik műsorvezető.
A következő győztes a Törökországot képviselő Sertab Erener Everyway That I Can című dala volt.
Kapott pontok Össz Szavazó országok 176 4 8 10 10 12 2 10 12 7 12 8 5 6 7 5 8 8 12 6 7 5 12
A dal története A dal gyors tempójú, salsa-stílusú, melyben az énekesnő szerelmi vallomást tesz. Az előadás a koreográfiáról maradt emlékezetes: a dal elején az énekesnő öltönyben és kalapban, férfinak öltözve táncolt öt másik táncossal együtt. A dal tetőpontján a két férfi énekes letépte Marie N ruháját, mely alatt egy rózsaszín miniszoknya volt. A dal legvégén a szoknyát lehúzták, és így egy hosszú szoknya lett belőle. A későbbi években szinte mindig akadt egy-egy versenyző, aki hasonló ruhacserélős koreográfiával próbálta emlékezetessé tenni produkcióját.
Dalszöveg
Jegyzetek
További információk
Kategória:Dalok a 2002-es Eurovíziós Dalfesztiválon