270px|jobbra|bélyegkép|Pompeii család ábrázolása 270px|jobbra|bélyegkép|Amerikai család egy gyermekkel 1850-ben
A család emberek közössége vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti, házassági vagy örökbefogadási kapcsolat van. Egy család tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek.
Az európai (nyugati) típusú társadalmakban a családot közvetlen leszármazással („vérrokonság”), házassággal, örökbefogadással (vagy hasonló jogi kötődéssel) jellemzik. Számos antropológus vitatja azt, hogy a „vér” kapcsolata szó szerint értendő; mások pedig a nem nyugati típusú társadalmakat hozzák példának, ahol a „vérrokonságtól” eltérő elvek érvényesülnek abban, hogy kiket tekintünk családnak.
A hagyományostól eltérő értelmezések Család és háztartás
A család a társadalom olyan mikrostrukturális részrendszere (kiscsoportja), amely: önmagában is viszonylag teljes rendszerként működik szoros, sokirányú kapcsolatban van a társadalom más rész-rendszereivel tagjai (családtagok) egymással rendszeres, életvitelüket átszövő kapcsolatban vannak
A családot továbbá az jellemzi, hogy: a tagok közti kapcsolat alapja→ jogilag legitim vagy társadalmilag elfogadott párkapcsolat (házasság, tartós együttélés) és (vagy) vérségi kapcsolat vagy jogilag rendezett örökbefogadás folyamatos működésében a családtagokat közösségi-érzelmi (pszichoszociális), létfenntartási és szellemi-kulturális értékek és érdekek kötik össze a kölcsönös egymásrautaltságból következően többfunkciós gondoskodó-ellátó rendszert jelent
A statisztikában család: a szülők és a velük egy háztartásban élő nem házas gyermekeik→ így 3 típust különböztet meg házaspár, házaspár gyerekkel, egy szülő gyerekkel. Ezt szokás családmagnak vagy nukleáris családnak nevezni.
A Családszociológia könyvben család fogalma a szokásosnál tágabb, annyiban, hogy családnak tekinti a jogilag nem rögzített tartós együttélési formákat is és annyiban szűkebb, hogy csak a tartós kapcsolatban állókat (együtt élőket) tekinti családnak.
Háztartás: az együtt lakó és a megélhetési költségeket megosztó, együtt fogyasztó emberek csoportja, akik általában (de nem szükségképpen) rokonok.
Háztartástípusok (Peter Laslett) 1. Nukleáris családi háztartás→ egyetlen nukleáris család tagjai 2. Kiterjesztett családi háztartás→ egy nukleáris család tagjain kívül más rokonok pl. özvegy szülő vagy nem házas testvér 3. Több családmagból álló háztartás→ ebben több családmag él együtt, legtöbbször szülők és házas gyermekük a családjával van törzscsalád-háztartás→ szülők egyetlen házas gyermekükkel házas szülőkből és több házas gyermekükből álló háztartás házas testvérek együttélése egy háztartásban
4. Olyan háztartás, amelynek tagjai között senki sem tartozik ugyanazon családmaghoz pl. két nem házas unokatestvér 5. Egyszemélyes háztartás
Attól függően, hogy hány nemzedék tagjai élnek együtt, megkülönböztetünk egy, két, három és több nemzedék tagjaiból álló háztartásokat.
A család szociológiai megközelítése bélyegkép|270px|Vidéki szegény család az 1880-as években Olaszországban A családszociológia a családot mint társadalmi jelenséget vizsgálja. A családot történeti (társadalomtörténeti) alakulásában tekinti, hogy a társadalom egészének a változásával együtt hogyan változik a család. Két kérdésre keresi a választ: Hogyan működik a család a társadalomban? Hogyan működik a család önmagában?
A rendszerszemlélet a családok szociológiai vizsgálatában
A rendszerszemlélet lényege: a világon minden dolog lényegében egy rendszer, amelynek közös általános tulajdonságai vannak: elemekből áll→ a rendszer jellemzője, hogy milyen elemekből tevődik össze az elemek meghatározott viszonyban vannak egymással→ ez a rendszer struktúrája, felépítése van egy sajátos működésmódja a rendszernek van egy határa
Minden rendszer részrendszerekből tevődik össze: a család maga rendszer, de az elemei (részrendszerei) a családtagok magukban is rendszerek.
Ha családi problémát vizsgálunk, akkor a családon belül nézzük és azt vizsgáljuk, hogy a család, mint részrendszer hogyan reagál→ a család önmagában való működése és a család részrendszerként való vizsgálata→ ez a rendszerszemlélet
A kliens soha nem az egyén, hanem a család→ az egyén a tünethordozó→ sokszor a gyerek a tünethordozó, minél kisebb, annál erősebbek lehetnek a tünetek
Családvizsgálati módszerek Statisztika: nyers házasságkötési arányszám: házasságkötések száma osztva az összes népességszámmal – házasságok aránya ezer főre megadva nyers válási arányszám: válások száma osztva az összes népességszámmal – válások aránya ezer főre megadva korspecifikus házasságkötési arányszám: korcsoportonként megadva az 1000 nem házasra jutó házasok számát korspecifikus válási arányszám: korcsoportonként megadva az 1000 házasra jutó válások számát népszámlálás
Családfejlődésre vonatkozó elméletek evolucionista elmélet:
XIX. század – Bachofen (1861), Morgen, Engels
a családtípusok történeti fejlődésében is lezajlott egyfajta szelekció (mint a Darwin-i fejlődéselméletben!) – a fejlettebb típus kiszorította a fejletlent
kezdeti állapot: csoportházasság- szabályozatlan szex – nem volt korlátozva a szaporodás (nem biztos, hogy így volt! – lehet, hogy az ember párválasztása biológiailag determinált!) fokozatos korlátok megjelenése: vérségi tabuk (közeli hozzátartozóval ne!), partnerek számának korlátozása a házasság intézményének megjelenése – még nem monogám! monogám házasság megjelenése (az elmélet szerint ez a típus ki kellett szorítsa az előzőket, de a valóságban ez nem így van, a különböző családtípusok egyidejűleg vannak jelen a világon!)
posztmodern elmélet: sokszínűség! – egyidőben különböző kultúrákban különböző családtípusok léteznek- nincs fejlettebb és kevésbé fejlett! – Murdock (1957): antropológiai vizsgálatok- az emberiség történetében a leggyakoribb házasságtípus a monogám, kevésbé gyakori a poligínia, ennél is kevesebb a poliandria, még ritkábban fordul elő a csoportházasság, de a különböző típusok egymás mellett létezhetnek!
A család gazdasági szerepe bélyegkép|270px|Francisco Goya festménye egy hercegi családról (1788) A család funkcionalista felfogása szerint a családnak mint egységnek komoly gazdasági szerepe van. Ide tartozik a termelés és fogyasztás. Ezek közül lényeges volt korábban a termelési funkció, mert a legtöbb esetben maga a család volt a termelőegység (parasztgazdaság, kisipari műhely). A családnak ezek a termelő funkciói nagymértékben csökkentek a nagy termelőszervezetek elterjedésével. Hasonlóképpen régebben a második funkció, a fogyasztás túlnyomó része a családban történt, a fejlett társadalmakban a fogyasztás növekvő része kikerül a családon kívülre (például munkahelyi étkezés).
A családok termelési és fogyasztási funkcióinak csökkenésével párhuzamosan erősödött a családtagok egymás közötti érzelmeinek a fontossága. Ennek hatása van magára a házasságkötésre és a házasság felbontására nézve is: a múltban a legtöbb család különálló gazdasági egység volt, amelyek működéséhez egy-egy felnőtt férfira és nőre volt szükség, ma viszont könnyebben meg tud élni egy magányos felnőtt vagy egy szülő és gyermeke. Ezért a házasságkötés sokkal kevésbé gazdasági kényszerűség, és a házasság felbomlása sem teremt szinte leküzdhetetlen gazdasági problémákat. A gazdasági alapnak a családon kívülre kerülésével viszont a könnyebben változó érzelmek képezik a házasságot és a családot összetartó tényezőt.
A nyugati-keresztény civilizáción alapuló családok történeti fejlődése 1. Ősközösség Kisebb, mobilizálható családok, melyekre jellemző a nukleáris családtípus. A nomád életmód sajnos nem tette lehetővé, hogy túl nagy közösség mozogjon együtt. Ha netán egy-egy helyen ideiglenesen megtelepedtek, szűk volt az életterük. Gondoljunk csak a barlangokra! Ezekben a közösségekben nem halmozódott fel hulladék, így nem alakultak ki fertőzések sem. A problémát a vadászatok, harcok során szerzett sérülések jelentették. Táplálkozásukat egészséges és változatos ételek jellemezték. Az évszakoknak megfelelően fogyasztottak húst, magvakat, gyümölcsöket és még gyökereket is. Azonban sokszor néztek szembe olyan problémákkal, hogy nem volt étel. A férfi-női szerepek elkülönültek: A férfiak a vadászatban játszottak fontos szerepet ezért fejlettebb volt a térbeli látásuk és a matematikai gondolkodásuk. A nők a gyermeknevelésben és a gyűjtögetésben töltöttek be fontos szerepet. A nők éppen ezért fejlettebb kommunikációs készséggel rendelkeztek. Az ősközösségek életében kb. 10 ezer évvel ezelőtt volt a fordulat, amikor letelepedtek.
2. Letelepedett életforma Ezekre a közösségekre a többcsaládos együttműködés és együttélés a jellemző. A mezőgazdasági és állattartási tevékenységre nagy és szervezett családra van szükség. A mezőgazdasági tevékenységek miatt folyamatosan biztosított az élelem, melyek inkább a gabonafélék voltak. A háziállatok ekkor még kicsik és soványak. Hamarosan felhalmozódik a hulladék és megjelentek a fertőző betegségek is. Ezekben a közösségekben a család összes tagja alá van rendelve a családfőnek. A családfői pozíciót fiúágon lehetett örökölni. Ebben az időben a család legfontosabb funkciója a közös termelés volt. Az érzelmek még nem foglaltak el fontos szerepet. A házasságkötések inkább gazdasági tranzakciók voltak. A munkamegosztás is igen eltérő volt. A férfiak végezték a nehéz fizikai munkát, míg a nők csak családon belül dolgoztak. Elvégezték a házi és ház körüli munkákat, továbbá a mezőkön munkálkodtak. A női munkavállalás családon kívül elképzelhetetlen. Az egyedüli "kitörési lehetőség" az apácaság vagy a prostituált életmód volt. A gyerekeket "kis felnőttekként" kezelték, hiszen a mai értelemben nem volt gyerekkor. A cél, hogy a gyermek minél előbb kivegye a részét a közös termelő munkából. Azonban a magas gyermekhalandóság miatt nem alakul ki szoros érzelmi kapcsolat a szülők és a gyerekek közt. Tovább rontja a helyzetet, hogy a gyerekeket a közösség neveli, gondozza. Főként egyházi oktatásban részesültek. A nagy családok egy élettérben, a születéstől a halálig egy fedél alatt laktak. Gyakran a háziállatok is az ember mellett éltek, főleg télen. Nem volt elkülönülés, nem volt magánélet. Minden nyilvánosan zajlik, a főúri kastélyokban is egymásba nyíló termek, szobák voltak. A munkaidő általában egybemosódott a szabadidővel. A munkahely volt egyben a lakóhely is. Gyakran kukoricamorzsolás, fonás közben énekkel meséléssel ütötték el az időt. A kereszténység elterjedésével a házasság a szentségek szintjére emelődik.
3. Ipari forradalom utáni családok Ezekre a családokra jellemző a szabadidő. Az urbanizáció korszakában jellemző az ipari munkavállalás. A családtagok külön munkahelyen dolgoznak. A nukleáris családok kezdenek elkülönülni. A városokban csak kisebb lakásokra van lehetőség, éppen ezért csak a szülők és gyerekek laknak egy fedél alatt. Ebben a korszakban a nő, mint munkavállaló a családon kívül szerepét tölti be. Eltűnnek a közös termelések, de a közös fogyasztás továbbra is megtalálható. A munkahely és a lakóhely élesen elkülönül. Emiatt nem beszélhetünk szabadidő-munkaidő egybefonódásáról sem. A családok már csak a szabadidejükben tudnak érintkezni. A gyerekmunka a gyári törvényekkel visszaszorul, így az utcára került gyerekekre a dolgozó szülők nem tudnak vigyázni. A gyerekek begyűjtése az iskola-jellegű intézmények feladata volt. A technikai fejlődésével az oktatás jelentősége is megnő. A lakóterek kisebbek és jóval elkülönültebbek, mint korábban. A munkából fáradtan hazaérkező emberek szívesen pihentek és regenerálódtak. Ekkor jelenik meg az elkülönülési vágy, az intimitásra való igény. Az érzelmi szempontok felértékelődnek, nagyobb szerepet kapnak az érzelmek a párválasztásban. Megjelenik az erős szülő-gyerek kötődés. A jogrendszer liberalizálódásával a vallás háttérbe szorul. Lehetővé válik a válás!
4. Mai, modern családok jellemzői